Az orosz 1C kiadó által gondozott Secret Governmentet megalkotó moszkvai Gametrek játékfejlesztői valószínűleg sokat olvashattak a sajtóban egy időben sokat szereplő deep state-ekről, azaz az államokat belülről irányító titkos szervezetekről, amelyekről pont ezért nagyon keveset lehet tudni, ha léteznek egyáltalán. Meg nem alapozott feltételezésem szerint így születhetett a Secret Government, amely a titkos szervezetek aranykorába, a XVII. és XVIII. századba repíti a játékost.

Amikor felmerült a lehetőség, hogy erről a stratégiai játékról lehet tesztet írni, azonnal lecsaptam a lehetőségre, így enyém lett az első éjszaka joga. Bár akkor még nem tudtam pontosan, mire készüljek, ufó- és egyéb ügyekben edződött újságíróként mindenre fel voltam készülve. Kissé meglepett a cím és a téma, na meg a töltőképernyőn és a főmenüben látható szabadkőműves-szimbólumok. Amikor némi technikai küszködés után elindult a játék (köszönjük a hardver-áremelkedést, kriptobányászok!), már sejtettem viszont, hogy nem ez egyéjszakás kaland lesz.

Öreg playerként bele sem pillantottam a manualbe vagy a mellékelt leírásba, sőt a tutorialt sem indítottam el. Lehozzuk skillből! – gondoltam, bár az Europa Universalis óta tudnom kellene, hogy a modern játékok összetettsége már bőven meghaladja azokét, amelyeken felnőttem.

A nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején kialakult beidegződések mára egyértelműen elavultak. Azért szép napokat töltöttem azzal, hogy a beépített pop-up ablakokban megjelenő hasznos segítség ellenére szinte azt sem tudtam, mint csinálok. Amikor a tervezett forradalom az amerikai brit gyarmatokon még öt év után, 1780-ban sem öltött testet, 

Szóval kissé nehéz szívvel, mert hát csak nem sikerült rohammal bevennem a játékot, nekiálltam a kötelező olvasmányoknak. A tutorialként is működő 1685-ben kezdődő küldetésből megtudtam, hogy a játék lelkét a Testvériségnek nevezett titkos szervezet irányítása alkotja.

A fekete csuklyás arcukkal ábrázolt, legfeljebb hat mester mindegyike több tulajdonsággal rendelkezik, amelyek jelentősen befolyásolják, mire lehet őket használni. Célszerű mind a hat pozíciót – a szónoktól a kincstárnokig – betölteni, mert ahogy a mesterek szintet lépnek, azaz sikeres műveleteikkel, egyre tapasztaltabbak lesznek, 

Random játékomban ott követtem el a hibát, hogy szinte kizárólag rájuk fókuszáltam, és pikk-pakk kiürítettem a háromfajta erőforrásból álló kasszát. Visszatérve titkos szervezetünk menedzselésére, a mestereken kívül lehetnek tanítványaink és novíciusaink is. Mindegyikük neve mellett három szám szerepel: életerő, hűség és a rejtőzés mértéke. Ezek ideális esetben 4, 5 és 100. Az elsőt az esetleges párbajok és orgyilkossági kísérletek, a másodikat a kudarcok és a lelepleződés, a harmadikat a különböző műveletek csökkenthetik, persze pihentetéssel és bujkálással ezek „visszatölthetőek”.

Így immár felkészülten kezdtem újra az 1775-ös kampányt. Az hamar kiderült, hogy a 13 gyarmaton működő egyedüli mester nem lesz elég a feladathoz, így útnak indítottam Franciaországból és Nagy-Britanniából is egy-egy rendtagot.

Amíg testvérek utaztak, a többi mesterrel azt tettem, amihez a titkos szervezetek állítólag a legjobban értenek: beépültem. Az egyes országok területére kattintva egy már-már feleslegesen részletes leírás jelenik meg az adott államról, a társadalomról, kiemelve a társadalmi csoportokat a politikai pártokról, a diplomáciai és gazdasági összefüggésekről. Mivel az egész játék a közvetett befolyásra épül, sok szerepe a bőséges információhalmaznak nem igazán volt, mindenesetre több mint elégséges háttér-információval szolgált.

Az ország vezetését jelentő fejre kattintva egy családfaszerű ábra nyílik meg, amelynek a tetején az uralkodó és legfőbb tanácsadója, valamint alatta különböző színekkel jelölt három minisztere található. Alattuk a különböző feladatokat ellátó beosztottaik, az ábra alján még egy pozíció nélküli mecénás, sőt az alvilágot vezető mesterbűnöző is feltűnik. Eleinte szürke körvonalak látszanak csak, de a tagok jellemzően itt végzik küldetéseiket.

Négyfajta küldetést adhatunk: 

Rendtársaink képességei jelentős szerepet játszanak. Egy feltűnő, rossz hírű és gazdag mesterrel például a háromfajta beszervezési mód közül (meggyőzés, lefizetés, és fenyegetés) a legutolsóval páratlan sikereket értem el. Igaz, hogy a beszervezettek hűsége nem volt magas, de rövid időn belül New Jersey állam teljes államigazgatása a zsebemben volt, így az adók megemelésével sikerült a gyarmatot lázadásközeli állapotba hoznom.  

A Europa Universalishoz hasonló térképen végzett tevékenységünk képezi a játék másik felét. Az adott mesterre kattintva feltűnő tevékenységek közül a konkurens, fantáziadús nevű Sötét Testvériséggel folytatott küzdelmekre vonatkozókra szerencsére nem volt szükségem. A többiben politikai pártokat tudunk alapítani és támogatni, illetve az adott terület lakosságát tudjuk lázítani, sőt 

Ahogy már említettem, nincs közvetlen befolyásunk a képernyő tetején felbukkanó üzenetekben megjelenített eseményekre, így a körülmények manipulálása adja a játék sava-borsát. Példának okáért egy politikai párt alapítása egy rendkívül részletes menün keresztül történik, amely még nincs teljesen készen, ugyanis az animizmustól a szufizmusig terjedő vallási irányzatokat mind különböző fajta keresztek jelképezik. Ráadásul beállíthatjuk, hogy titkos vagy nyilvános pártot szeretnénk alapítani.

Az előbbi annyira sikeres, hogy a titkos pártok úgy eltűnnek, hogy a terület politikai palettáján sem tűnnek fel, viszont a játék valahol nyilvántartja, mert hasonló felfogású pártot már nem tudunk létrehozni. Érdekes, hogy a titkos társaságok tipikus toposzait felvonultató koncepcióból (beszervezett döntéshozók, hierarchikus szervezet, csuklyás ruhák stb.) teljesen kimaradt a sajtó mint befolyásoló tényező.

És itt térjünk is rá kicsit a negatívumokra. Mint az fent is látható, a deep state szimulátor tagadhatatlanul beszippantott jó néhány napra, talán a korlátozott gépidő (távoktatás + horror hardverárak), talán a koncepció didaktikussága miatt, de 

Bármennyire is izgalmas volt a mesterek képességeinek felfedezése, a felderítés és beszivárgás az államszervezetbe, a kezdeti lépések egy adott ország területének és társadalmának manipulálására, a napokra osztott játékmenetben néhány év után ismétlődővé vált az egész. És ezen még a Sötét Testvériség piros csuklyás tagjainak felbukkanása sem változtatott igazán.

Valahogy nem szippantott be az összeesküvések világa, bár voltak olyan pillanatok amiket nagyon élveztem. Például amikor a rend legjobb harcosa vívott hónapokon át tartó küzdelmet a francia király jobbkezével, aki következetesen visszautasította beszervezési kísérleteimet, hogy végül párbajai és merénylet kísérletei nyomán az egész, lelepleződött rendet kiűzzék Franciaországból. Izgalmas volt a folyamatok felfedezése, de ahogy sok, túlságosan összetett stratégiai játékban, a végén itt is az volt az érzésem, hogy 

Ebben megerősítettek a Paradox játékokhoz hasonlóan összetett, de félkész megoldások is.

A játékot magát egyébiránt a bőséges pop-up segítség, az egyszerű irányíthatóság és a páratlan soundtrack jellemzi. A néhol a Masters of Chantot megidéző férfikórusok által kiegészített zene kitűnően aláfestette a misztikus, borongós hangulatot.

Összefoglalva, mindenkinek ajánlom a Secret Govermentet, akit érdekel a titkos társaságok működése, mert ötletes megoldásai és egyedi témája kiemeli a menedzserjátékok közül, őket kisebb-nagyobb hibái sem fogják zavarni. Ahogy azonban a legtöbb összetett stratégiai játéknál, a végleges verzióhoz és játékélményhez néhány patchre még szükség lesz, úgy véleményem szerint itt is még várni kell, mire kiforrja magát az ígéretes koncepció.