A Nintendo 1986-ban indította útjára egyik legnépszerűbb és talán legnagyobb hatású videójáték-sorozatát, a The Legend of Zeldát. A kreatív fejtörőket, innovatív játékmenetet és nem utolsósorban önfeledt felfedezést előtérbe helyező játék és különböző folytatásai szinte teljesen átértelmezték az akció-szerepjátékok műfaját, de nem csak emiatt megkerülhetetlen az idén 35 éves Zelda-sorozat.

Ha szigorúan az évszámokat nézzük, a  The Legend of Zelda története 1986. február 21-én veszi kezdetét, mégis egy kicsit távolabbra kell tekintenünk az időben, ha pontos képet szeretnénk kapni arról, mitől is vált olyan egyedivé ez a kultikus játéksorozat.

Egészen pontosan Mijamoto Sigeru, a Nintendo legendás játékfejlesztőjének gyermekkoráig kell visszamennünk, hogy megértsük a Zelda-jelenség mögött megbúvó alkotói motivációt és azt az egyedi sármot, amely a mai napig jellemzi ezeket a videójátékokat.

Mijamoto Kiotó mellett, egy Szonobe nevű kisvárosban nőtt fel, a természet közvetlen közelségében. A kíváncsi fiatal gyakran mászkált el, hogy felfedezze a környező erdőket és tisztásokat, a vidéki Japán dimbes-dombos tájait. A gyermeki fantáziát megmozgató titokzatos barlangok, amelyeket egy lámpás fényével világított meg, az eldugott tavacskák látványa és általában a természet kincseinek, titkos helyeinek a felfedezése minden szempontból karrierformáló hatást gyakorolt a fiatal Mijamotóra.

Sok-sok évvel később sem feledte ezeket az emlékeket, és már a Nintendo egyik vezető játéktervezőjeként használta fel őket inspirációként, amikor 1984 tájékán egy néhány fős csapatot vezetve elkezdett dolgozni a Legend of Zeldán, a kiotói cég első otthoni konzoljára, a Famicomra, avagy nyugati nevén a Nintendo Entertainment Systemre.

Super Mario ellentéte

A Legend of Zelda fejlesztésével párhuzamosan zajlott Mijamoto másik sikerjátéka, az első Super Mario Bros. fejlesztése is. Fontos tényező ez, hiszen két merőben eltérő, különböző fókuszú játékról van szó, ami a koncepcióalkotásra, illetve a kreatív folyamatokra is hatással volt.

A párhuzamos fejlesztésnek köszönhetően világosan látszódtak a játékok közötti különbségek: Mijamoto a Super Mario esetében az egyszerűséget és a linearitást, míg a Legend of Zeldánál a komplexitást és a szabadság érzetét helyezte előtérbe. Bár léteztek már összetettebb játékok akkoriban, ez a fajta hozzáállás merőben újnak számított a 80-as évek konzolos alkotásainál, amelyek ekkoriban sok esetben inkább a játéktermi játékok otthoni változatainak feleltek meg.

A Zeldánál azonban fontos innovációnak számított, hogy nem valamiféle pontszámalapú rekord elérése vagy megdöntése a játék célja, hanem a napokon, heteken vagy akár hónapokon át tartó kalandozás és felfedezés élményének a megélése. Bár mai értelmezésünk szerint a Legend of Zelda nehezen sorolható a szerepjátékok közé, mégis fontos kapcsolódási pontról van szó, hiszen ekkoriban már számos komplexebb számítógépes szerepjáték létezett, ahol a játékélmény markáns aspektusa volt a felfedezés és persze a mindeközben átélt történet.

Ezekkel a játékokkal ellentétben viszont a Legend of Zeldában nem találkozunk különösebben komplex harcrendszerrel, matematikai alapú karakterfejlődéssel vagy bonyolult varázsrendszerrel. Sőt, a történet sem éppen tolkieni, jól kitalált fantasy, sokkal inkább egy nagyon egyszerű, meseszerű kaland, ahol egy Link nevű bátor és nemes ifjúnak kell megmentenie Zelda hercegnőt a gonosz Ganontól.

Ez viszont egyáltalán nem zavarta Mijamotóékat. A hangsúly szándékosan a nyílt, szabadon bebarangolható világra, a megszerezhető különleges tárgyakra és a kreatív fejtörők megoldására helyeződött. A játékosok pedig már 1986-os megjelenésekor imádták felfedezni az egyébként kifejezetten nehéznek számító játék titkait, ráadásul nemcsak Japánban, hanem az Egyesült Államokban is. (Igaz, ott egy kicsit várni kellett a megjelenésre, illetve meg kellett küzdeni egy rendkívül rosszul sikerült fordítással is.)

A játék egyébként rendkívül nehéz volt, ráadásul a játékosok nem is igazán kaptak segítséget ahhoz, hogy boldoguljanak. Bár a játék tesztelői ellenezték ezt a fajta nehézséget, ez is fontos része volt Mijamoto koncepciójának.

Az alkotó abból indult ki, hogy a játékosok beszélnek majd egymással kalandozásaikról, információt cserélnek, és ilyenformán egyfajta közösségi élményként tekintenek majd a Legend of Zeldára.

Mai szemmel nézve szegényesnek is mondhatnánk a sikeresnek bizonyult receptet, mégis bevált; a Nintendo kreatív szakemberei nem is nagyon tértek el tőle az elmúlt 35 évben, ha éppen új Zelda-játékot fejlesztettek.

Variációk egy mesére

A Nintendo hamar ráérzett a Zeldában rejlő lehetőségekre, így viszonylag korán ráálltak arra, hogy különböző folytatásokkal vigyék tovább az egyre kellemesebben csengő márkanevet. Az elmúlt 35 évben több mint 15 főbb Zelda-epizód jelent meg, de ha beleszámítjuk a különböző spin-offokat, újrakiadásokat és a csupán Japánban megjelent változatokat, ez a szám inkább a 40-hez közelít.

A franchise hihetetlen népszerűsége ráadásul nem csak a mezei játékosok körében tarolt. A videójátékos szaksajtó és számos kritikus is elismerésének örvend a játéksorozat. A Super Nintendóra megjelent A Link to The Pastet, az eredetileg Gameboyon megjelent Link's Awakeninget, a Nintendo 64-es Ocarina of Time-ot vagy épp a sorozat legújabb darabját, a Wii U-ra és Switchre kiadott Breath of the Wildot gyakran emlegetik minden idők legjobb videójátékai között, de a többi epizód esetében sincs okuk szégyenkezniük a készítőknek.

A Zelda-sorozat óriási hatással volt a teljes videójáték-iparra, korunk legnevesebb játékfejlesztői között számos olyan alkotó van, akik le sem tagadhatnák a sorozat hatását saját műveikben. A Dark Souls játékok atyja, Mijazaki Hidetaka, a Fable-t megalkotó Peter Molyneux, vagy éppen Sam Houser, a Grand Theft Auto-játékok producere egyaránt elismerően nyilatkozott a The Legend of Zeldáról. De ha megnézzük az elmúlt 10 év indie-játékait, talán még markánsabban érezhetjük, mennyire meghatározó ez a franchise.

Nem is véletlen, hogy egy-egy új epizód megjelenése szinte ünnepnek számít a videójátékos világban, a Nintendo pedig meglehetősen következetes is abban, hogy minden új konzoljára jusson legalább egy teljesen új kaland, amelyet zöld tunikában illik végigjátszani, és persze a nosztalgia erejéről sem feledkeznek el. Erre talán a legjobb példa a 2019-ben újrakiadott Link's Awakening, amely 26 év után a Nintendo Switchen jelent meg teljesen új formában, de a különböző újrakiadások és HD-remasterek is jól mutatják, hogy a Nintendo az innovatív megoldások mellett a múlthoz is jó érzékkel nyúl.

A mese nem érhet véget

Bár a Legend of Zelda gyakorlatilag az első epizód óta folyamatosan jelen volt a videójátékos köztudatban, talán most vált igazán átütő erejűvé és szélesebb körben ismertté. 2017-ben a Nintendo legújabb konzoljának egyik nyitócíme volt az eredetileg Wii U-ra fejlesztett Breath of the Wild, amely gyakorlatilag minden lehetséges elismerést bezsebelt, a kritika és a játékosok egyaránt imádták, ráadásul a több mint 23 millió eladott példánnyal új rekordot állított be. Ez több mint 10 millióval több, mint a korábbi rekordernek számító Nintendo 64-es Ocarina of Time.

Talán az egyik legérdekesebb aspektusa a Breath of the Wild sikerének, hogy a készítők épp a visszatekintésünk elején említett eredeti Zelda erényeihez nyúltak vissza, amikor megkezdték a fejlesztést. Ezt olyannyira komolyan is vették, hogy még a koncepcióalkotás fázisban az eredeti játék mintájára kétdimenziós változatban modellezték le az új játékban megjelenítendő mechanikákat és rendszereket, hogy megbizonyosodjanak róla, működnek-e a gyakorlatban. Különös és szép gesztus volt ez, hiszen éppen azokhoz az alapokhoz tértek vissza a fejlesztők, amelyekre a teljes sorozat hírneve épült, a kísérlet pedig azt is bizonyította, hogy a mintegy 35 éve megjelent játék DNS-ében is ott van az a kellemes érzés, ami egyszerűen nem hagyja szabadulni a játékosokat.

amelyben valószínűleg a szokásosnál jóval nagyobb szerep jut majd a sorozat címszereplőjének, Zelda hercegnőnek.

A Zelda-sorozat jövőjéről egyelőre csak ez a rövidke előzetes árulkodik, abban viszont szinte biztosak lehetünk, hogy a Nintendo a következő években is azon lesz, hogy a tőlük megszokott kreativitással és a sorozatra jellemző sármmal folytassa a legendát, hogy újabb és újabb generációk tapasztalják meg a felfedezés örömét éppúgy, ahogy Mijamoto Sigeru sok-sok évvel ezelőtt, valahol az idilli Japán vidéken.

Borítókép: The Legends of Zelda – Breath of the Wild, * Nintendo, 2017