A géndrive olyan molekuláris biológiai módszer, amely felülírja az öröklés törvényeit, így egy gént pillanatok alatt elterjeszt a teljes populációban. Hatalmas lehetőségek és még nagyobb veszélyek rejlenek benne. Rovarokban gond nélkül alkalmazható, de emlősökben, mint az egy most megjelent kutatásból kitűnik, sokkal problémásabb a helyzet.
Genetikai atombomba, biológiai armageddon és hasonlók: a kommentátorok vérmérsékletük szerint aggatnak félelmetesebbnél félelmetesebb neveket a géndrive-nak nevezett eljárásra (amelynek nincs rendes magyar neve). Mielőtt az aktuális hírre térnénk, érdemes röviden áttekintenünk, hogy miről is van szó, hiszen csak ennek ismeretében érthetjük meg, hogy miért övezi állandó riadalom, illetve a másik oldalon csodavárás a róla szóló híreket.
A normális öröklődési folyamatban az ivarsejtek kialakulásakor a véletlen dönti el, hogy két szülőtől örökölt kromoszómapárok melyik tagja kerül a spermiumba, illetve a petesejtbe. Ha az állat csak az egyik szülőjétől örökölt egy gént, akkor tehát 50 százalék eséllyel adja át azt az utódjának. Így se a káros, se a hasznos génmutációk nem tudnak elterjedni az egész populációban (illetve a kellő idő elteltével az egész fajban) túlságosan gyorsan.
Itt jön be a géndrive.
Ez olyan géneket jelöl, amelyek szabályosan meghekkelik ezt a hagyományos rendszert. Fogják magukat, és még az ivarsejtek kialakulása előtt átmásolják magukat a másik szülőtől kapott kromoszómába is. Ezáltal az egyed már (elméletileg) 100 százalékos valószínűséggel át fogja adni őket az utódainak, és
a gén valósággal letarolja a populációt.
Vannak genetikusok, akik e technikában látják a kártevő-, illetve betegséghordozó-irtás végső megoldását. Vegyünk egy gént, amely terméketlenné teszi a nőstény maláriaszúnyogokat, és kapcsoljuk hozzá a géndrive-ot. E gént ültessük be egy génmódosított hím szúnyogba, majd engedjük szabadon, és hátradőlve, kezünkben pattogatott kukoricás zacskóval figyeljük, hogy mi történik. A nőstény utódai sterilek lesznek, a hímek viszont tovább terjesztik a gént, egészen addig, míg nem marad egy termékeny nőstény se, és a faj pillanatok alatt kihal.
Talán nem kell ecsetelnünk annak, aki már látott zombifilmeket, hogy egy ilyen hatékony genetikai eszköz, ha kicsúszik az irányításunk alól, az problémákat okozhat. Nagyokat. Sokan attól tartanak, hogy ha egyszer kijut a géndrive a természetbe, az a kivédhetetlen mutációk segítségével elterjed, és már nem csak a célfajt fogja érinteni.
Ez pedig lerombolhat egész ökoszisztémákat.
A különösen paranoid szakértők már az emberiség genomjának megváltoztatására szőtt összeesküvéseket vizionálnak, ezért amikor arról hallanak, hogy emlősökre kezdik alkalmazni a géndrive-ot, akkor végigfut hátukon a hideg veríték. Pedig most éppen ez történt, az eredmények azonban kiábrándítók (vagy megnyugtatók).
A San Diegó-i Kaliforniai Egyetem kutatói, Kimberly Cooper vezetésével, ugyanis hosszasan próbálták géndrive-val megváltoztatni az egerek genetikai állományát. A kísérleteket az tette indokolttá, hogy a rágcsálók még mindig hatalmas közegészségügyi kockázatot rejtenek szerte a világon, így nem mindenki bánná, ha napalmot dobhatnánk rájuk - például egy letális gén ellenállhatatlan elterjesztése révén. A kísérletek azonban vegyes eredményeket hoztak, így a konklúziójuk szerint
az emlősök esetéBEn a géndrive-ot övező optimizmus és félelem egyaránt túlzott. legalábbis egyelőre.
A Nature-ben publikált tanulmány szerint az elméleti száz százalék helyett az egerekben csupán az esetek 70 százalékában működött a géndrive, tehát tíz esetből csak hétszer másolta le magát a beültetett gén a másik szülőtől kapott kromoszómába. Sőt, a hím egerekben a kópia beillesztése kudarcot vallott, és a másik kromoszómában olyan mutációk keletkeztek, amelyek meggátolták a géndrive működését. Ez felveti annak a lehetőségét, hogy a géndrive elleni rezisztencia egészen gyorsan kialakulhat, és gátat szabhat a gén terjedésének.
Szerintem mindannyian meglepődtünk az eredményeken, hiszen a technika rovarokban remekül működik. Az eredményeink arra utalnak, hogy a géndrive megvalósítása egerekben sokkal bonyolultabb, mint a rovarokban. Ez kérdésessé teszi, hogy lesz-e valaha olyan hatékony, hogy ki lehet engedni a természetbe.
- nyilatkozta Kimberly Cooper a New Scientistnek.
A géndrive tehát jelen állapotában nem alkalmazható a rágcsálóirtás tömegpusztító fegyvereként, viszont legalább nem is fogja az összes emlőst kipusztítani pillanatok alatt.
De a kutatók dolgoznak tovább. Mint Cooper mindenkit megnyugtatott, mind a génbeillesztési hatékonyságon, mind a rezisztencia megelőzésén
Sokat kell még fejlesztenünk.
Borítókép: egerek egy laboratóriumban. Fotó: Science Society Picture Librar / Getty Images Hungary.