- Tech
- Godmode
- kuroszava
- film
- videójáték
- pc
- playstation
- xbox
- történelem
- fekete-fehér
- 2d
- retro
- ajánló
- teszt
Szomorú szamurájról szól az év eddigi legkülönlegesebb játéka
További Godmode cikkek
Szamurájos fronton legutóbb 2020-ban a Sucker Punch által fejlesztett Ghost of Tsushima vette le a gamereket a lábukról, a PlayStation 4-re és PlayStation 5-re kiadott játékban egy Jin Sakai nevű harcos páncélzatába bújtunk, hogy rengeteg vért kiontva visszahódítsuk a mongolok által elfoglalt japán Cusima szigetét. Egy klasszikus bosszúhadjáratról volt szó, nyílt világgal, összetett harcrendszerrel, emlékezetes karakterekkel.
Sokat kellett vegetálni, hogy a zsáner újabb darabbal bővüljön, de május 5-én befutott végre a Trek to Yomi, ami miatt legfőképp a szamurájfilmek rajongóinak emelkedhetett meg a pulzusa, már az első trailer láttán. A játék bevallottan és szégyentelenül támaszkodik a Kuroszava-korszakra, ez már a külcsínen is tetten érhető, hiszen a Trek to Yomi végig fekete-fehér, nagyon erőszakos és fordulatos.
Totálisan retróélményt kap az, aki beszerzi a Devolver Digital újdonságát, hiszen amellett, hogy egy interaktív szamurájkalandról van szó, a tálalása abból a szempontból sem hétköznapi, hogy a fent említett Ghost of Tsushimához vagy a FromSoftware-féle Sekiróhoz képest oldalnézetes, 2D-s videójátékról van szó. Ez utóbbi ötletet a fejlesztők bevallásuk szerint az 1920-as, 30-as évek némafilmjeiből merítették amúgy.
A Trek to Yomi nem egy tripla A-s játék, erre utal az olcsóbb árcédulája és az is, hogy nagyjából 6 óra alatt befejezhető. A kis büdzséhez és a szerényebb erőforrásokhoz képest azonban, azt kell mondjuk, sikerült a készítőknek a maximumot kisajtolniuk a szamurájfilmes témából. Még úgy is, hogy a játékmenet nem a legösszetettebb, pár perc alatt begyakorolhatóak a kombók, és bár a felszedhető késeknek, íjaknak köszönhetően van némi választék, ebből a szempontból túl sok extrát nem kapunk. A játékban sűrűn meggyűlik a bajunk a furcsa kamerakezeléssel,
de a legtöbb hiányosságot hajlandóak vagyunk megbocsátani, a lendületes történet és az erőszakos harcok feledtetik a Trek to Yomi hiányosságait.
A Devolver Digital új játéka viszont leginkább a történetével ragadja magával az embert, annak ellenére is, hogy a megszokott szamurájos trópusokkal dolgoznak az írók. A főszereplőt, Hirokit gyerekként látjuk először, a faluját banditák dúlják fel, így adott a kérdés: a bosszú útjára lép-e a Trek to Yomi hőse?
Hirokinak útja során a saját démonaival is szembe kell néznie, a túlvilággal való találkozásai pedig gyakran válnak túlságosan is valóságossá – de ez a misztikus hangvétel pont hogy feldobja a játékot. Főleg mivel kevésfajta ellenséggel találkozunk, sajnos sűrűn érezhetjük úgy, hogy ugyanazok a harcok ismétlődnek.
A játékban szerepet kap a felfedezés is, nagyrészt lineáris a kaland, de rászánva az időt érdekes cuccokat találhatunk. A kardozás végig egyszerű marad, egészen addig, míg bele nem futunk egy-egy főellenségbe, ott azért tanulni kell az ellenünk bevetett mozdulatokat, nem annyira könnyű legyűrni őket. Ám ezek az összecsapások sem olyan frusztrálóak, mint mondjuk egy Dark Soulsban.
A Trek to Yomi megmarad annak, aminek hirdeti magát: egy szerelmes levélnek a klasszikus fekete-fehér szamurájfilmek előtt. Apróbb hiányosságok vannak, és a Ghost of Tsushimához képest kevésbé grandiózus az élmény, mégis elégedetten vágja keresztül magát az ember Hiroki sztoriján. A Devolver ezt a játékot szívvel-lélekkel csinálta, és nagyra értékeljük a meglepő koncepciójukat. Azt meg nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, hogy a hangulat nagybetűs. (7/10)
A játék PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re is elérhető. Sőt jó hír, hogy az Xbox Game Passba rögtön a megjelenése napján felkerült. Tesztünk a PS5-ös verzió alapján készült.