Egyiptomi isteneket ver majd péppé legközelebb a God of War főhőse
Húsz év telt el azóta, hogy a kőkemény spártai harcos, Kratos betette a lábát PlayStation 2-re a God of War első felvonásában, akinek a kalandjai a különféle spin-offoktól eltekintve trilógiává nőtték ki magukat. Igazi power fantasy lett a játékosoknak a God of War, elvégre a görög mitológiák olyan legendáival ment ölre a kopasz főhős, mint Herkules és Zeusz. Kratos útja során vérben fürdött, nők tömkelegét hódította meg, és ő maga is istenné, a háború istenévé vált, a Káosz tüzes pengéit lengetve.
2018-ban jött a nagy váltás, öt évvel a God of War III után a Santa Monica Studio úgy határozott, ráfér a vérfrissítés Kratosra, a Csillagkapu-sorozat egykori Teal’cje, Christopher Judge által megszólaltatott karakter vadonatúj territóriumokba merészkedett: egészen pontosan az északi mítoszok világába. Kratost nem csak új fegyverrel, egy félelmetes, jeges bárddal vértezték fel a készítők, kapott maga mellé segítőtársat is, mégpedig fia, Atreus személyében. Apa-fia afféle családi kirándulásként fedezték fel az univerzumnak ezen szegletét, hogy aztán a folytatásban, a 2022-ben megjelent God of War Ragnarökben már magával Odinnal és Thorral verekedjenek. Dacolva Kratos megjósolt halálával és a csonka család teljes szétesésével.
Az új God of War-játékok hatalmas sikernek örvendtek, mind a kritikusok, mind a közönség imádták a jól megírt sztorit, a kedvelhető és gyűlölhető karaktereket, na és nem utolsósorban a játékmenet is iszonyúan élvezetesre és brutálisra sikeredett. A Ragnarökből 15 milliónál is több példány kelt el, a popkulturális hatását pedig csak növelte, hogy PC-re is kiadták idővel, még több gamernek lehetővé téve, hogy elmerüljenek az istenek küzdelmeiben.
Az északi mítoszokról az eredeti tervek szerint újabb trilógia szólt volna, ám a 2018-as God of War és a Ragnarök kétrészes szál marad mindössze a franchise-ban. Kissé sietve, de egészen korrekten lezárták amúgy az itt játszódó cselekményt, így vélhetően a rajongókat nem lepi meg túlzottan, hogy az érkező folytatás már nem ide, hanem a legfrissebb kiszivárgott információk alapján Egyiptomba kalauzol, Kratos egyiptomi istenek negédes arcáról törli le tehát majd az új God of Warban a vigyort.
A hír forrása egy ismert szivárogtató és iparági bennfentes, DanielRPK, aki arról számolt be a napokban, hogy a Sony éppen közel-keleti színészeket castingol egy készülő AAA-s videójátékához. Erről állítja DanielRPK, hogy az Egyiptomba kalauzoló God of Warról van szó.
Egyelőre persze nagy kérdés, hogy a Santa Monica Studio vajon Kratost hagyja-e főszereplőnek, vagy pedig fiát, Atreust tolják inkább előtérbe. Lényeg a lényeg viszont, hogy a God of War, bár hivatalosan még nem került bejelentésre, visszatér, él, virul, mozgolódásban van. Nem maradunk a jövőben épkézláb PlayStation-exkluzívok nélkül, még ha jelenleg úgy is tűnik egy kicsit.