A kormány februárban meghirdetett családvédelmi akciótervét helyesli a többség, pedig amíg a kormány főleg a jobb módúak születési kedvén javítana, a legtöbben a szegényeknek adnának többet – igaz, nem mindenkinek. Az Index, a Závecz Research és a Demnet Alapítvány családügyi közvélemény-kutatásáról szóló első cikkünk után most arra megyünk rá, hogy milyen, a gyermekvállalást is befolyásoló elgondolások élnek a magyar társadalomban a nemi szerepekről. Elöljáróban: a határozott feminizmus nem jellemző, de a női princípiumról szóló családi ideológiák sem. A politikai szimpátia ma meghatározóbb Magyarországon, mint hogy fiúnak született valaki, vagy lánynak.

Leginkább arra voltunk kíváncsiak, hogy miért nem születik több gyerek Magyarországon az emberek szerint, ki „tehet” a népességfogyásról. Hogy a kérdés messze nem ilyen egyszerű, és hogy a bűnbakkeresés inkább a politikába való, mi is tudjuk, de a kérdés így leegyszerűsítve mégis előhoz egy csomó olyan nézetet, amelyek a hétköznapokban is meghatározóak. Nyolc különböző állítást fogalmaztunk meg onnan kezdve, hogy a nők karriervágya vagy a túlzott feminizmus-e a felelős, odáig, hogy a férfiak nem segítenek eleget otthon. Nézzük először a válaszok átlagértékeit (ezúttal is 1-től 5-ig lehetett osztályozni, mint az iskolában, jelezve az egyetértést vagy az elutasítást).

Mint látható, nem a férfiban vagy a nőben felelőst kereső mondatok bizonyultak a legnépszerűbbnek; a többség szerint inkább az anyagi, munkaerőpiaci nehézségek tántoríthatnak el sokakat a gyerekvállalástól. A válaszolók úgy gondolják, hogy a nők a szülés után rosszabb helyzetbe kerülnek a munkaerőpiacon (3,8), illetve a családok az anyagi bizonytalanság miatt nem vállalnak több gyereket (3,7). Ezután jön a „stabil párkapcsolatok hiánya miatt nincs több gyerek” vélemény (3,4), a férfiak túlzott passzivitása a háztartásban és a gyermeknevelésben kevésbé kerül elő (2,9). A „túl nagy divat lett a feminizmus és a női egyenjogúság” (3,1) és „a nők nagy része csak a karrierjével és a szórakozással törődik” állítás szintén a lista végére kerültek.

Előzetesen arra számítottunk, hogy ezt a kérdést elég különbözőképpen látják majd a nők és a férfiak, és például az, hogy a „gyermekvállalás mellett manapság egy nő nem tudja megvalósítani önmagát, nem tud teljes életet élni”, jóval inkább fog egyetértésre találni a nők között. Ehhez képest meglepetésünkre több férfi gondolja ezt így, mint ahány nő (3,1, illetve 2,9-es átlag), és a többi állításnál sem látszik markáns különbség a nemek között. Hacsak nem valami fatális mérési hibáról van szó, akkor nagyjából azt lehet mondani, hogy a magyar nők nagyobb része nem gondolja magát igazán hátrányos helyzetűnek a családi szerepei miatt. Pontosabban: nem az önmegvalósítást érzik igazán problémának, hanem inkább a munkaerőpiaci helyzetüket anyaként.

A politikai következtetések levonása nem a mi dolgunk, de ez talán megerősítheti azt is, hogy a magyar feminizmusnak a nyugati mozgalmakhoz képest inkább a nők munkaerőpiaci hátrányainak mérséklésében lehet terepe, erre van nagyobb fogadókészség. Az is világos, hogy ideológiai színezettől függetlenül minden olyan politikának, ami a születések támogatását tűzi ki célul, egyik fő fókusza a munkalehetőségek javítása, a családi-munkahelyi szerepek jobb összeegyeztetése kell hogy legyen.

A kutatásunkból iskolai végzettség, sőt életkor alapján sem látszik, hogy nagyon éles törés lenne a nemi szerepek megítélésében. Két kivétellel: a legfeljebb szakmunkás végzettségűek sokkal inkább vádolják túlzott karrierizmussal a nőket, mint az érettségizettek (2,9 és 2,4), és még határozottabban gondolják azt, hogy „túl nagy divat lett a feminizmus és a női egyenjogúság (szakmunkások: 3,6; diplomások: 2,6).

Összességében a válaszkülönbségeket minden más tényezőnél jobban magyarázza a pártszimpátia. Úgy tűnik, Magyarországon a politika mindent felülír: fontosabb annál, hogy valaki fiatal vagy öreg, nő vagy férfi, tanult vagy tanulatlan. Még az olyan nagyon személyes dolgokat is, mint a családi ügyek, alapvetően aszerint látják az emberek, hogy melyik pártot választják.

A nők körében ez különösen markáns. A fideszes nők például egészen máshogy látják, hogy lehet-e teljes életet élni manapság anyaként. Míg a valamelyik ellenzéki pártot választóknál 3,5 átlagos egyetértés övezi a „gyermekvállalás mellett manapság egy nő nem tudja megvalósítani önmagát, nem tud teljes életet élni” állítást, a kormánypártiaknál ennél egy teljes osztályzattal alacsonyabb ez a pontszám (2,5), ami annál is sokkal nagyobb elutasítást jelez, mint ahogy az átlag magyar férfi megítéli a kérdést (3,1).

A családi szerepekre külön is rákérdeztünk. A legjellemzőbb, hogy miközben erősen megoszlanak a vélemények, és sok a bizonytalan is, az emberek többsége nem ért egyet azzal, hogy a nők legfontosabb feladata a gyermeknevelés lenne. Ez az állítás kapta a leggyengébb osztályzatot (átlag 3,3), hasonlót az „egy családban lehetőleg a férfi legyen a fő kenyérkereső”-hoz (3,5). Az is látszik, hogy a fiatalabbak, a magasabb végzettségűek és a budapestiek kevésbé tartják a gyereknevelést a nők fő hivatásának.

A többség viszont egyetért azzal, hogy az apáknak több időt kellene vállalniuk a gyermeknevelésben még akkor is, ha emiatt kevesebbet dolgoznak (51 százalék, 3,7-es átlag), azzal pedig kifejezetten, hogy arra kellene törekedni, hogy egyenlően legyenek elosztva a házimunkák a férfi és a nő között (58 százalék, 3,8). A társadalom legkonzervatívabb csoportját itt is a fideszes nők alkotják.

Végül: az emberek negyede úgy látja, hogy „manapság sokan azt akarják, hogy a nők csak szülőgépek legyenek”. Viszonyítás kérdése, hogy ezt soknak tartjuk vagy kevésnek, az talán nem meglepő, hogy több nő értett egyet ezzel, mint férfi (2,6 vs. 2,4-es átlag; mi előzetesen itt is nagyobb különbségre számítottunk). Tünetértékű lehet, hogy a gyermekvállalással járó nehézségeket is tükröző kijelentésre leginkább a középkorúak (40 és 50 között) rezonáltak. Mi arra gondolnánk, hogy az aktuális családi helyzetük miatt ők érzik leginkább akutnak a gyermekneveléssel járó problémákat, nekik van legkevésbé idejük másra.