A Scornról már a megjelenése előtt sejteni lehetett, hogy vagy zseniális túlélőhorror lesz, vagy pedig totális baklövés. Minket a szerb készítőgárda, az Ebb Software belső nézetes játéka szinte azonnal levett a lábunkról, annak ellenére, hogy a nyolc óra, mire végigvergődtünk ezen a beteges, már-már gyomorforgató világon, egyszersmind csúnyán ráment az idegeinkre. A Scorn, mely október 13-a óta elérhető PC-re és Xbox Series X/S-re, nem galamblelkű gamereknek lett kitalálva. Irányjelzőnek annyit mondunk, hogy aki az Alien-filmeket nem bírta, az ezt a játékot is kerülje el, mégpedig nagy ívben.

Merthogy a Scorn olyan művészek munkáira épít, mint H. R. Giger, aki Ridley Scott 1979-es sci-fi-horrorjának ikonikus szörnyetege, a xenomorph kinézetét megalkotta, és később is az Alien-franchise mellett maradt. Bár a svájci művész 2014-ben sajnos elhunyt, az általa mainstreammé tett biomechanikus művészeti stílus megmaradt a köztudatban. Ebből nőtte ki magát tulajdonképpen a Scorn.

Amikor azt mondjuk, hogy a Scornnal nem jó érzés játszani, akkor kicsit sem túlzunk. Kell valamilyen szintű mazochizmus, hogy ezt a bizarr horrort valaki élvezze. Kezdjük azzal, hogy a játék semmi kapaszkodót nem ad nekünk: teljesen néma hősünk egy idegen civilizáció alkotta helyen tér magához, ami a falakat díszítő koponyák, széthagyott hullák és meggyötört lények számából következtetve nem egy barátságos hely. Mindenesetre pokoltúránk elkezdődik, amely jórészt puzzle-fejtéssel, bujkálással és némi lövöldözéssel lesz kikövezve.

Az Ebb Software horrorja a dizájnját tekintve csillagos ötös, ez tény. A játékmenet viszont könnyedén elborzasztja az embert attól, hogy a végére érjen ennek a néha nehezen értelmezhető kalandnak.

A fejtörők a játékban csak egy bizonyos, szűk rétegnek kedveznek sajnos. Azoknak, akik imádják a nagyon nehéz puzzle-ket, amelyek nem fogják az ember kezét. A többiek viszont hülyét fognak kapni tőlük. Ráadásul a Scornban úgy érződik, mintha vég nélkül jönnének a feladványok, az újabb és újabb lélekölő termek pedig csak ráerősítenek a reménytelenségünkre. Hozzáad az egészhez az is, hogy zenei aláfestés egyáltalán nincsen, a néma csend rettenetesen idegőrlő, ez utóbbi húzást mondjuk pozitívumnak fogjuk fel.

A lövöldözős része a Scornnak még a puzzle-fejtésnél is frusztrálóbb azonban. Karakterünk lassan mozog, nehézkesen céloz – nem sikerült azt a feszültséget és tempót eltalálni, mint ami mondjuk az Alien: Isolationt jellemezte. Ha már H. R. Gigerhez nyúltak vissza a fejlesztők, szétnézhettek volna az Alien-játékok környékén is, az Ellen Ripley lányáról szóló FPS hiába 2014-es, a játékmenet tekintetében a sarokba ülteti a Scornt. Jó, a fegyverek kinézetét tekintve azért a Scorn viszi a pálmát, a testünkhöz hozzákapcsolódó, minket szipolyozó biogépágyúk valami egészen más szinten mozognak, minden más tudományos fantasztikus játékhoz képest.

Látszik ezen a játékon az Ebb Software tökössége, és hogy nem akartak senki elvárásainak megfelelni. Hab a tortán, hogy a játékosoknak a sztori szempontjából semmit nem rág a Scorn a szájába, magunktól kell összerakni a képet. Minden kihívása ellenére öröm, amikor egy 18+-os játék tényleg felnőttként kezel minket. Kevésbé voltunk viszont attól elragadtatva, hogy a Scorn lezárása mennyire hirtelen, és úgy őszintén WTF-érzetet keltő lett.

Kicsit vérzik a szívünk, mert többet ki lehetett volna egy ennyire merész koncepcióból hozni. Az év játéka szavazásokon a Scorn biztosan nem lesz esélyes, ezeken az Elden Ring és vélhetően a God of War Ragnarök lesz a domináns, de ha valaki pár álmatlan éjszakát akar magának, és a mainstreamtől bátran elszakadó, nem hétköznapi gamingélményt, ami a legalapvetőbb emberi tulajdonságra, az emberi kíváncsiságra épít a végletekig, az bátran vesse bele magát.

6,5/10