Index Vakbarát Hírportál

A WWF megvédi a pandákat, de megkínozza a helyieket?

2019. március 5., kedd 16:18 | aznap frissítve

Egyéves oknyomozó munka után nagy leleplező anyaggal jött ki a Buzzfeed: az újság belső iratokkal bizonyítja, hogy az állatvédelemben világszerte élharcos WWF kegyetlen paramilitáris szervezetekkel üzletel, az általa fizetett vadőrök nem riadnak vissza a kínzásoktól és az emberölésektől, a vezetők pedig megpróbálják eltussolni a bűncselekményeket. Iraki veteránok védik az állatokat a szegény bennszülöttek ellen: az orvvadászat elleni háború sötét oldala.

A WWF megvédi a cuki pandamacikat, és a világ sok más természetvédelmi területéhez hasonlóan ők óvják az orrszarvúakban gazdag nepáli Chitwan Nemzeti Parkot is a gonosz orvvadászoktól; boldogok lehetnek hát az állatbarátok és a természetközeli szelfikkel hazatérő turisták is, akik általában még egy bennszülött táncot is kapnak a fakultatív folklórcsomagban: ökoturizmus + törzsi esztrádműsor, szigorúan a fenntarthatóság jegyében.

Ebbe az idilli képbe pancsol bele jelentősen a Buzzfeed leleplező anyaga, mely egy év oknyomozás után elég erős megállapításokat tesz a WWF által világszerte támogatott állatvédelmi programokról. Kegyetlenkedő vadőrök által elkövetett kínzások, gyilkosságok és eltussolások, ahol az orvvadászok valódi globális bűnszervezetein kívül sokszor a túlélésért küzdő szegény helyiek a természetvédő magánhadseregek áldozatai. A leleplező cikkek megjelenése után a WWF belső vizsgálatot helyezett kilátásba.

Állatvédelem és emberek kínzása

Egy nepáli nemzeti parkban egy Shikharam nevű falusi férfit azért vágták sittre, mert azt gyanították, hogy a fiával elásta egy orrszarvú orrszarvát a kertjében. Igaz, erre nem találtak semmilyen bizonyítékot, a biztonság kedvéért, miért ne alapon mégis bekasztlizták, majd hülyére verték. A természetvédelmi őrök kegyetlenül megkínozták, sós vizet öntöttek a szájába és az orrába, ütötték-rúgták napokon keresztül. A férfi kilenc nap múlva meghalt. A hivatalos vizsgálat szerint hét bordája tört el a két napon át tartó verésekben.

A nepáli nemzeti park a WWF aktív támogatásával küzd az orvvadászok ellen, a természetvédelmi világszervezet pénzzel és eszközökkel is segíti az őröket. Valójában egy ezer fős magánhadseregről van szó, államról az államban, melynek tagjai rendőri-bírói jóváhagyás nélkül is őrizetbe vehetnek bárkit, önvédelemre hivatkozva agyon is lőhetik az orvvadászokat. A vadőrök a szokásos médianarratíva szerint hősies küzdelmet folytatnak a veszélyeztetett fajok érdekében, Nepálban például dzsippekről, hajókról és elefántok hátáról harcolnak.

Sikharam kínzása és halála nem annyira illik ebbe a képbe, és a WWF aktívan fel is lépett a nepáli hatóságoknál. Az igazság felderítése helyett azonban az ügy eltussolásáért lobbiztak, amit sikerült is elérniük. Amikor Shikharam meghalt, hivatalosan azt mondták, a férfi egy fáról esett le, majd amikor a boncolásnál egyértelművé vált, hogy valójában erőszakos halált halt, a WWF és a helyi hatóságok együttesen győzték meg a családot, hogy ejtsék a vádat. Így, bár a botrány kitörésekor a hatóságok két őrt és a főnöküket emberölés miatt letartóztatták, őket szabadon engedték, megúszták felelősségre vonás nélkül. Később egyiküket a WWF saját állományába is vette, majd egy orvvadászat elleni díjat is megítéltek neki. Mindez azután történt, hogy az illető emlékirataiban is vállalta, hogy a kínzás időnként megengedhető, hiszen „az orrszarvúak védelme különösen fontos”. A vízbe fojtogatás volt a kedvenc kínzási módszere.

A még 2006-ban történt esetnek most a Buzzfeed ment utána egy nagyobb projekt keretében. Az amerikai online újság egy egész évig nyomozott, a nepáli eset ugyanis szerintük nem egyszeri túlkapás volt. 2017-ben Kamerunban a saját szülei előtt kínoztak meg a WWF őrei egy 11 éves gyereket, és számos más beszámoló is van Afrikától Ázsiáig, amelyek szerint a világszervezet támogatásával dolgozó őrök megkínoztak, korbácsoltak, bambuszbotokkal ütlegeltek, szexuálisan bántalmaztak és gyilkoltak meg embereket.

Paramilitáris természetvédő hadseregek

A WWF azt állítja, hogy szigorúan tiszteletben tartják az emberi jogokat, élesen elítélik az erőszakot. A Buzzfeed azonban jobban utána akart menni a WWF-es fegyvervásárlásoknak és az ezekkel elkövetett bűncselekményeknek, amelyeket szerintük a szervezet megpróbált elhallgatni. Az újságírók egyéves munkával hat országban több mint száz interjút készítettek, több ezer oldalnyi nem nyilvános iratot, belső emlékeztetőket, költségvetési nyilvántartásokat és a fegyverkereskedelemről szóló emaileket néztek át.

Nyomozásuk szerint a WWF több fejlődő országban fegyverzett fel olyan paramilitáris egységeket, melyek azután falvakat támadtak meg. A legtöbb áldozat a nemzeti parkok környékén élő szegény törzsek lakói közül volt. Az oknyomozók szerint a WWF lényegében egy globális kémhálózatot is üzemeltet, melyben az informátorok elsősorban félelemből és bosszúszomjból dolgoznak, többnyire a törzseken belül nyomnak fel másokat. Ezt a gyakorlatot nyilvánosan a WWF más problematikus ügyekhez hasonlóan rutinból tagadja.

A WWF nem válaszolt érdemben a Buzzfeed kérdéseire, de miután a sajtó megkereste őket, bejelentették, hogy független vizsgálatot kezdeményeznek az orvvadászat elleni programjaikkal kapcsolatban. Ígéretük szerint alaposan utánajárnak a feltárt ügyeknek.

A botrány súlyosan érinti a nagyrészt a saját imázsából élő világszervezetet. A WWF-nek olyan arcai vannak, mint Leonardo di Caprio vagy David Attenborough. 760 millió dolláros éves költségvetésének nagyjából a fele adományokból jön össze, kampányaik nem utolsó sorban a természet hős védelmezőjének mutatott vadőrökre alapoznak. Több mint száz országban vannak jelen, a Csendes-óceán korallzátonyaitól az amazóniai esőerdőkig szinte mindenhol közreműködnek a nemzeti parkok védelmében.

A befolyó pénzek és erőforrásaik jelentős részét a globális iparággá váló orvvadászat elleni küzdelemre, a veszélyeztetett fajokra utazó bűnszervezetek elleni harcra fordítják. Ez most már szó szerinti harc: az utóbbi egy évtizedben a WWF-hez hasonlóan több természetvédelmi szervezet is egyre inkább tényleges hadviselő féllé vált. A nagy nemzetközi természetvédelmi konferenciákon egyre inkább megjelennek a szolgálataikat felajánló nagypályás biztonsági cégek és magánhadseregek, a természetvédőknél pedig megvan a kereslet: az afrikai vadőröket nem egy esetben afganisztáni és iraki háborús veteránok képzik ki a gerillahadviselés elleni technikákra, a fegyverzetet pedig a WWF fizeti.

Természetvédelem, akár a bennszülöttek ellenében is

2018-ban világszerte 50 vadőrt öltek meg az orvvadászok, de a másik oldalon is kegyetlen brutalitások fordulnak elő a Buzzfeed nyomozása szerint. Szintén Kamerunban történt, hogy az egyik éjjel machetékkel, bunkósbotokkal és lőfegyverekkel rohantak le egy falut, de nem a „hivatalos” bűnszervezetek, hanem az ellenük harcoló vadőrök, akik a földig rombolták a házakat. Ők kormányzati alkalmazottak, de a bérüket részben a WWF fizeti. A Buzzfeed birtokába jutott dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a WWF saját szakemberei is több alkalommal tudtak a kegyetlenkedésekről, de azokat cinkos módon elhallgatták, nem jelentették, az atrocitásoknál becsukták a szemüket.

Bár a természet védelme és a bennszülöttek segítése elvileg jól megférhetne (és a kettőnek vannak közös ellenségei is, ezt látjuk most Brazíliában is), az érdekek sokszor szembekerülnek egymással. Így volt ez már akkor is, amikor az 1870-es években létrehozták a világ első nemzeti parkját a Sziklás-hegységben: a Yellowstone-nak jobban örülhettek a mamutfenyők, mint az ott élő indián törzsek, akiket erővel költöztettek el a park területéről.

A korábban európai, ma már sokkal inkább kínai, kelet-ázsiai megrendelőknek dolgozó orvvadász-hálózatok gyakran szinte az egyetlen megélhetési lehetőséget biztosítják a védett természeti területeken belül vagy azok szomszédságában élőknek, főleg, hogy a természetvédelem miatt ipari fejlesztések nincsenek és a mezőgazdasági hasznosítás is erősen korlátozott a legtöbb nemzeti park környékén. Bár a WWF irányelvei között az szerepel, hogy nem a szegény kiszolgáltatott embereket kezelik ellenségként, a gyakorlat a Buzzfeed nyomozása szerint nem éppen ezt mutatja. A hat országban folytatott vizsgálódás után a WWF-en a sor, hogy válságkommunikációs üzemmódba kapcsolva érdemben kezelik-e a helyzetet, és a helyiekkel együtt, vagy ellenük próbálják tovább védeni a veszélyeztetett fajokat.

A WWF állásfoglalása

Cikkünk megjelenése után a WWF Magyarország nekünk is elküldte a nemzetközi anyaszervezet közleményét a Buzzfeed cikkére:

Az emberi jogok megsértése teljes mértékben elfogadhatatlan, és természetvédelmi célok semmilyen körülmények között nem indokolhatják azt. Munkánk középpontjában az élőhelyek és az ott élő emberek állnak. Az emberi jogok tisztelete küldetésünk alapköve. A vádakat komolyan vesszük, és független vizsgálatot indítunk. Szigorú irányelveink vannak azért, hogy munkatársaink és partnereink egyaránt tiszteletben tartsák a helyi közösségek tagjainak jogait és jólétét. Ezen irányelvek bármilyen megsértése teljesen elfogadhatatlan számunkra. Amennyiben a vizsgálatunk során ilyen esetekre fény derül, készek vagyunk azonnali lépéseket tenni.

(Borítókép: Evaristo Sa / AFP)

Rovatok