Index Vakbarát Hírportál

Élőláncot vonnak az MTA épülete köré kedden

2019. február 9., szombat 09:45

"Fogjunk össze a tudományért! A Magyar Tudományos Akadémia nemzeti értékünk. Védjük meg közösen!" - írják az Akadémiai Dolgozók Fóruma által létrehozott esemény leírásában.

Az MTA dolgozóinak fóruma február 12-re, keddre szervezett élőláncos demonstrációt az MTA épülete köré.

A szervezők kérik a résztvevőktől, hogy vigyenek magukkal egy könyvet, amely megjeleníti számukra a magyar tudományt, illetve azt, hogy mindenki "hagyja otthon a pártjelvényeket, pártzászlókat és pirotechnikai eszközöket (akkor is, ha legálisan beszerezhető)". A politikai pártok képviselőit pedig arra kérik, hogy amennyiben kilátogatnak, azt magánszemélyként tegyék. A demonstráció kedd délután egy és négy között lesz.

Frissítés: Hogy miért tartják a demonstrációt így hétköznap, munkaidőben, arra egy kis kiegészítéssel adott választ a fórum:

"Kedden, azaz febr. 12-én 14.30-tól ülésezik az elnökség, ekkor fog döntés születni arról, hogy az MTA aláveti-e magát a Palkovics-tervnek, elfogadja-e a kutatóhálózat szétverésére irányuló kormányzati szándékot ellenállás nélkül. Ez talán minden idők egyik legfontosabb döntése az MTA történetében, a döntéshozók felelőssége óriási, a döntés maga borzasztó nehéz, a helyzet pedig drámai.

Ezért muszáj kora délután összegyűlnünk és kimutatnunk szolidaritásunkat, illetve nyilvánvalóvá tennünk, hogy a magyar tudomány ügye, az Akadémia ügye közös ügyünk. Hagyjuk-e hogy az MTA egy jelentéktelen tudósklubbá silányuljon, vagy megvédjük az ország legfontosabb kutatóintézeti hálózatát?"

Ahogy arról beszámoltunk, az Index birtokába került egy tájékoztató, amelyben Palkovics László innovációs és technológiai miniszter megüzente az akadémiai kutatóintézeti vezetőknek, hogy mi a terve az MTA-val. A tervezet minden eddiginél radikálisabb: szavai szerint Palkovics teljesen elvenné a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteit, az MTA-t kiüresítené, érdemi kompromisszumra nem hajlandó. Az Akadémia szétverésének mesterterve egy miniszteri telefonbeszélgetésből. 

Rovatok