Index Vakbarát Hírportál

Tizedelték a büntetést a hírhedt fájlcserélőperben

2010. július 12., hétfő 15:02

A csökkentett bírság már csak 15 millió forintnyi dollár, amit a notórius fájlcserélő ugyanúgy nem tud kifizetni, mint az eredeti, tízszeres büntetést. Az új tárgyalásra benyújtott kérvényét elutasították.

A bostoni bíróságon Nancy Gertner bírónő a tizedére csökkentette Joel Tenenbaum büntetését, akit a nagy amerikai zenekiadók pereltek be, és akire 30 darab mp3 formátumú zeneszám illegális letöltését és megosztását bizonyították rá. Az eredeti bírság tavaly augusztusban 675 ezer dollár, vagyis akkori árfolyamon számolva 126 millió forint volt (ma már közel 150 milliót ér ugyanennyi dollár).

A bírónő szerint a mérsékelt büntetés még mindig bőven fedezi a zenekiadóknak okozott kárt, és teljesíti azt a funkciót is, hogy erős üzenetet küld a fájlcserélők felé - emellett reálisabb, hogy a vádlott ki tudja fizetni, mint az eredeti bírságot. A 67,5 ezer dolláros összeg egyébként fájlonként 2250 dollárt jelent (közel félmillió forint), és még ez is a háromszorosa az amerikai szövetségi törvényben meghatározott minimum büntetési tételnek.

Tenenbaum egyébként egyetemistaként kezdte a fájlcserélést, 1999-től 2008-ig lógott különféle hálózatokon, de csak harminc mp3 fájl letöltését tudták rábizonyítani. Az enyhített ítéletre úgy reagált, hogy még ez a büntetés is abszurd, 70 ezer dollárja ugyanúgy nincs, mint 670 ezer, és 2250 dolláros büntetést kiszabni egy olyan zene letöltéséért, amit az iTunesról 99 centért beszerezhető, teljesen indokolatlan. A fellebbezését, és az új tárgyalásra benyújtott kérvényét a bíróság elutasította.

Rovatok