J. K. Rowling az elmúlt években gőzerővel dolgozott azon, hogy a Twitteren (most már X-en) közzétett, komoly közéleti viszályt és indulatot szító posztjaival romba döntse a saját mítoszát. Mégis tagadhatatlan, hogy a 2000-es évek elejét az angol regényíró határozta meg – legalábbis a fantasy zsánerén belül. Jöttek az újabb és újabb Harry Potter-könyvek, az akkori tizenévesek pedig szabályosan falták azokat, míg a mozikban egy itt-ott billegő, de méltán kultikussá vált filmszéria szórakoztatta az embereket. Kicsiket, nagyokat egyaránt, a Harry Potter talán még A Gyűrűk Urához képest is megközelíthetőbb alkotásnak bizonyult. Aztán jöttek a Legendás állatok-filmek, amelyekből épp a lélek, a szeretet hiányzott, és a varázsvilág erejét is vesztette, egészen 2023-ig, amikor megjelent a Hogwarts Legacy.

Igaz, hogy voltak hiányosságai és hibái, a nyílt világgal, a bejárható Roxforttal és környékével kecsegtető Hogwarts Legacy azonban visszahozta az életbe a franchise-t, elvégre 2024 elejéig 24 milliós eladott példányszámot volt képes felmutatni ez a most már minden platformra elérhető videójáték. A Hogwarts Legacyban megint élmény volt a pálcánkkal hadonászni, esetenként főbenjáró átkokat szórni, bár a sztori elég gyengécske volt, mégsem ezt, hanem inkább azt rótták fel az Avalanche Software alkotásának, hogy kihagytak belőle egy fontos dolgot: a kviddicsezést.

Szeptember 3-án jelent meg a Harry Potter: Quidditch Champions, hogy pótolja ezt a hiányosságot, már amennyiben valaki hajlandó szó nélkül elmenni a kissé Fortnite-ra hajazó grafika mellett, ez a sportjáték ugyanis külcsínben picit sem hajaz a Hogwarts Legacyra. Azok, akik jó pár évvel ezelőtt is nyüstölték már a Harry Potter-játékokat, jól tudják, hogy valami ehhez hasonló próbálkozás 2003-ban Quidditch World Cup címmel megjelent már, ami az egyjátékos kampányát illetően korrekt megvalósítást kapott. Én gyerekkoromban sokat játszottam vele, a lemezes verziója a mai napig ott van a polcomon, szóval a Quidditch Championstől is egészen sokat vártam.

Ebből az új kviddicsjátékból sokat ki is lehetett volna hozni, amennyiben a készítők tartják magukat az eredeti elgondoláshoz. A Quidditch Champions még a playtestek alatt, a megjelenése előtt egy, a végletekig PvP-re épített, vagyis játékos a játékos elleni, online játéknak mutatta magát, amelyben az egyes pozíciókban lévő karaktereket más és más irányította. Egyetlen posztot kellett kiválasztanunk, hajtóként kergethettük a gólokat, terelőként a gurkókat ütögetve terrorizálhattuk az ellenfelet, őrzőként a gólszerzést akadályozhattuk, míg fogóként nyilván az Aranycikesz nyomában jártunk. Ha az eredeti formájában jött volna ki a Quidditch Champions, egy egészen izzadós, e-sport-potenciállal rendelkező videójátéknak örülhettünk volna most. Persze akkor sem lett volna ebből a Harry Potter-sportjátékból soha egy FIFA, de a végeredmény, amit az Unbroken Studios végül hozott nekünk, enyhén szólva csalódást keltő lett.

Merthogy ahelyett, hogy beleálltak volna abba, hogy ez egy kiváló PvP-játéknak ígérkezett, az alkotók inkább a biztonságosabb irányba mentek el, azaz egy egészen satnya kampányt raktak össze, amely a Weasley-kupával kezdődik – ez a tutorial, folytatódik a Roxforti Házak Kupájával, majd jön a Trimágus Kviddics Kupa és végezetül a Kviddics Világbajnokság. A baj az egésszel, hogy gyorsan le lehet zavarni a bajnokságokat, a gép ellen játszani túl sok értelme sincsen, és annak ellenére, hogy a pozíciók közötti váltogatás ad egyfajta adrenalinlöketet az elején, a túl sok váltogatás miatt hektikussá, átláthatatlanná válik egy-egy mérkőzés a Quidditch Championsben.

A multiplayer sem hoz feloldozást, vagy ad bármiféle örömet, ott 3v3-ban megy a meccsezés, mindenki 2-2 pozíciót vállal magára, és a már említett zárt körű szakaszhoz képest irtózatosan lebutított az élmény.

A Quidditch Championsben legalább a szenvedéseink nem tartanak sokáig, a meccseknek akkor van vége, ha valaki eléri a 100 pontot, vagy pedig lejár az idő. A cikesz megszerzése sem annyira létfontosságú, 30 pontot lehet bezsebelni érte, ami a könyvekhez képest elenyészően kevés, és nem annyira meccsdöntő erejű. Kivéve, ha valamelyik fogó kétszer is megkaparintja magának egy mérkőzés alatt, akkor azért bőven meg lehet fordítani az állást. Egyértelmű, hogy a játékban hajtóként a legjobb muri hasítani és a palánkon beverve gyűjteni a pontokat, és az agresszívabb hajlamú gamerek is kiélhetik magukat terelőként. Talán a kaput védeni a legunalmasabb és legegysíkúbb, vélhetően ez utóbbi miatt döntöttek úgy, hogy váltogatni lehet a végső verzióban a pozíciókat. Ebből, a változatosság szempontjából meg lehet védeni az Unbroken csapatát, pedig ez a Harry Potter-sportjáték összességében egészen közepes élményt nyújt. Azt is alig.

Egyszerűen nincs mi ott tartson bennünket ez előtt a kviddicsjáték előtt. A kampány rövidke és elnagyolt, átvezetők is alig vannak. A Quidditch Championsbe beleerőszakolt battle pass sem tartogat kihagyhatatlan jóságokat, a 3v3 online játékról nem is beszélve, ami már olyan szinten árkádélményt kínál, hogy még az e-foci-rajongók is elfintorodnak tőle. Nagy kérdés, hogy pár hét-hónap múlva az új Harry Potter-játéknak lesz-e egyáltalán online játékosi bázisa, mernék rá fogadni, hogy nem. De hogy a jelenlegi árát nem éri meg, az biztos. Szerencse, hogy PlayStation-tulajok a PS Plus havi kínálatának részeként behúzhatják. Úgy el lehet lenni vele, de még a tősgyökeres Harry Potter-rajongóknak sem tudjuk ajánlani a Quidditch Championst.

Aláírom, hogy menő Harry Potter, Draco Malfoy vagy Cho Chang talárjába bújni, de az üdvösséghez ez és a mikrotranzakciók elhagyása kevés. Pont az hiányzik a játékból ugyanis, mint a Legendás állatok-trilógiából is hiányzott: a varázslat.

4,5/10

A Harry Potter: Quidditch Champions PC mellett PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re elérhető, valamint Nintendo Switchre novemberben érkezik.