Horrorba csomagolták Pinokkió meséjét, és minden percét imádjuk

További Godmode cikkek

A Soulslike külön zsánernek számít videójátékos körökben, olyan akció-szerepjátékokat szokás ebbe a dobozba belerakni, amelyek iszonyúan, már-már kontrollertörően nehezek, tipikusan sötét fantasy környezetben játszódnak, a történetüket pedig nekünk kell kisilabizálnunk, másképp szaladgálhatunk fel-alá úgy, hogy fogalmunk sincs, mi ez az őrület körülöttünk.

Az egészet a FromSoftware csapata kezdte el, akik a Dark Souls-trilógia mellett olyan kőkemény RPG-ket adtak ki a kezeik közül, mint a Sekiro, az Elden Ring és a Bloodborne. Őket kezdte el másolni kis túlzással a fél szakma, de mivel az elmúlt években olyan nagyszerű szellemi örökösök bukkantak fel, magukat Soulslike-ként hirdetve, mint a Nioh 1-2., a Surge, a Mortal Shell, valamint a Star Wars Jedi: Fallen Order és a Jedi: Survivor, panaszra igazából semmi okunk nincs.

Jelen cikkünk tárgya, a szeptember 19-én megjelent Lies of P is egy Soulslike videójáték, csak éppen van benne egy komoly kis csavar, ami különösen érdekessé teszi:

Carlo Collodi klasszikus meséjét, a Pinokkiót ülteti egy csúnyán széthullott, reménytelen és rémálomgerjesztő világba.

Az, hogy egy mindenki által ismert gyerekmesét horrorköntösbe öltöztetnek, nem teljesen újdonság, az American McGee's Alice és folytatása, az Alice: Madness Returns ugyanezt már megcsinálták. Csak éppen eltelt azóta több mint 12 év, hogy Alízzal az őrületben bővelkedő Csodaországban kalandoztunk, és bevalljuk, ki voltunk már éhezve rá, hogy valaki ismét hasonló játékadaptációval próbálkozzon.

Most megkaptuk a magunkét. A Neowiz Games és a Round8 Studio által közösen fejlesztett Lies of P bőven megugorja a lécet, nemcsak visszahozza azt a borzongással és rettegéssel teli nosztalgikus hangulatot, amit az Alice-játékok nyüstölése közben éreztünk minden percben, hanem a Bloodborne receptjéhez is úgy nyúl hozzá, hogy a FromSoftware fanatikus rajongói is megnyalhatják utána mind a tíz ujjukat.

Hazudj, ha kedves az életed!

A Lies of P története egy fokkal megengedőbb az átlag Soulslike videójátékokhoz képest, a történet a műfaj kereteihez képest egészen tiszta. Krat városában járunk, ahol az emberek babákat állítottak a szolgálatukba, egészen addig a pontig, amíg azok el nem vesztették az eszüket, és vérszomjasan bosszút nem álltak uraikon. A Lies of P világában Gepetto csak egyike a sok bábukészítőnek, viszont egy nagyon fontos öregúrról van szó itt is, aki megalkotott egy olyan babát, aki képes hazudni, ezáltal túllépni azon az egy dolgon, amit a többi bábu képtelen megtenni.

A hazugság, ahogy végigküzdjük magunkat a megbolondult babák és hatalmas gépszörny bossok hadán, állandó tényező ebben a Pinokkió-játékban. Bár az orrunk nem nő tőle, csak a töltőképernyőn, háromféle befejezés vár minket attól függően, hogy miképp viselkedünk másokkal a Lies of P-ben. Ha a meséből indulunk ki, mindenféle spoiler nélkül, akkor itt bizony hazudni kell, ha látni akarjuk Pinokkió emberré válását, ami egy nagyon érdekes koncepció.

A harcrendszert tekintve a Lies of P már kicsit sem kegyelmez, ez a játék nehezebb, mint az Elden Ring és a Bloodborne összeadva és megszorozva kettővel. A bossok a kinézetüket és a kiismerésre váró mozdulataikat tekintve egészen változatosak. Mindig megakadt a bicskánk a következőben, de újra és újra nekimentünk, mert ez a dark fantasy körítés egyszerűen megával ragadott bennünket, és látnunk kellett, hova fut ki Pinokkió betegesre vett kalandja.

A Lies of P egy akció-szerepjáték, ahogy azt a Soulslike műfaj diktálja, és a készítők nem fogták vissza magukat, igencsak komplex fejlődési rendszer vár bennünket.

Nem elég, hogy a fegyvereinket – a markolatot és a pengét – szét lehet szedni bármikor, és a végtelenségig kombinálni őket, Pinokkió karakterét egy bonyolultnak tűnő, ám nagyon hatásos fejlődési fán keresztül erősíthetjük. Ahogy fentebb írtuk, szükség lesz azokra az extra képességekre, sőt... helyenként még mindenféle gránátra is, hogy a megbolondult babákat jobb belátásra bírjuk.

Ez a sokadik Pinokkió-feldolgozás mostanában, mégis jó benne elveszni

A játék egyébként a nehézségét illetően ingadozik, a kisebb ellenfelek túl könnyűek, a bossok meg néha túl nehezek, ezen a fejlesztők igazán pofozhattak volna még egy kicsit, ha már az általuk prezentált világ annyira stílusos és magával ragadó lett. A mapok között ott van Krat belvárosa, egy, a viktoriánus korra emlékeztető depresszív gyárkomplexum, és még megannyi felkavaró helyszín. Míg a FromSoftware játékaiban mindig is imádtuk, hogy nincs bennük az orrunk alá tolt térkép, így szabadon tévedhetünk el, és szaladhatunk a vesztünkbe a horrorisztikus terepen, addig a Lies of P sokkal lineárisabb játék. Itt tényleg arról van szó, hogy megyünk A-ból B-be, a pálya végén pedig vár ránk egy gépszörnyeteg, amit 10+ próbálkozás után – ha szükségünk van rá, akár a gép által irányított társunk segítségével – két vállra fektethetünk.

De ettől még a Lies of P hangulatában is könnyen el lehet veszni, és ez jó hír. Főleg, hogy mostanában a sokadik Pinokkió-adaptációról van szó, próbálkozott vele a Netflix, és jött élő szereplős film Tom Hanksszel is, de ezek közül a beleélést és az átdolgozást tekintve a Lies of P viszi a pálmát.

A Bloodborne fanatikusai örülni fognak, hogy a harcrendszer tényleg egy az egyben onnan kölcsönöz, a Lies of P jutalmazza az agresszivitást, egy sikeresen végrehajtott parry után, bár az életerőcsíkunk ideiglenesen lecsökken, ha elég szemfülesek vagyunk, és azonnal visszaütünk, visszaszerezhetjük az elvesztett HP-t. Sőt, a bal robotkarunk a Bloodborne-féle shotgun megoldáshoz hasonlóan működik, csak még izgalmasabbra véve: a Legion Arm segítségével nemcsak elektromossággal sokkolhatjuk az utunkba kerülőket, hanem akár felgyújthatjuk vagy magunkhoz ránthatjuk, mintha bábszínházban rángatnánk őket madzagon.

Amit külön ki kell még emelnünk, az a játék zenéje, amellett, hogy a gótikus hangulatot a remekül festő pályák, a beteges, néha rémálomba hajló ellenfelek garantálják, a betétdalok rátesznek még egy lapáttal a Lies of P élvezeti faktorára. Kis túlzással előfordult, hogy csak azért haltunk meg egy bossnál, hogy újra hallhassuk a menő zenét a harc alatt.

A fene se tudja, hogy valaha megkapjuk-e a Bloodborne 2. részét, ami után pár millióan biztos cikkünk pillanatában is epekednek világszerte. A Lies of P azonban egészen jól betölti azt az űrt a szívünkben, amit a szörnyvadászos RPG hagyott maga után. Sőt, tökéletesíti azt, és bár helyenként a performance-mód használata ellenére is picit beszaggatott ez az új Pinokkió-játék, minden más tekintetben rá tudott ígérni a Bloodborne-ra.