
Úgy tűnik, titokban megcsinálták az évtizedek óta várt Half-Life 3-at
Nagy klisé, amikor azt mondják, hogy a remény hal meg utoljára, azonban a Half-Life 3-ra halmozottan igaz a kijelentés, tekintve azt, hogy az elmúlt évtizedekben újra és újra felmerült, a számozott résszel, a Half-Life 2-vel utoljára 2004-ben jelentkező franchise visszatérhet. Igaz, a Half-Life: Alyx által kaptunk egy VR-játékot 2020-ban, de az azért mégsem az igazi. Tekintve, hogy a VR olyan, igencsak szűk rétegeket elérő technológiának bizonyult, amelynek bukásához kizárólag a 3D-s televíziók körül tomboló érdektelenség hasonlítható.
Most úgy tűnik, ismét eljött a reménykedés ideje, ugyanis egy friss szivárgás szerint szinte kész állapotban lehet a Half-Life 3. Mindezt az ugyancsak a Valve által fejlesztett DOTA 2 című online játék új frissítéséből bányászta ki néhány szemfüles, amelyben egy „HLX” nevű projektre utaló nyomokat találtak. Erről állítja a Tyler McVicker nevű, iparági forrásokkal rendelkező youtuber, hogy
ez valójában a Half-Life 3 kódneve.
McVicker arra emlékeztet, hogy a Valve jól ismert és bevett szokása, hogy karácsony környékén kaszálják el azokat a játékokat, amelyeken nem terveznek a továbbiakban dolgozni. Ehhez képest az, hogy a Half-Life 3-ra utaló frissítés most jött ki, arra utal, hogy a fejlesztő-kiadó jelenleg is aktívan dolgozik rajta. Sőt, a találgatások szerint a készítők már az optimalizáción munkálkodnak, ez alapján pedig a trilógia lezáró darabjának története és dizájnja készen lehet. Mi több, McVicker szerint a HLX leleplezése 2025-ben megtörténhet, egy esetleges jövő évi megjelenéssel.
Ha mindez nem lenne elég, a G-Mant megszólaltató Mike Shapiro még tavaly év végén tett közzé egy, a Half-Life-hoz kapcsolódó, titokzatos videót, a fél perc hosszúságú feltöltésben a karakter hangján váratlan meglepetéseket ígért az új évre a szinkronszínész, ami nyilván nagy hullámokat vert gamer körökben.
A Half-Life 3 körüli pletykák, nagyon várt bejelentések a hosszú évek alatt már-már mémkategóriába mentek át, egyesek szerint hiába mutat rá sok jel, a játék soha nem fog megjelenni.
A Half-Life 3 még sosem volt ennyire közel
A kétkedőknek mond ellent, hogy még az év elején egy másik megbízhatónak számító szivárogtató, Gabe Follower, aki jó előre lerántotta a leplet a Valve másik játékának, a Deadlocknak a létezéséről és érkezéséről, arról rakott ki videót, hogy a HLX, vagyis a Half-Life 3 nagyon szűk körben történő játéktesztelése már elkezdődött. Az egész annyira zárt ajtók mögött megy, hogy mindössze a dolgozók és családtagjaik vehetnek részt benne.
A Half-Life első része még 1998-ban jelent meg Windowsra, ebben egy Gordon Freeman nevű tudóst irányíthatunk belsőnézetből, akivel puzzle-öket megoldva, lövöldözve kell megállítanunk a Black Mesa Kutatóintézetben kipattant űrlényinváziót, miközben még a kormány katonái is befutnak, hogy erőszakkal tussolják el a félresikerült kísérlet eredményét. A Half-Life-ot az egyik legnagyobb hatású FPS-nek, és az egyik legjobb videójátéknak tartják, később más rendszerekre, például PS2-re és Linuxra is megjelent, Black Mesa címen nem hivatalos remake-et kapott, és olyan modként indult játékok épültek rá, mint a Counter-Strike.
A 2004-es Half-Life 2 ugyancsak nagy hullámokat vert, 39 Game of the Year-díjat kapott, az első részhez hasonlóan sok milliós példányszámban kelt el, története később két epizodikus folytatást kapott, és belőle nőtte ki magát a Garry’s Mod is.
