A tény, hogy a republikánus jelölt, Donald Trump nyerte az amerikai elnökválasztást, egyáltalán nem vicces: az exit pollok láttán milliókban szakadt meg a szó  és akadt fenn a hang.

„Ez lesz az első eset, hogy Amerika egy mémet választ meg elnöknek” – szólt a kánon, és nem is tévedtek nagyot. A választási kampányban Trump önjáró mémmé vált: az internetezők nem tudtak máshogy viszonyulni ehhez a bohóchoz, mint humorral. Aztán meglátták a végeredményt, és mindenkinek elment a kedve a nevetéstől.

Pedig csak a humor az, ami oldhatja az ilyen keserves helyzetek keserűségét. A mémgyártók nem is lazsáltak: máris született néhány alkotás, amik próbáltak viccet csinálni egy véresen komoly helyzetből. Az így született alkotások leginkább a poszt-nonreprezentatív meta-cinikus művészeti irányzatot képviselik: egy rossz viccből próbálnak jó viccet csinálni.

Ilyen előzmények után nem csoda, hogy sokan már az egészségtelenségig egomániás Kanye Westet (tudják, Kim Kardashian férjét) is el tudják képzelni az elnöki székben. A Ponyvaregényben házi telefont kereső John Travolta nem érti az exit pollokat, és ebből a helyzetből nem hoz megnyugtató ébredést egy szívbe döfött injekció sem. Mindeközben Trump első lépése a Fehér Ház küszöbén át vezet, a második meg a régi albérlő kihajítása lesz. Kanada rugalmas elszakadást tervez; Vlagyimir Putyin már csak egy kávét kér; a szoláriumfüggő Trump bebizonyítja, hogy a bőrszín nem lehet többé akadálya az elnöki székbe kerülésnek; és még mindig akad valaki, aki visszasírja Bernie Sanderst.

Isten áldja Amerikát! Ráfér. Jobban, mint Huey Long óta bármikor. De semmi baj – this is fine.