Index Vakbarát Hírportál

Palkovics üzent: teljesen elveszi a kutatóintézeteket az MTA-tól

2019. február 8., péntek 15:13

Az Index birtokába került egy tájékoztató, amelyben Palkovics László innovációs és technológiai miniszter megüzente az akadémiai kutatóintézeti vezetőknek, hogy mi a terve az MTA-val. A tervezet minden eddiginél radikálisabb: szavai szerint Palkovics teljesen elvenné a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteit, az MTA-t kiüresítené, érdemi kompromisszumra nem hajlandó. Az Akadémia szétverésének mesterterve egy miniszteri telefonbeszélgetésből.

Bár Gulyás Gergely a pénteki kormányinfón az Index kérdésére azt állította, hogy az MTA intézményhálózatát nem akarják átalakítani, az Index birtokába került annak a Palkovics Lászlótól származó tájékoztatónak az összefoglalója, mely ennek éppen az ellenkezőjét taglalja.

Az Intézethálózatot el kell szakítani az MTA vezetésétől, a köztestülettől, önállóvá kell tenni. Az MTA köztestület semmilyen közvetlen befolyással nem lehet a rendszer működésére

– üzente Palkovics László IT-miniszter az MTA kutatóintézeti vezetőinek. Ez azt is jelenti, hogy Palkovics szembemegy saját korábbi ígéretével, és teljesen elvenné a Magyar Tudományos Akadémiától az összes kutatóintézetet.

Egyet kikötött ismételten: az MTA köztestület semmilyen közvetlen befolyással nem lehet a rendszer működésére, annak függetlenné kell válnia, ahogy az MTA főtitkára és a titkársága sem irányít, felügyel többé

– áll az Index birtokába került levélben. A levél egy Palkoviccsal folytatott telefonbeszélgetés részletes leirata, melyet a miniszter egy természettudományos kutatóintézeti vezetővel folytatott az elmúlt napokban. A telefonbeszélgetésben Palkovics a többi akadémiai kutatóintézeti vezetőnek üzent rajta keresztül, azt kommunikálva, hogy nincs értelme az ellenállásnak.

A miniszter egyúttal – most először – részletesen taglalta a terveit.  Ezeket korábban Palkovics László soha nem osztotta meg a nyilvánossággal. Amikor tavaly júniusban  saját minisztériumához vonta az akadémiai költségvetés jelentős részét (ennek valódi értelme akkor derült ki, amikor idén év elején Palkovics úgy döntött, hogy  egyszerűen visszatartja  a kutatóintézetek dologi költségvetését, hogy így kényszerítse ki, hogy az MTA elfogadja a terveit), még kifejezetten azzal nyugtatta az Akadémia vezetését, hogy nem fognak hozzányúlni a kutatóintézeti rendszerhez. Néhány hónappal később Palkovics már megpendítette Lovász László MTA-elnöknek, hogy egyes kutatóintézeteket mégis elvennének tőlük, egy-kettőt meg is szüntetnének. A terv nagy ellenállásba ütközött, emiatt az lett a kompromisszum, hogy előbb csináljanak egy nemzetközi átvilágítást az egyes kutatócsoportok működéséről. Az átvilágítás határideje április 1., azonban Palkovics az utóbbi hetekben már jelezte, hogy ezt sem várja meg .

A mostani telefonbeszélgetésben a miniszter lényegében a kutatóintézeti vezetőknek üzent, amit a közvetítője leiratában úgy adott át, hogy Palkovics nagyon határozott volt, azt érzékeltetve, hogy nincs érdemi mozgástér, mindenképpen keresztülviszi az akaratát.

Jelezte, hogy ne építsünk arra, hogy őt lecserélik

– tolmácsolta a miniszter szavait a közvetítő. (Újabb, de kapcsolódó fejlemény: pénteken a Lendület Kutatócsoportok vezetői személyesen Orbán Viktorhoz fordultak, hogy függessze fel Palkovics átalakítási terveit.)

A beszélgetés szerint Palkovics László az akadémikusok felé úgy pozicionálja magát, mint aki valójában az MTA érdekeit védi a kormányon belül. Azt állítja, hogy a kormányban ő a legjobb barátja az MTA-nak, és a többiekkel szemben nagyon nehéz megvédenie. „Nagy nehézséget jelent számára a kormánypártok felé és a jobboldali médiában ellensúlyozni és üggyel-bajjal fenntartani a tárgyalás és a megegyezés lehetőségét” – hangzott el.

A miniszter a korábbiakhoz hasonlóan most is azt hangsúlyozta: az MTA hibája, hogy nem keresi a megegyezést, nem lehet velük érdemben tárgyalni, politizálnak, ami miatt „a CEU-ra hasonlít a helyzet”.

Azt hadüzenetnek tekinti a kormány, hogy sorosista rendezvény volt az egyik MTA kutatóközpontban

– utalt Palkovics a MTA Humán Tudományok Házában tartott dolgozói fórumra, lesorosistázva az ott mások mellett megszólaló, ellenzékibb hangvételű Stádium 28 Kör akadémikusait.

Palkovics most először egy olyan tervet vázolt fel, ami szerint az eddig mondottaknál is radikálisabban alakítaná át a kutatóintézeti rendszert, azt teljesen elvéve az Akadémiától. Erre szándéka szerint nagyon gyorsan sor kerülne, 2020. január 1-től már egy teljesen új, MTA-mentesített struktúra állna fel. A miniszter jelezte, hogy ő ugyan azt szeretné, ha az Akadémia is hozzájárulna az intézetei elvételéhez, de ha ellenáll, az akadémiai törvény módosításával akkor is megcsinálják.

Palkovics részleteiben is vázolta az elképzelését. Eszerint

az akadémiai intézethálózatot el kell szakítani az MTA vezetésétől, a köztestülettől.

Több akadémiai kutatóintézetet, elsősorban az alapkutatással foglalkozó természettudományiakat egy új intézménybe vinnék át. Ennek már a neve is megvan, ez lenne az Eötvös Loránd Társaság, melynek kuratóriumi tagjait 75 százalékban a kormány delegálná. A döntéshozó szenátusban 50%+1-es többsége lenne az akadémiai delegáltaknak. A humán tudományoknak ebben nem lenne helye, az ő intézeteik (Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Társadalomtudományi Kutatóközpont, Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont) valamelyik egyetem alá kerülnének. Hogy hová, arról ebben a tájékoztatóban nem esett szó, de más forrásokból úgy tudjuk, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen formálisan meg is alapítottak több új kutatóintézetet, és az MTA-intézetek egy része hozzájuk kerülhet.

Palkovics közvetítőjén keresztül azt üzente, hogy az eddigi finanszírozási rendszert védő akadémiai kutatók hiába bizakodnának, ő

semmit nem hajlandó változtatni a kiírásban, ne is reménykedjünk.

Palkovics László tervei szerint tehát az egész akadémiai kutatóhálózatot elvenné a kormány, némileg hasonlóan ahhoz, ahogy az néhány éve Oroszországban is megtörtént. A kutatóintézeti vezetőkkel való keménykedő üzengetést árnyalja, hogy az MTA vezetése ezekben a napokban dönt arról, hogy az intézetek pályázhatnak-e a Palkovics-féle új rendszer szerint a puszta működésükért, vagy inkább vállalják a kormánnyal a teljes konfrontációt. Ennek alapján az is elképzelhető, hogy Palkovics egy még rosszabb forgatókönyv felvázolásával akarja őket belekényszeríteni az egyébként az akadémiai kutatók között tömeges ellenállásba ütköző terv elfogadásába.

(Borítókép:  Palkovics László innovációs és technológiai miniszter sajtótájékoztatót tart a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közgyűlése kapcsán a minisztériumban 2018. december 6-án. Balra Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke. - fotó: Ajpek Orsi / Index)

Rovatok