A 2009-ben bemutatott, James Cameron által írt és rendezett Avatar-film sok szempontból nem váltotta meg a világot, a története túlságosan hajazott a Pocahontasra, a karakterei papírmasék voltak, de a végeredmény páratlanul festett 3D-ben, és Pandora egy olyan csodálatos idegen világ lett, amiben öröm volt filmrajongóként elmerülni. Rengeteget vártunk rá, mire 2022-ben befutott A víz útja alcímmel az Avatar 2, amely ismételte az első rész hibáit, a látványt tekintve viszont még magasabbra tette a lécet.

Minden tipikussága ellenére az Avatar-franchise jócskán fel tudott mutatni újító jelleget, a benne főszereplő na'vik az új filmben olyan fluidan mozogtak a víz alatt, hogy az ember szeme bekönnyezett tőle a 3D-s szemüveg mögött, és úgy összességében mindkét rész esetében azt érezhettük, hogy valami olyat látunk a nagyvásznon, amit korábban a technológia fejletlensége miatt még nem lehetett.

Pontosan ezért lehetett attól tartani, hogy a nem éppen forradalmi újításairól híres Ubisoft vajon mit kezd az IP-vel, és épkézláb videójátékos feldolgozás lesz-e a december 7-én PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re kiadott Avatar: Frontiers of Pandora.

Nem lett az. A Frontiers of Pandora egy biztonsági játék a fejlesztő Massive Entertainment részéről, mintha fogták volna az őskorban játszódó Far Cry Primalt, a főszereplőre és a többi karakterre kék skint húztak volna, és egy bántóan leegyszerűsített harc és lopakodási rendszerrel ránk sózták volna teljes áron ugyanazt a játékot. Az új Avatar-játék szinte semmi izgalmasat nem tud felmutatni a Far Cryhoz képest, hiába válogathatunk, hogy főszereplőnk íjjal-nyíllal vagy puskákkal lövöldözik, egyforma bázisokat foglalunk el a Frontiers of Pandorában, ugyanazt a háromféle ellenséget gyilkoljuk játszi könnyedséggel, és még a szerepjátékos rendszer se nevezhető túlságosan mélynek.

Pár, a játékban eltöltött óra után egyszerűen semmi élvezetet nem lehet lelni az egészben. Persze, a kraftolást eltalálták, a hátasokon való lovaglás sem rossz, de édeskevés ez az üdvösséghez, ha az Ubisoftnál tényleg azt célozták, hogy egy James Cameronhoz méltó interaktív, sci-fi-kalandot tegyenek le az asztalra, sikerült csúnyán mellélőniük.

Az Avatar: Frontiers of Pandora hibái és gyengeségei már a lehengerlőnek szánt nyitányban megmutatkoznak. Egy eddig nem látott, új törzsbe tartozó na'vi bőrébe bújunk, akit emberek neveltek, ám egy ponton a Jake Sully által felhergelt lázadás eléri azt a létesítményt is, ahol a karakterünk felcseperedett, és egy több mint 15 éves hibernációt követően meg is kapjuk a lehetőséget arra, hogy meglépjünk a rabságunkból. Itt jönne papíron az a pont, amikor elámulunk Pandorát először megpillantva a játékban, de ahogy a bevezető jelenetek unalomba fulladnak, úgy az Avatar grafikájától, körítésétől és az élő-lélegzőnek mondott bolygótól sem esik le az állunk.

A 2023-as év tartogatott igazi videójátékos csodákat, amikhez képest az új Avatar-játék különösen alulteljesít. Ha megnézzük a Baldur's Gate 3 sokrétű karakterkészítő menüjét, akkor a Frontiers of Pandorán egyenesen röhögnünk kell. Az Ubisoft sci-fijének a története még a filmekhez képest is elhasal, a benne mutogatott karakterek, többségükben na'vik egyformák, és nem lehet megkülönböztetni őket. Az új Avatar vicces módon még a Far Cry nyomában is csak kullogni tud bizonyos tekintetből: fegyvervariáció akad benne, de a felhozatal rémesen unalmas, a lopakodás nagyon béna, és a mellékküldetések is annyiból állnak, hogy menj ide, menj oda, hozd el ezt, hozd el azt. Tényleg, mintha a játék ezen részét mesterséges intelligenciára bízták volna... de legyünk optimisták, csak nem süllyedt idáig az Ubi. Ugye?

Az Avatar-filmek egyik erőteljes motívuma az, hogy a Pandorán élő, az emberekhez képest magasabb, nyúlánkabb, egzotikusabb és elegánsabb na'vik fajára jó ránézni. Szépen festenek a nagyvásznon, érdekesek a szemnek. Ehhez képest a Frontiers of Pandora esetében valami zseninek kipattant a fejéből, hogy mi lenne, ha FPS lenne a videójáték. Pont attól fosztottak meg bennünket, hogy az ikranlovaglástól eltekintve rendesen lássuk a karaktermodellt, így azt kell néznünk, ahogy kék kezek fognak egy sablonosan kinéző fegyvert.

Ami a technikai oldalát illeti, az Avatar: Frontiers of Pandora nagyon csúnya fps-dropokat képes produkálni, nemcsak a látványt célzó, hanem a performansz játékmódban is. Előbbi esetében simán beesik néha az fps 20 környékére, utóbbinál sincs meg a 60. Emellett érdemes megemlíteni, hogy a teljesítményt célzó játékmód egyenesen rondán fest, és pár éves televízión már-már játszhatatlannak bizonyul ez a videójáték a szaggatások miatt.

Az Avatar-játékot legfeljebb a franchise legnagyobb rajongóinak tudjuk ajánlani, némi agykikapcsolós időtöltésnek, de nekik is csak alig. A 27 ezres árcédulát biztosan nem éri meg a Frontiers of Pandora, ennél tucatnyi jobb, mostanában kiadott, nyílt világú FPS-t lehet találni, példának okáért a folyamatosan foltozgatott és már teljesen korrekt állapotában lévő Cyberpunk 2077 is nagyobb élményt nyújt.

Aggasztó, mert az Ubisoft csinálja a Star Wars Outlawst is, amely egy, a messzi-messzi galaxisban játszódó Han Solo-szimulátor lesz. Előre rettegünk, hogy ott is a lustaság uralkodik majd el a kiadón, és képesek lesznek odadobni nekünk egy átcímkézett Assassin's Creedet... persze ne legyen igazunk! De az Ubisoft az Ubisoft, és ahogy mondani szokás, a vér nem válik vízzé.

4/10

Az Avatar: Frontiers of Pandorát PlayStation 5-ön teszteltük, a játékhoz a kódot az Ubisofttól kaptuk.