Az Arceusban természetesen visszatér a Pokémon-játékokra jellemző, körökre osztott harcrendszer, ám a Pokémon 25. évfordulójára kiadott alkotásban ezúttal a nyílt világ felfedezése kerül a középpontba.

A Pokémon Legends: Arceust emiatt sok helyen hasonlították a Breath of the Wildhoz. Egy bizonyos tekintetben azonban a Nintendo újdonsága mindenképpen lemarad a japánok által a világ legjobb játékának tartott, 2017-es The Legend of Zelda-játékhoz képest: mégpedig a grafikát illetően.

Míg a PlayStation és az Xbox az új generációs konzoljaikkal azt célozták meg, hogy gyönyörűen kinéző és remekül futó videojátékokat hozzanak a piacra, addig a Nintendo a Switchcsel kicsit kakukktojás. Igaz, abból a fajtából, ami hiánypótló. A Nintendo Switchet ugyanis tévére is lehet csatlakoztatni, de ha úgy szottyan kedvünk, akár útközben is elővehetjük, hogy kézi konzolként használva játsszunk vele. A hibrid konzol sokoldalúságáért cserébe azonban a gamereknek kompromisszumot kell kötniük, hiszen a gép nem annyira erős, a játékok közel sem olyan szépek, mint egy PS4-es, PS5-ös alkotás mondjuk.

Az új Pokémon-játék kinézete még a legtürelmesebb rajongókat is kihozta a sodrukból. Sokan úgy fogalmaztak, hogy az Arceus olyan, mintha egy 2005-ös játékot kaptunk volna kézhez. A 60 dolláros árcédulával kapcsolatban pedig az a konszenzus született, hogy egyenesen vicckategóriába esik ennyit elkérni érte. Való igaz, hogy a grafika nem a legszebb, és a Pokémon Legends: Arceus világa sokszor emiatt is érződik üresnek és élettelennek. A helyzet azonban közel sem annyira tragikus, mint sokan állítják.

Az biztos, hogy önmagában a szép grafika nem tesz egy játékot sem jóvá. A csúnyácska külső viszont olyan játékmenetet rejthet, ami odatapaszt a képernyő elé. A Pokémon Legends: Arceus esetében ez utóbbiról van szó. Egyrészt a történet is rettenetesen érdekes: a múltba kalauzol, egy olyan időbe, amikor az emberek és a pokémonok még nem éltek harmóniában, a zsebszörnyecskéket ugyanis mindenki félelmetesnek tartotta.

A Game Freak emellett ügyesen építette be az akciódús részeket a játékba: az Arceusban bármelyik pillanatban ránk támadhat egy megvadult pokémon, és akár a karakterünket is kinyírhatja, amennyiben nem vagyunk elég figyelmesek. A pokémonok hátára is felülhetünk, így könnyebb és gyorsabb az utazás földön, vízen, levegőben.

Az Arceusban ráadásul nem egy feltörekvő pokémonedző bőrébe bújunk, hanem egy felfedezőébe, akinek az a feladata, hogy összeállítsa a világ legelső pokédexét, és közben tanulmányozza a lényeket. Az idáig vezető út pedig teli van harccal, lopakodással és kalandozással.

Mi eddig néhány órát töltöttünk a játékkal, és ez alapján azon a véleményen vagyunk, hogy a játék végre elhozta azt a jellegű újítást a franchise-ba, amire már sokan vártak. A körítés nem a legszebb, de handheldben elviselhető, a játékmenet pedig annak ellenére is kárpótol, hogy a világ felfedezését folyton megszakítják a ránk erőltetett beszélgetős jelenetek. Van még mit fejlődni, de hátha az Arceus rángatja ki a gödörből az egy helyben toporgó játéksorozatot.