A Prince of Persia 2010 óta nem jelentkezett új felvonással, az Ubisoft látványosan partvonalra tette a játéksorozatot, miután a 2008-as reboot vakvágánynak bizonyult, és a két évvel később érkezett The Forgotten Sands se kapott túl jó fogadtatást: a konszenzus szerint a The Sands of Time-mal megkezdett éra leggyengébb darabja lett. A rajongók számára az egyedüli pislákoló remény a folytatásra a Prince of Persia: The Lost Crown lehetett, melynek kedvcsináló előzetesét azonban jól elszúrta az Ubisoft. Hip-hop zenét raktak a grandiózusnak szánt képsorok alá, amivel még a fiatalabb korosztályt sem győzték meg, az idősebb gamerek pedig egyenesen kiakadtak rajta... mondván, a Prince of Persiának lőttek.

Nos, a károgóknak ezúttal nem lett igazuk. Ilyen is előfordul, hogy szimplán a marketingcsapat lő nagyon mellé egy trailerrel. A január 18-án érkező Prince of Persia: The Lost Crown egy merész újragondolás lett, abból a fajtából, ami visszatér a játéksorozat gyökereihez, és jól működő saját elemekkel bővíti azt.

A The Lost Crown a legelső Prince of Persiához, az 1989-es játékhoz hasonlóan oldalnézetes, így kell végigkaszabolnunk magunkat a démoni szörnyetegeken és zombiszerű katonákon, miközben puzzle-öket oldunk meg, és jól kigondolt platformerrészeket teljesítünk. A fejlesztőcsapat, a korábban a Rayman-játékszérián dolgozó Ubisoft Montpellier ebben a műfajban otthon érzi magát, de szerencsére nem álltak meg itt. Fogták magukat, és a manapság divatosnak számító „metroidvania” minden jegyével felaggatták az új Prince of Persiát, egészen sokszínű élménnyé téve azt.

A játékban egy hatalmas, tényleg óriási térképet kell felfedeznünk, és egyes részeket újra és újra be kell járnunk, mert a kalandunk során megszerzett képességeink nyitják meg az előrehaladásunkat. A The Lost Crown amellett, hogy a régi metroidvania-fanoknak is kihívást nyújt, jó kapudrog lehet az újoncoknak, akik ezt követően könnyen rákaphatnak a műfajra.

Egy kicsit a sztoriról. A Prince of Persia: The Lost Crownban nem Perzsia hercegének a bőrébe bújunk, a kiindulópont éppen az, hogy Ghassan herceget elrabolja egy titokzatos csoportosulás, akik Qaf hegyére cipelik el a nemest, hogy lemondassák és átvegyék helyette a hatalmat. Van itt tehát jó adagnyi intrika és árulás, de hogy a fejünk még jobban kavarogjon, Qafot bejárva azzal szembesülhetünk, hogy itt még az idő se abban a mederben folyik, mint ahogy megszokhattuk. Hogy hősünk kilétére is kitérjünk, egy Sargon nevű harcos felett vesszük át az irányítást, aki Perzsia egyik elit, különleges képességekkel rendelkező katonája. Egy kissé egysíkú személyiséggel rendelkező, de erős akaratú gyilkológép, pont abból a fajtából, amilyenre itt szükség van.

Az új Prince of Persia-játékon látszik, hogy nem Emmy-díjas forgatókönyvírók jegyzik a párbeszédeket, és a karakterek is néha billegnek, részben a komolyabb átélést nélkülöző szinkronmunkák, részben a kidolgozatlanságuk miatt. A fordulatok viszont a felszínt csak kapargató írói munka ellenére is működnek, és a The Lost Crownt igazából amúgy is a játékmenet viszi el a hátán. Ahogy haladunk előre, a játék úgy válik egyre élvezetesebbé, a boss fightok szépen nehezednek, a képességeink szélesedő palettáját használni szórakoztató, a harcrendszer komplex és fluid, és az egyes fejlesztésekre, amiket a kovácsnál megvásárolhatunk, nagy szükség van, hogy ne haljunk meg folyton. Vannak frusztráló szakaszok, például amikor a The Lost Crown fogja magát, és egyszer csak elveszi tőlünk a térképünket, hadd bolyongjunk vakon, de ahhoz képest, hogy metroidvaniáról van szó, egészen jóindulatúan fogják a kezünket a készítők. Párszor el lehet tévedni, néha megakasztanak a puzzle-ök, de nem vészes, a Prince of Persia: The Lost Crown nem egy rage game, hiába tűnik első ránézésre annak.

Nyilván azokat, akik ismerik ezt a játéksorozatot, érdekli, hogy vajon ebből a részből kimaradt-e az időmanipulálás. Erről csak annyit mondanánk, hogy van, de nem úgy, ahogy mindenki várta. Sargon ahelyett, hogy visszatekergetné az időt, inkább térhajlító-teleportáló képességeket kapott, amiket remekül épített bele az Ubisoft Montpellier mind a harcokba, mind a puzzle-ökbe.

A látványvilág ahhoz képest, hogy oldalnézetes játékról van szó, helyenként nagyon szép, és kicsit sem hajaz a mobiljátékok sűrűn tapasztalható gagyiságára. Látszik, hogy a kisebb büdzsé ellenére is kreatívkodtak az alkotók, és igyekeztek helyenként már-már művészies igényességűvé, animációs filmessé tenni a végeredményt. Jó hír, hogy a rapzenéket mellőzték, klasszikus keleti dallamok csendülnek fel a nagyjából 25 órás játékidő alatt. Nem rövid a The Lost Crown, idővel nem is annyira könnyű, de ha az ember elkapja a fonalat, akkor inkább örül neki, hogy ennyi időt eltölthet Qaf hegyén, minthogy frusztrálna a dolog.

A Prince of Persia: The Lost Crown olyan élvezetes, pörgős kalandjáték lett, amilyenre épp az Ubisofttól nem számítottunk, akik az Assassin’s Creed Mirage-t képesek voltak bántóan gyenge középszerként letenni elénk az asztalra, és az Avatar: Frontiers of Pandora se váltotta meg a világot, inkább érződött Far Cry spin-offnak, mint egy vadonatúj sci-fi FPS első részének.

A The Lost Crown nagy feltámadás, ekkorát a videójáték-iparban mostanában nem láttunk, és simán jó irány lehetne, ha ezt a 2,5D-s körítést megtartva folytatnák Sargon kalandjait. A mitikus környezet, az izgalmas világ megvan hozzá, és lehet, hogy egy The Lost Crown 2-ben arra is jutna a készítők figyelméből, hogy ne csak a játék legyen komplex, hanem a főszereplő is. Sargont és a halhatatlanok csapatát egy kicsit elmélyítve bőven lehet még potenciál ebben a sztoriban.

8/10

Az új Prince of Persiát PlayStation 5-ön teszteltük, a kódot a játékhoz az Ubisofttól kaptuk meg. A The Lost Crown elérhető lesz január 18-tól PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, Nintendo Switch-re és PC-re is.