A Shin Megami Tensei III: Nocturne HD Remaster egy 2003-as japán szerepjáték „ráncfelvarrása”, amelyben démoni képességekkel bíró fiatal iskolás sráccal kell túlélnünk a világvégét Tokióban.

A Shin Megami Tensei-sorozat harmadik része egy korát megelőző játék volt, amelyben az Atlus a világvégének és újjászületésének összetett történetét mesélte el. Kalandunkat egyszerű diákként kezdjük, aki szerencsésen túlélte az emberiség pusztulását, de hamarosan sokkal nagyobb erők eszközévé válunk. A Nocturne 2003-ban sok játékost nyűgözött le egyedi posztapokaliptikus hangulatával és a JRPG-khez képest sokkal baljósabb, sötétebb hangulatával. 

Apokalipszis itt és most

A játék elején az első furcsaság, hogy sok karaktert átnevezhetünk: az általunk irányított karaktertől kezdve, az őt egy kórházba hívó csinos tanárnőn keresztül az osztálytársainkig. Aztán a japán fővárosban bolyongva a második meghökkentő fordulat, hogy az utcákon nincs senki, mindössze egy fotós-újságíróval találkozunk egy parkban. Hamarosan felfedezzük, hogy valami nagyon nincs rendben. Később egy teljesen kihalt kórházba érkezünk, ahol csak két osztálytársunk néz ránk csodálkozva, hogy hová tűnt az állítólag ágyhoz kötött tanáruk, aki idehívott minket. De hamarosan ez lesz hőseink legkisebb gondja, mivel egy gonosz erő készül megdönteni az egész külvilágot.

Egy furcsa találkozás után végre megtaláljuk tanárnőnket, akiről kiderül, hogy valamilyen furcsa, túlvilági összeesküvés része, amelynek célja a bolygó átformálása, ami az emberiség pusztulását jelenti – ezt csak kevesen élhetik túl, szerencsére (tanárnőnknek köszönhetően) mi is idetartozunk.

Túléljük tehát ezt a kataklizmát anélkül, hogy igazán értenénk, hogyan, és egy olyan erő birtokában ébredünk fel, amelyet egyelőre még nem értünk. Hősünk különös démoni figurákkal találkozik, és ő maga is féldémonná válik, aki képes parancsolni a lepusztult Tokióban élő gonosz lényeknek. 

Personát nem szabad várni...

A Shin Megami Tensei-sorozatról a legtöbben a nyugati világban annyit tudtak, hogy a Persona mellékvágányként innen indult, és erősebbek voltak az okkult történeti szálak benne. Bár Japánon kívül is megjelentek a Shin Megami játékok egyes részei, ezek korántsem arattak akkora sikert, mint például a Persona 4 és főleg a Persona 5. (Utóbbi hatalmas kedvencem, mostanában is játszom vele.)

Az Atlus szerintem a Persona-részek hatalmas sikere miatt porolta le a 2003-ban PlayStation 2-re megjelent Shin Megami Tensei III: Nocturne-t, ami a maga idejében tényleg korszakalkotónak számított, csak hát azóta 18 év eltelt... Az évek pedig nem voltak kegyesek ehhez a játékhoz, és ezen sajnos egy „remaster” önmagában nem tudott segíteni.

Az alapvető probléma a megjelenítéssel van. A rendkívül látványos Persona 5-höz, vagy Persona 5 Strikershez – vagy bármilyen modern játékhoz – szokott szem így 2021-ben azért nagyon nehezen tud megbarátkozni az

amin sajnos a „remaster” (a textúrák felbontásának felhúzása) önmagában nem sokat segít. 2003-ban már a PS2 sem volt éppen új darab, egy jobb PC-n is szebb játékok születtek ennél. Hatalmas rajongás és igazi rózsaszín szemüveg kell ahhoz, hogy egyszerűen nagyobb felbontással felvértezett, 2003-as játék grafikáját egyáltalán elviselhetőnek lássuk. A remaster egy ilyen régi konzolos játéknál már nagyon kevés, bizony alaposan át kellett volna dolgozni a megjelenítést – akár a nulláról is kezdve a játék fejlesztését. 

Különös találkozások, hagyományos harc

A Persona-részek nagyon sokat fejlődtek a játékmenet terén is, és Shin Megami Tensei III ezen a téren is elavult, tele fárasztó véletlenszerű harcokkal, unalmas mászkálással kihalt helyszíneken, idejétmúlt játékmechanikával és pályaszerkezettel. A térképet fokozatosan felfedezős rész is rendkívül egysíkú, legfeljebb azok a bizarr találkozások dobják fel, amikor például egy lefátyolozott fejű vénasszonnyal és az elég hátborzongató, démoni gyerekével találkozunk. Nagyon sok ilyen baljós esemény került a történetbe, amely egyébként tényleg rendkívül hangulatos és érdekfeszítő. Az alapvető probléma az iszonyúan ósdi grafikával van, meg a mai szemmel nézve baltával faragott fejű karakterekkel, akiket komolyan kellene venni, de így sajnos lehetetlen. Nem segítenek az avítt módon megvalósított összecsapások sem, körökre osztott harcokkal, ahol egymás után üthetünk és varázsolhatunk. Persze, a Persona 5 is körökre osztott, de azt oly sokféle modern megoldás feldobja. Nem is beszélve a Persona 5 Strikersről, amelyben már valós időben harcolhatunk a démoni lényekkel.

Az egyébként remek, sötét hangulat mellett a játékmenetnél még pozitívum, hogy a főhősre úgynevezett Magatamákat rakhatunk – ezek olyan „öltözékek”, amelyek eltérő tulajdonságokkal, valamint speciális képességekkel vértezik fel emberünket. A harcok során démonokat idézhetünk meg, így rengeteg egyéb szereplőt is. Nyilván ezek a lények is fejlődnek, szinteket lépnek, újabb képességeket kapnak, így ez alapján választjuk be, vagy sem őket csapatunkba.

Ismerős lehet még az a megoldás is a Personákból, hogy egyesíthetjük e démonokat egy erősebb, újabb lényért cserébe – ez is sokat dob azért az élvezetfaktoron. 

Ezt most miért? És miért így?

Nagyon sok kérdés felmerült bennem a teszt előtt és alatt is, például az is, hogy miért nem készítettek egy teljes ráncfelvarrást a legelső részből, vagy ha már ezt a harmadik epizódot „remasterelik”, akkor miért nem lehetett azt normálisabban megoldani? Ráadásul a játékot teljes áron árulják, ami elég nehezen indokolható, amikor ezt a JRPG-t egy modern szerepjátékkal összehasonlítjuk. A Shin Megami Tensei III: Nocturne HD Remaster tényleg csak a kőkemény rajongóknak merném ajánlani, és nekik is fenntartásokkal.