Miközben kedden az MTA elnöksége arról tanácskozott, hogy belemenjenek-e a kormány utcájába, vagy vállalják az éles konfrontációt, kint a kutatók élőláncot alkotva védték az Akadémia székházát. Mit érzett, amikor behallatszott a „nem hagyjuk!” skandálás?

Bizalmat, hogy az itt lévő akadémiai dolgozók támogatják az Akadémia vezetését. Bent tényleg szó volt arról, hogy bojkottáljuk a Palkovics-féle pályázati rendszert, vagy nem. Őszintén szólva én azt gondoltam, hogy a teljes kenyértörésnek nagyon nagy, előre nem kiszámítható a kockázata.

Erősen kompromisszumosnak tűnik a végül elfogadott határozat. Jól értjük, hogy bojkottálják a Palkovics-féle támogatási rendszert, ha nem kapják meg az idei, törvény szerint járó költségvetést?

Igen, ha nem kapunk garanciát, hogy megkapjuk a költségvetést, nem pályázhatnak az intézetek, ez a döntés lényege. Itt két, nem feltétlenül egy irányba húzó dolog forog kockán. Az Akadémia nagyon fontos alapfeladata az egész magyar tudomány tisztaságának és lehetőségeinek védelme. Ebben az esetben a tisztaság védelme azt mondaná, hogy nem szabadna egy véleményünk szerint törvénytelen pályázati rendszerben részt venni. A másik oldalon meg ott van az akadémiai kutatóhálózat jövője, az, hogy jó, jó, de ha még fél évig nem kapjuk meg a nekünk járó támogatást, abba belehalunk.

Tehát kérik az alapfinanszírozásukat, és ezen felül pályáznának a Palkovics-féle pályázati rendszerben is?

Ha az alapfinanszírozást megkapjuk, akkor úgy tekintjük, hogy megkapjuk azt a pénzt, ami a költségvetési törvény szerint nekünk jár. Az természetesen a minisztérium joga, hogy milyen egyéb pályázatokat ír ki.

De ehhez Palkovicsnak garantálnia kellene, hogy az MTA-intézetek számára kedvező módon fognak dönteni a támogatási igények formálisan tőle független elbírálói. Hiába tudja szinte mindenki, hogy ez egy látszatpályázati rendszer, a miniszter hivatkozhat majd a zsűrik „függetlenségére”.

Én most pontosan nem akarom meghatározni, hogy milyen formában várjuk ezt a garanciát. De ahogy most a pályázat ki van írva, úgy semmi garanciánk nincs a túlélésre. Sőt, hátrányos helyzetből indulunk, mert olyan intézményekkel kell versenyeznünk, amelyeknek megvan az alapfinanszírozása, van fizetés, a villanyszámla ki van fizetve. Szemben velünk, akiknek ezekre a legalapvetőbb dolgokra is pályáznunk kell. Az is elképzelhető, hogy egy fillért nem nyerünk, hiszen akinek amúgy is megvan az alaptámogatása, az a pályázatban ígérhet csodálatos kutatásokat, akár a Holdra szállást is. Mi nem, mert nincs miből.

Itt most csak a 2019-es évről beszélünk?

Igen. A hosszabb távú ügyekről egyelőre nem sokat tudunk mondani. Azonban már a héten elkezdjük erről a tárgyalásokat a minisztériummal. Ők tegnap kitettek a honlapjukra egy nagyon vázlatos elképzelést arról, hogy hosszú távon szerintük hogyan kellene megváltoznia az akadémiai kutatóhálózat struktúrájának. Én még mindig nem látom, hogy miért kellene megváltoztatni ezt a struktúrát, de úgy tűnik, eltökélt szándéka a kormánynak, hogy itt valamit változtatni kell. Mindenképpen meg kell hallgatnunk az elképzeléseiket, és azt hiszem, keményen vitába kell szállnunk. De a részleteket még nem tudjuk.

Az én olvasatomban a Palkovics László által felkínált alku arról szól, hogy esetleg mégis megadjuk nektek a törvény szerint amúgy is járó idei alapfinanszírozást, cserébe viszont az Akadémia mondjon le a saját kutatóintézeteiről hosszú távon.

Nem hiszem, hogy ennyire ki akarják élezni a helyzetet. Azt remélem, hogy a kutatói intézményhálózat elsorvadása vagy megszűnése a kormánynak sem érdeke, tehát valamilyen kompromisszumot el kell tudni érni ebben az ügyben. Jó lenne megérteni, hogy a miniszternek milyen céljai vannak. Korábban elsősorban az innovációs rendszer átalakításáról beszélt, hogy sikeresen tudjunk majd az Európai Innovációs Tanácsnál pályázni. Ezt mi is támogatjuk, azt javasoljuk, hogy a meglévő intézeteinkhez táruljanak további alkalmazott kutatási csoportok/intézetek.

Úgy gondolja, hogy ha van „mesterterv”, az valóban csak erről szól? Miért lenne szükség az innováció javításához az akadémiai kutatóintézetek elvételére?

Ebben valóban van vitánk a minisztériummal. Én nem hiszem, hogy az alapkutatók átállíthatók a más tudományos készségeket igénylő alkalmazott kutatásokra. A másik fő vitapont, hogy az Akadémia „politizál”, hogy a társadalomtudományi intézetekben a miniszter szerint ellenzéki irányú politizálás folyik. Lényegi különbség van azonban a pártpolitika és a szakpolitikák között. Az, hogy szakpolitikai eredmények születnek, elkerülhetetlen.  Egy társadalom- vagy oktatáskutató nem tudja elkerülni, hogy a kutatási eredményeinek ne legyen akár megerősítő, akár kritikai következménye. A kommunikáción, a tudományos mércék szerinti vitákon biztos lehet javítani, de azt senki nem mondhatja, hogy csak támogató álláspontok legyenek. 

Lehet az Akadémiának tárgyalási alap az, hogy lemondanak a saját kutatóintézeteikről?

Az, hogy egyszerűen lemondunk az intézeti rendszerről, nem lehet tárgyalási alap. Hogy az intézményrendszer irányításába jobban bevonja az MTA a kormány képviselőit, vagy még inkább a gazdaság innovációban érdekelt képviselőit, az elfogadható. Azok lehetnek majd a kulcskérdések, hogy ki dönt az intézethálózatban, ki kit nevez ki.

De a minisztériumi terv lényege, hogy a jövőben nem az MTA lesz a fenntartó.

Ezt mi meg akarjuk kérdőjelezni, mert nem látjuk, miért kellene ennek így lenni. A lényeg, hogy az akadémiai kutatóintézetek politikai befolyástól függetlenül, megfelelő szakmai kontroll és irányítás mellett alapkutatásokat tudjanak végezni. Ebben nem lehet engedni.

Milyen garanciák kellenek ehhez?

Erre nem tudok válaszolni, mert még nem látjuk a részleteit a minisztériumi javaslatnak. Néhány sorban egy alapítványi formában való működtetést fogalmaztak meg. Sok országban működik hasonló rendszer, de az ördög itt is a részletekben van. Nagyon sok kulcskérdés nincs tisztázva. Például az akadémiai kutatóhálózat épületeinek a sorsa, amit, mondjuk úgy, nem adunk föl.

Múlt héten nagy kitüntetést vett át Barcelonában, az Európai Akadémia díját. Mi a tapasztalata, hogy látja a nemzetközi tudományos világ ezt a magyarországi konfliktust?

Nagy támogatást érzek. A minisztériumi vádakkal szemben mi nem szerveztünk magunk mellett támogatói kampányt, de így is sok száz levelet kaptunk nemzeti akadémiáktól, kutatóhelyekről, vezető tudósoktól. Ez is jelzi, hogy a Magyar Tudományos Akadémiát a nemzetközi tudományos élet kiemelkedően fontosnak tartja. Azt is mutatja talán, hogy közel 200 éves intézményként a Magyar Tudományos Akadémia egy kicsivel több tiszteletet érdemelne.

Pálinkás József nemrég már nemzetellenesnek mondta a Palkovics-terv kapcsán az Akadémia szétverését. Ön hogy látja?

Ez az eljárás, és ahogy történt, nagyon sok kárt okozott. A magyar kultúrának a tudományos élet mindig is központi eleme volt. Ez az akadémiai székház közadakozásból épült fel annak idején, amikor a Parlament meg sem volt még, hogy a magyar tudománynak legyen egy háza. A magyar nemzet mindig is büszke volt a tudományára, akkor is, ha nem mindig bánt jól a tudósaival, hiszen volt sok fordulópont, az akadémiai közösség sokat sérült a holokauszttól a sztálinizmuson át az '56-os megtorlásokig. A tudomány iránti támogatásra kellene építeni. Az elmúlt háromnegyed év fejleményei sértik a tudományt, és ehhez hozzájárulnak a rendszeres sajtótámadások, hogy az MTA tevékenysége felesleges, káros. Az Iparkamara elnöke már azt mondja, egyáltalán nincs szükség Magyarországon alapkutatásokra. De nem akarok erre reagálni, egy bizonyos szint alá nem szabad menni. Palkovics miniszter úr természetesen érti, hogy kellenek alapkutatások, csak ezeket jobban akarja kapcsolni az innovációhoz. Félek tőle, hogy mivel ő egyetlen elképzelt modellt akar ráerőltetni a helyzetre, több kárt fog okozni, mint hasznot.

Elvállalta volna az elnöki megbízatást annak idején, ha tudja, hogy erről fog szólni az elnöksége?

Nem hiszem, én nem vagyok egy politikus alkat. Minden este úgy fekszem le, hogy attól félek, valamit rosszul csináltam. És ennek egy része biztos igaz, de itt nap mint nap bonyolult helyzetekben kell döntést hozni. Az biztos, hogy a döntéshozásnál én azt tartom szem előtt, hogy Magyarországon a tudományos kutatás minél jobban, és a nem megfelelő külső befolyás nélkül folyjon.

Sokan az ön személyében látják most a tudomány védelmének a garanciáját, de mi tartja még itt? Hányszor fordult meg a fejében, hogy lemond?

Komolyan egyszer, az elhíresült 54 perces véleménykérésnél, amikor ennyi időt adtak a Magyar Tudományos Akadémiának, hogy mondjon valamit a saját alapvető átalakításáról. Akkor a lemondás azt jelezte volna, hogy az Akadémiával egyszerűen nem lehet így bánni. Lehet, hogy jobb lett volna, nem tudom, végül meggyőztek arról, hogy azzal végképp kiengednénk a kezünkből a gyeplőt. Bármibe természetesen nem megyek bele. Ha nem sikerül az akadémiai intézményhálózat működését, tudományos függetlenségét fenntartani, lemondok.

Mit tud ígérni a tudományt féltőknek, a kutatóknak, akiknek veszélyben van a munkahelye?

Azt tudom ígérni, hogy mindent megteszek azért, hogy a munkájukat végezhessék, a kutatásaikat politikai elvárások nélkül folytathassák. Ennél többet nem tudok ígérni, mert nem rajtam múlik.