Nekünk csak desszert, alapanyag egy süteményhez, gyümölcssalátához, vagy turmixhoz, de a trópusi égövön nagyjából 400 millió ember számára alapvető élelmiszer a banán. Amit mi banán alatt értünk, az valójában csak egy a több mint ezer alfaj közül: a becsületes neve Cavendish banán, és a kereskedelmi forgalomba kerülő, illetve úgy általában a termesztő országokat elhagyó gyümölcsöknek a 99 százalékát ez adja. Nem mindig volt ez így, a 20. század első felében egy másik fajta, a Gros Michel banán dominált a piacon.
Aztán az 1950-es években egy gombafertőzés egész Latin-Amerikában kiirtotta a Gros Michelt. A Cavendish immúnis volt a fertőzésre, így átvehette a helyét az ültetvényeken. A rossz hír az, hogy 90-es években felbukkant egy új törzs a gyilkos gombából, ami ellen nem védett se a Cavendish, de más variáció a banánból. Egyelőre sikerült távol tartani a legnagyobb termőterületektől, de ez nyilván nem mehet így a végtelenségig.
A banángeddon itt van a kanyarban, és semmit nem tehetünk ellene.
Azaz dehogynem, a megoldás már évek óta itt van a kezünkben, de nem használjuk, mert félünk tőle. Pontosabban: akik nem értenek hozzá, csak a három félelmetes betűt ismerik - GMO -, rettegnek tőle, és nem engedik, hogy a tudósok használják, és megmentsék vele a banánt, és azzal 400 millió embert az éhínségtől.
Oké, a dolog ennél kicsit azért bonyolultabb, kezdjük újra az elejétől.
A banán eredetileg zöld, kicsi, rossz ízű, és tele van magokkal - évezredek nemesítési munkája volt az ára annak, hogy elnyerte a mai formáját. A modern banán nem csak sárga, nagy, és tele van tápanyaggal, de van egy olyan különlegessége is, hogy gyakorlatilag steril és saját maga klónozásával szaporodik. Ez egy csomó szempontból ideális teszi a nagyüzemi termesztésre, elvégre ha minden tő banán egymás ikertestvére az ültetvényen, nagyon jól lehet tervezni, hogy a gyümölcsből mikor és mennyi fog beérni, mennyi növényvédő szert igényel a növény, és hasonlók. Viszont így nincs meg benne az a genetikai sokszínűség, ami erősebb védelmet ad a betegségek és kártevők ellen. Vagyis nagyon vigyázni kell rá, mert ha egyszer beüt a krach, az nagyot szól.
Itt jön a képbe a Fusarium oxysporum nevű gomba, ami a földben él, a banán gyökerét támadja meg, és gyakorlatilag megfojtja a növényt azzal, hogy megakadályozza, hogy vizet és egyéb tápanyagokat vegyen fel a talajból. Hatástalanok ellene a különféle rovarirtó szerek, és a spórái a földben akár 40 évig is életképesek maradnak. Vagyis ha a fertőzés megjelenik egy ültetvényen, ott belátható időn belül nem terem újra banán. A Fusarium gombát 1890-ben fedezték fel Dél-Amerikában, a második világháború után terjedt el, és az 1950-es években teljesen kipusztította a világ legnagyobb banántermelő vidékének számító latin-amerikai ültetvényeket.
A vészt Panama-betegségnek nevezték el, és úgy tűnt, hogy az addig a periférián tengődő Cavendish-variáció elterjesztésével sikerül is megúszni. A Cavendish kicsit más ízű (a városi legenda szerint a banánízű mesterséges ételízesítők azért nem igazi banánízűek, mert még a Gros Michel alapján kotyvasztották őket), törékenyebb, vagyis körültekintőbben kell szállítani, de immúnis volt a Panama-vészre, és vígan termett a fertőzött földterületeken is. Úgy tűnt, a banánkatasztrófát sikerült elhárítani, a 60-as évektől a Cavendish lett a standard banán a világ ültetvényein és a szupermarketek polcain. A termesztést és a logisztikát mára a végletekig sikerült optimalizálni: ma 300 forint körül van egy kiló akciós banán a boltban, ami egészen elképesztő, ha belegondolunk, milyen messziről, mekkora logisztikai láncokon keresztül jön, és mellékesen a hazai alma vagy körte is nagyjából ugyanennyibe kerül.
Aztán 1992-ben Indonéziában és Malajziában felbukkant a Fusarium új verziója, a TR4. Hamar kiderült róla, hogy erre a változatra a Cavendish sem immúnis, sőt, egyetlen más banántípus sem. A jelentések a TR4 megjelenéséről eleinte szórványosak voltak, a gomba lassan terjedt, ahogyan az elődje is a 20. század első felében. 2013-ban mutatták ki először Afrikában, egy mozambiki ültetvényen. 2018 elején Indiában és Délkelet-Ázsiában. Latin-Amerika, a banántermesztés szívcsakrája (itt termesztik a világexport 70 százalékát) egyelőre érintetlen - vagy nem, elvégre a gomba lassú gyilkos, a fertőzésnek akát 9 hónapra is szüksége lehet hogy megöljön egy növényt és elkezdjen tovább terjedni.
Megállítani viszont, a mai tudásunk szerint, nem lehet. A gombát vagy a spóráit hatékonyan kinyírni nem tudjuk, ellenálló fajta nincs, karantént meg nem lehet sok száz négyzetkilométeres ültetvények köré vonni. Persze megpróbálják, de előbb-utóbb bejut a gomba, és ha benn van, akkor vége a dalnak.
2004-ben egy ausztrál tudós, James Dale, a brisbane-i Queensland Egyetem professzora egy Délkelet-Ázsiában honos, vadon termő banánfaj, a Musa acuminata malaccensis vizsgálatakor felfedezte, hogy az ellenáll az új TR4-es gomba okozta Panama-betegségnek. Apró probléma, hogy a vad banán gyakorlatilag ehetetlen, kemény magokkal van tele a héj alatt gyümölcshús helyett. Viszont sikerült azonosítani és izolálni a gént, ami a természetes védelmet adja a gomba ellen, ezt Dale RGA2-nek nevezte el. Nyolc évnyi kísérletezésbe telt, mire génmanipulációval sikerült az RGA2-t bevinni a Cavendish-banánba, és létrehozni a TR4-nek ellenálló verziót belőle. Újabb háromba, míg végigfutott az összes teszt, és bizonyította, hogy az új Cavendish-variáció tényleg védett a gombafertőzéssel szemben. Illetve védettebb, mint a hagyományos: a teszteken egy próbaültetvény teljesen érintetlen maradt, a másik négyben 30% alatt maradt a fertőzési arány, miközben a kontrollcsoportként használt hagyományos ültetvények teljesen kipusztultak.
Csak hát GMO. És hiába a tudomány egyöntetű álláspontja, hogy a GMO biztonságos, hiába a WHO állásfoglalása, a GMO-tól retteg a nép, és a döntéshozók törvényekkel védik meg a népet a saját félelmeitől.
A szigorú ausztrál szabályok értelmében Dale még arra sem kapott engedélyt, hogy a génmódosított banánt emberi fogyasztási tesztnek vesse alá, magyarul megkóstolja.
Azt tudjuk, hogy a Panama-betegséget átvészeli, de azt nem, hogy finom-e. És még ha az is lenne, génmanipulált növényként nem kerülhetne piacra.
A patthelyzetből 2016-ban a forradalmian új génszerkesztési eljárás, a CRISPR mutatott potenciális kibúvót. Néhány hónapja Dale bemutatta a tanulmányát a CRISPR-rel manipulált banánról, amibe egyelőre nem az RGA2-t fabrikálta bele, hanem egyszerűen albínóvá tette. Az így módosított banán nem tartalmaz más élőlényből származó genetikai kódot, tehát kikerüli a GMO-tiltást. Csakhogy azóta egy EU-s határozat bezárta ezt a kiskaput is: Európában a CRISPR-rel módosított növények is génmanipuláltnak számítanak, tehát él rájuk a tilalom.
Persze az EU csak egy piac, ahonnan kitiltják az elkerülhetetlennek látszó banánkatasztrófa egyetlen lehetséges túlélőjét, és az USA például megengedőbbnek látszik a CRISPR-rel szemben. De a csodabanán ezzel együtt is újra visszakerült a laborba, az egész reménytelen engedélyeztetési folyamat legelejére. Ahol egyébként ott van már a párja, a Bill Gates alapítványa által támogatott, szintén génmódosított, A-vitaminban gazdag szuperbanán, ami évente több százezer gyerek életét menthetné meg, ha nem félnénk tőle.
Borítókép: banánt szüretelnek a törökországi Hatayban 2018. szeptember 26-án. Fotó: Fikret Kavgali / Getty Images Hungary.