Marianne-nak, a The Medium című pszichológiai horrorjáték főszereplőjének különleges képességei vannak: lát egy másik dimenziót, a halottak világát, és képes beszélni, kapcsolatba lépni az elhunytak lelkével. (Csakúgy, mint a kisfiú a Hatodik érzékben.) A médium egy romos, elhagyatott, rémálomszerű üdülőbe kerül, ahol egy hátborzongató lény után nyomoz.

A klasszikus japán horrorjátékos sorozatot, a Silent Hillt idéző hangulat, rendkívül ambiciózus, osztott képernyős megoldás, ugyanakkor a klasszikus old school kalandjátékok játékmenete jellemzi a lengyel Bloober Team legújabb címét. A jól felépített pszichológiai horroroknak megfelelően a történet

A The Medium egyben az Xbox Series konzolok egyfajta techdemója is – méghozzá úgy, hogy a Game Pass-tulajok ingyen kapják meg a játékot. Vajon mindez elég ahhoz, hogy a lengyel horror az idei év egyik legmeghatározóbb címe legyen?

Kísértet járja be a szocreál üdülőt

A filmszerű játék története 1999-ben játszódik, a szóban forgó elhagyatott Niwa üdülőt pedig még a hatvanas évek végén építették, a lengyel szocializmus aranykorában. A címszereplő Marianne, egy nemrég elhunyt temetkezési vállalkozó fogadott lánya és egyben asszisztense, aki különleges képességének köszönhetően a nyugtalanul bolyongó halott lelkek érzelmeit, gondolatait érzékelve és megértve örök nyugalmat is tud nekik nyújtani. (Különböző, egyedi módszerekkel.)

Marianne azért utazik az üdülőhöz (Niwa egyébként valós lengyel község neve is), mert egy rejtélyes, Thomas nevű férfi felhívja, aki azt ígéri, hogy lerántja a leplet a gyerekkora óta visszafojtott képességeiről. A Niwába érve azonban a lány a férfit nem találja sehol, viszont a romos, teljesen magára hagyott, koszos üdülőben mindenhol borzalmas vérengzések, titokzatos gyógykezelések nyomait és paranormális emlékeit találja. Ha ez még nem lenne elég, akkor Marianne-t rémálomszerű, hatalmas lény is üldözi, eleinte egyetlen segítőtársa pedig egy félkarú, hátborzongató maszkot viselő, halott lány lelke.

Többet nem akarunk elárulni a történetből, csak annyit tennénk még hozzá, hogy a The Medium az utóbbi idők egyik legszínvonalasabb horrormeséjét tárja elénk, amely egy szinten jár a tavaly megjelent The Last of Us Part II-vel. A Silent Hill-hangulatot külön erősíti, hogy a játék zenéjét nem más, mint a legendás Akira Yamaoka szerezte, aki annak idején a japán horrorsorozat muzsikáját is készítette. A The Mediumban felcsendülő dallamoktól legalább annyira lúdbőrösek leszünk, mint a Silent Hill zenéi hallatán – a régi motoros horrorjátékos gamerek a mennyben érezhetik majd magukat. 

Dimenzióváltás egyetlen szempillantás alatt

A játék helyszíneinek kidolgozása terén is brillírozik a Bloober Team: a romos SZOT-üdülőn kívül elhagyatott erdőkben, apokaliptikus bunkerekben és más, eleve nem túl szívderítő helyeken járunk Marianne-nal a valós világban, amire viszont a túlvilági helyszínek még több lapáttal is rátesznek: olyan emberi bőrrel, csontokkal, koponyával telepakolt, szürreális, sötét katakombákban, folyósokon, épületbelsőkben találjuk magunkat, amelyek mintha a Dante poklát ábrázoló festményeket idéznék.

Nagyon sok helyszínnek megvan a túlvilági megfelelője is, és ehhez kötődik a Medium legeredetibb megoldása is: sokszor egyszerre, osztott képernyőn látjuk Marianne-t (illetve a lány két „verzióját”) az adott helyszín kétféle változatában.

Így tudunk különféle fifikás puzzle-feladatokat is megoldani, például úgy, hogy az egyik dimenzióból hiányzó vagy másmilyen formában jelen lévő (például szétrohadt) tárgyat a másikban tudjuk megtalálni, vagy bizonyos ajtókat kinyitni, az útvonalat gátló akadályokat eltüntetni. A Bloober Teamet nagy dicséret illeti, hogy a kizárólag kalandjátékos elemeket használó játékmenetet (Marianne-nal nem fogunk senkit lelőni) mennyire kreatív módon ötvözték ezzel a kétdimenziós megoldással.  

Ha mindez még nem lenne elég, akkor Marianne-nal még bizonyos helyszíneken a saját testéből is ki tudunk szabadulni – egyfajta „testen kívül élmény” formájában –, így olyan helyekre is eljuthatunk, amelyekre fizikai valónkban képtelenség lenne. 

Ultramodern látvány, archaikus megoldásokkal

A játék Xbox Series X/S konzolokon és a legújabb Nvidia 3000-es videokártyákkal felszerelt PC-ken sugárkövetést (ray tracinget) is használ, ennek is köszönhetően annyira pazar és magával ragadó a The Medium vizuális világa.

A játék átvezető videóinál is találkozunk osztott képernyős részekkel: ilyenkor a valós világban azt látjuk, ahogy Marianne az osztott képernyő egyik felén az üres térben beszél, gesztikulál teljesen egyedül azzal a túlvilági lénnyel, akit a másikon láthatunk. A végeredmény egyszerre 

Ha viszont pusztán technikai szempontból nézzük a Bloober Team alkotását, akkor a grafika kellemes, de nem kiemelkedő. Marianne például kicsit furán, merev tartással járkál és fut, illetve a játék tényleges felbontása sem túl magas, így egy 4K-s tévén időnként kicsit homályosnak tűnhet a kép.

Végül meg kell még említeni, hogy a The Medium a klasszikus, PS1/PS2 játékokat idéző fix kameranézeteket használ, amely Marianne merev mozgásával vegyítve olyan érzést kelt, mintha ténylegesen 1999-ben, a játék évében járnánk. Technikai téren tehát ez a furcsa kettősség jellemzi a játékot: egyszerre tárul a szemünk elé az ultramodern látvány, elavultnak tűnő vizuális és játékmenetbeli megoldásokkal.

Ami a játék teljesítményét, stabilitását illeti: én a The Mediumot Xbox Series X-en teszteltem és nem találkoztam semmilyen grafikus buggal vagy komolyabb technikai malőrrel, de az interneten elég sok helyen olvasni PC-s szaggatásokról, időnként előforduló fagyásokról, szoftveres hibákról. Egyértelmű, hogy a The Mediumot Xbox Series konzolokra optimalizálták. 

Bőven jobb a „közepesnél” a Medium

A The Medium elsőrangú hangulatú és történetű horrorélmény, amely helyenként rendkívül súlyos témákat feszeget. Fontos viszont leszögezni, hogy egy kalandjátékról van szó, tehát Resident Evilt vagy Evil Withint se várjunk tőle. A játék egyaránt használ forradalmi és ósdi („retró”) technikai megoldásokat – aki például utálja a fix kameranézeteket, az inkább kerülje el a The Mediumot. A műfaj rajongóinak vagy a színvonalas kalandjátékok iránt lelkesedő gamereknek (elvégre igencsak elhanyagolt mostanában ez a műfaj) csak ajánlani tudjuk a Bloober Team legújabb címét.