Az egész úgy kezdődött, hogy tavaly év végén játszadoztam kicsit a Nikon Coolpix P1000-es, 24-3000 mm fókusztáv átfogású szuperzoomos fényképezőgépével, többek között a Batthyány térről belesve vele az Országház könyvtárába. Cikkünk után nem sokkal levelet kaptam a Tripont Foto Videotól, hogy lenne-e kedvem kipróbálni egy olyan kamerarendszert, ami sok tekintetben lekörözi a Nikon szuperzoomos gépét. Az apropó pedig, hogy nemrég érkezett Magyarországra az első 150 megapixeles Phase One IQ4 középformátumú kamera.
150 megapixel? Középformátum? Gyors árkeresés után a leesett áll keresgélése: 15 millió forint? És akkor még objektívet nem is vettem hozzá! 15 millióért "Plug-In-Hibrid Green Edition" – jelentsen ez bármit – 5-ös BMW-t lehet kapni!
Persze, hogy kíváncsi voltam, mit tud a digitális kamerák dán uralkodója.
Volt már lehetőségem jó pár remek kamerát tesztelni, de ezek túlnyomó többsége kisfilmes formátumú DSLR, bridge vagy kompakt fényképezőgép volt, a lakossági szegmens újdonságai, érdekességei. A Phase One kizárólagos hazai forgalmazójaként és bérbeadójaként a Tripont megmutatta, hogy miért egész más élmény egy vérprofi kamerarendszerrel dolgozni. Igen, az itt bemutatandó fényképezőgépet olvasóink 99,99 százaléka sosem fogja használni, megvásárolni meg pláne nem, kivéve persze, ha az ötödik Lamborghini megvásárlása után már tényleg nem tudja hová szórni az aprót. Ettől függetlenül tartsanak velem, mert tényleg érdekesek, sőt izgalmasak a digitális képalkotás high-end bugyrai.
A Phase One történetéről annyit mindenképp érdemes tudni, hogy a koppenhágai céget Samir Léhaff, szkennerekkel (tehát digitalizálással) foglalkozó dán üzletember-feltaláló alapította 1993-ban. Léhaff víziója – ami azóta maradéktalanul be is teljesedett – az volt, hogy a jövőben nem lesz szükség analóg filmekre, mivel a képeket elkészülésük pillanatában digitálisan rögzítik majd a képalkotó eszközök.
A Phase One 1996-ban jött ki első termékeivel, a 9 megapixeles StudioKit CB6x és a 36 megapixeles PhotoPhase FC70 középformátumú digitális hátfalakkal, azaz a rollfilmeket kiváltó, képalkotásért felelős érzékelőlapkát tartalmazó, a kompatibilis kameravázak hátuljára pattintható kazettával. (A történeti jelentősége miatt említsük itt meg, hogy a 4 megapixeles Leaf Digital Studio Camera volt 1992-ben az első digitális hátfal, amit a Hasselblad és a Mamiya középformátumú kamerákhoz csatlakoztatva tudtak a profi fotográfusok használni.) A ma már csekélynek tűnő, de akkortájt kiemelkedő digitális képminőségnek számító tízbites színmélység előállítására képes, szkenner típusú hátfalak megalapozták a cég jövőjét: 2-3 évente új modellel rukkolnak elő, számos iparági szabadalommal bírnak, és már nemcsak digitális hátfalakat, de kameravázakat, objektíveket és képfeldolgozó szoftvereket (Capture One) is fejlesztenek.
Két kezemen meg tudom számolni, hogy a Phase One-on kívül hány gyártó vetette meg több-kevesebb sikerrel a lábát (vagy éppenséggel örökítette át sok korábbi évtizedes tapasztalatait) a középformátumú digitális fényképezés területén az elmúlt 25 év alatt: a Hasselblad, a Fujifilm, a Kodak, a Leica, a Mamiya és a Pentax nevéhez fűződnek ebbe a kategóriába tartozó hátfalak, kamerák és kamerarendszerek. (A Mamiyát egyébként 2009-ben a Phase One fel is vásárolta, hogy piacra dobhassák a Mamiya / Phase One 645DF kamerarendszert). A Phase One – aminek jelenleg talán legerősebb konkurenciája a Hasselblad – mostanra a direkt digitális képalkotás egyik legkomolyabb szereplője, komplex rendszereik képek rögzítésére, átvitelére, szerkesztésére és tárolására egyaránt alkalmasak, olyan színvonalon, amiről egy hobbifotós még csak nem is álmodik, mert leginkább tudomása sincs róla.
A Phase One 2011-ben kezdte meg az IQ hátfalak gyártását, az akkori csúcsmodell a 16 bites, 80 megapixeles CCD-szenzorral szerelt IQ180 volt. 8 év alatt 18 különféle IQ modellel rukkoltak elő, tavaly jelent meg az IQ4 széria három tagja, köztük a bevezetőben említett 150 megapixeles moduláris rendszer, amit háromféle szituációban is megtekinthettem. Meg kell itt jegyezni, hogy sajnos a megszokott értelemben tesztelésről nem igazán lehetett szó, mert bár párszor kezembe fogtam, tapogattam, sőt még fényképeztem is vele, de a kamera szakszerű és eredményes használata olyan szintű speciális tudást, tapasztalatot igényel, amivel én nem rendelkezem, így inkább csak megfigyelői pozícióból néztem, ahogy az igazán hozzáértők varázsolnak vele.
A Phase One XF IQ4 kamerarendszert (aminek egy része az IQ4 hátfal, és hozzá tartozik többek között az először négy éve piacra dobott XF kameraváz is) elsőként stúdióban próbálgattam, Bedő Dániel, a Phase One Magyarország és a Tripont munkatársa társaságában. A rendszer főbb technikai jellemzői:
A 150 megapixeles színes modell mellett kapható egy monokróm változat (IQ4 Achromatic, ISO200-102400) és egy kicsivel olcsóbb, 100 megapixeles színes modell (IQ4 Trichromatic, ISO35-12800) is.
Mint az a stúdióban eltöltött 2-3 óra alatt is kiderült, a rendszernek nem az a lényege (bár kétségtelenül komoly vonzereje), hogy a témát minden más általam valaha használt digitális és analóg kameránál részletgazdagabban, élethűbb és élénkebb színekkel és szinte tökéletesen zajmentesen tudja megörökíteni. A lenyűgöző 150 megapixeles felbontás is csak részben felel a kamerarendszer bravúrosságáért (ha Phase One-nal fotózhattam volna a parlament könyvtárának ablakát, a kész képbe belenagyítva kétségkívül még a könyvek gerincén a feliratokat is el tudtam volna olvasni), mert ami igazán egyedülállóvá teszi a platformot, az a képalkotás és feldolgozás magas integrációja.
Amit tapasztaltam, az alapján bizton mondhatom, hogy
a Phase One külön ligában játszik.
Stúdiókörülmények között, a kamerát összekötve egy jó erős számítógéppel (mondjuk egy új, kimaxolt Apple MacBook Próval), jó nagy kapacitású (minimum terabájtos) háttértárolóval, az expozíciót a cég saját fejlesztésű Capture One szoftverével vezérelve lehet igazán kiteljesíteni a rendszer lehetőségeit. Az évek alatt folyamatosan szoftveresen fejlesztett XF váz a szintén upgrade-elhető IQ4 hátfallal együtt ugyanis olyan funkciókkal bír, amikről egy átlagos DSLR vagy MILC kamera esetében nem lehet beszélni. Egyet emelnék ki ezek közül, az úgynevezett Focus Stacking módot.
A Focus Stacking nem a Phase One találmánya, de hogy a rendszer egyik tökélyre fejlesztett eleme, az biztos. A képkészítési módszer lényege, hogy teljesen testre szabhatóan, a számunkra szükséges mélységben van lehetőségünk egy tárgyról vagy modellről éles képet készíteni. Az alapvetően az objektív rekeszértékétől (a blende nyitottságától) és az érzékelőlap nagyságától függ, hogy milyen mélységélesség jellemzi az elkészült fotót, azaz hogy a téma előtere és háttere mennyire elmosódott (kis mélységélességnél csak egy szűk síkban éles a kép egy kis része, míg nagy mélységélességnél szinte minden részlet jól kivehető).
Nos, a Phase One-nál meg tudjuk adni, hogy mondjuk a kamera előtti térben csak a készítendő kép tárgya legyen éles, de annak minden millimétere. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy a Capture One szoftverrel meghatározzuk a tárgy térbeli dimenzióit, illetve az általa elfoglalt tér kezdő és végpontját, majd megadjuk, hogy hány lépésben tapogassa le azt a kamera. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy először beállítjuk a fókuszt a kezdőértékre, megadjuk, hogy teszem azt 12 expozíció készüljön, majd indítjuk a felvételt – és innentől a kamera magától elvégzi a munkát, lépésenként igazítja az objektív fókuszgyűrűjét, elkészíti a felvételeket, amikből aztán utómunkában összeállítva megkapjuk a végleges képet. Az eredmény olyan fotó, amin csak és kizárólag az éles, amit mi akarunk.
Mindehhez persze szükség van a már futólag említett komoly infrastruktúrára. A 150 megapixeles RAW fájlok több száz megabájtos, akár gigabájtos méretűek is lehetnek, egy-egy sok expozícióból álló stackes felvétel pedig ezek többszöröse, szóval egy fotózás során akár több háttértárat is elfogyaszthatunk. A hatalmas fájlok kezeléséhez pedig mindenképp kell annyi RAM és processzoridő, amennyi csak a számítógépünkbe belefér.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a Phase One túlságosan összetett és bonyolult rendszerként csak stúdióban állná meg a helyét. Bár hirtelen felindulásból elkövetett utcai fotózásra vagy partizás közbeni csoportszelfikre kevésbé alkalmas (próbálja csak meg valaki kinyújtott karral maga felé fordítva működtetni a csaknem három kilós kamerát), de például egy Lego-kiállítás bemutatása nem okoz neki gondot. Ez volt ugyanis a második szituáció, amiben meggyőződhettem a rendszer képességeiről.
Korlátozott mértékben, de az IQ4 hátfal beépített puffere képek tárolására is alkalmas, és a már említett XQD és SD kártyákra 16 bites RAW képek, illetve JPEG formátumú képek is rögzíthetők. Ennek köszönhetően akár kézből, akár állványról, némi hordozható világítással kiegészítve pazar képeket tudtunk készíteni, amikor egy fél napra kitelepültünk a jókora Lego-szobrok és diorámák közé.
A 150 megapixel, a csodás rajzolatú objektívek (Schneider Kreuznach LS 28mm f4.5, Schneider Kreuznach LS 55mm f2.8, Schneider Kreuznach Macro LS 120mm f4.0) kihoztak mindent, amit a színes-szagos Lego-pixelkavalkádból ki lehetett hozni.
A harmadik szituáció, amiben a Phase One rendszert volt szerencsém működés közben látni, a kamera úgymond ipari felhasználását demonstrálta. A kamera ugyanis nemcsak mókusszőr ecset a művészek kezében, de igazi igásló is a digitalizálás prózaibb területein. És itt érthetjük meg a cégalapító szkenneres múltjának hatását, illetve az attól való elemelkedést.
Az utóbbi időben elég sok közgyűjteményben folyt és folyik a különféle kollekciók digitalizálása a Phase One Magyarország és a Tripont Cultural Heritage Solutions segítségével, ami azt jelenti, hogy az efféle programban résztvevő múzeumokban például százéves üvegnegatívok ezreit, tízezreit fényképezik be a 150 megapixeles rendszerrel. Az analóg fotónagyításhoz némiképp hasonlító módszernek több előnye is van a szkenneléssel szemben:
Azonban nemcsak fényképek, negatívok, diák archiválási és kutatási célú digitalizálására alkalmas a rendszer, hanem tárgyi gyűjtemények 3D-s szkennelésére, festmények és egyéb műtárgyak multispektrális, roncsolásmentes anyagvizsgálatra vagy akár drónról, távirányítással történő térképészeti, távérzékelési célú színes és monokróm légi fotózásra is. Említésre méltó eredménye volt a Phase One-nak, amikor tavaly januárban újradigitalizálták vele a Petőfi Sándorról fennmaradt egyetlen dagerrotípiát, feltárva a költő arcának évtizedek óta rejtőző vonásait. Persze a Phase One elsősorban mégiscsak fényképezőgép marad mindig is, glamour modellek, reklámcsendéletek vibráló színekkel játszó megörökítője, aminek fotográfiáit jó eséllyel látjuk viszont divatmagazinoktól kezdve, gigantposztereken át, a Blaha Lujza téri házak építési hálóinak reklámjaiig.