Index Vakbarát Hírportál

Minden rekordot megdöntött az Apple nyeresége

2011. január 19., szerda 10:25 | aznap frissítve

A december végén lezárult pénzügyi negyedév az Apple történetének legnagyobb nyereségét hozta - derül ki a vállalat frissen közzétett pénzügyi jelentéséből.

A cég 26,7 milliárd dolláros forgalom mellett 6 milliárd tiszta nyereséget könyvelt el, ami 71 százalékkal magasabb, mint a 2009-es karácsonyi szezon eredménye, és a piaci elemzők várakozásait is messze túlteljesíti.

Három hónap alatt 4,1 Mac asztali számítógépet és notebookot adtak el, 16,2 millió iPhone-t, és 7,3 millió iPadet, mindhárom magasan felülmúlta a 2009-es hasonló időszakot (akkor iPad még nem volt, Macből 23, iPhone-ból pedig 86 százalékkal fogyott kevesebb). A négy nagy termékcsalád közül egyedül az iPod médialejátszók eladásai mutattak 7,3 millió példánnyal enyhe, hét százalékos hanyatlást.

Bár a közhiedelem szerint az Apple-termékek elsősorban Amerikában számítanak trendinek, valójában a cég bevételeinek közel kétharmada Amerikán kívüli területekről származott. A legnagyobb növekedést,  majdnem háromszorosat az ázsiai piac mutatta, elsősorban Kínának köszönhetően.

A cég készpénztartaléka 59,7 milliárd dollárra nőtt, ami elemzők szerint azt jelenti, hogy a technológiai szektorban gyakorlatilag bármilyen, akvizíciós célpontnak számító cég felvásárlása pusztán elhatározás kérdése az Apple-nél.

A jelentés kitér arra is, hogy az iOS operációs rendszert futtató gépek (ami az iPhone-t, az iPadet, az iPod Touchot, és az Apple TV-t jelenti) összesített eladásai túllépték a 160 milliót, ami egyértelmű jelzés a webes fejlesztők felé, hogy a Flash vagy a Google-féle webM videóformátum mellett érdemes a H.264 kódolást is támogatni.

A rekordnyereség, illetve a Verizon mobilszolgáltatóval kötött szerződés (ami közel százmillióval növeli a potenciális amerikai iPhone-tulajok körét) világossá tette ezt is, hogy Steve Jobs betegségének, és a cég éléről való átmeneti távozásának hétfői bejelentése pontosan megtervezett manőver volt. A betegszabadságra vonulást egy hivatalos amerikai ünnepnap (a Martin Luther King-nap) előestéjén jelentették be, amikor a tőzsde zárva van, majd ahogy kinyitott a Wall Street, rögtön bedobták a pénzügyi jelentést, így a részvényárfolyam nem érezte meg a nagyfőnökkel kapcsolatos rossz hírt (a Jobs betegségével kapcsolatos hírek hatására mindig megzuhan az árfolyam), sőt, 4 százalékot emelkedett is.

Rovatok