Index Vakbarát Hírportál

A Boeing-balesetekben ludas műszer korábban már 216-szor meghibásodott

2019. május 1., szerda 12:15

A Boeing két nagy repülőgép-balesetben is hibásnak talált szoftveréhez kapcsolódó szenzornál korábban már legalább 216 esetben jeleztek hibát, a cég mégse tesztelte, hogy mi történik, ha az eszköz meghibásodik, ráadásul eleinte csak egyetlen szenzorra támaszkodtak  – írja a CNN.

A közelmúltban két nagy balesete is volt a Boeing 737 Max 8 típusú gépeinek: tavaly október végén Indonéziában zuhant a tengerbe a Lion Air gépe nemsokkal a felszállás után, idén márciusban pedig az Ethiopian Airlines járata járt hasonlóan Etiópiában. Előbbi esetben 189-en, utóbbiban 157-en haltak meg. Néhány héttel később egy harmadik gép hajtott végre kényszerleszállást Orlandóban. Az első jelentések szerint a gép átesésvédelmi rendszerével (MCAS) volt probléma, a pilóták nem hibáztak

A CNN szerint azonban a szoftvert adatokkal ellátó állásszögjeladó szenzorral kapcsolatban 2004 óta már a két nagy baleset előtt is legalább 216 esetben kapott hibajelzést az amerikai légügyi hatóság (FAA). Ezeknek az eseteknek az egyötöde érint Boeing-gépeket. Volt, hogy a szenzor lefagyott, villámcsapás érte vagy madár ütközött neki, de olyan is előfordult, hogy nem megfelelően szerelték fel. Az FAA az évek során többször is adott ki iránymutatást a szenzor kötelező teszteléséről, módosításáról vagy cseréjéről. Ezek egyike sem érintette közvetlenül a 737 Maxot, de a lapnak nyilatkozó szakértő szerint ezek a szenzorok alapvetően minden modellen ugyanúgy működnek.

A CNN által megkérdezett korábbi Boeing-mérnökök és repülési szakértők kritizálták a Boeinget, amiért eredetileg úgy tervezte meg a szoftverrendszert, hogy az csak egyetlen szenzor adataira hagyatkozzon, mert így ha ez az egy szenzor meghibásodik, nincs tartalék megoldás. Bár a cég a lapnak küldött közleményében azt írta, az egy szenzoros megoldás elfogadott a szakmában, a két baleset után mégis kiadtak egy szoftverfrissítést, amellyel a rendszer már két szenzorra támaszkodik.

A szakértőktől idézett másik kritika, hogy a Boeing a sorozatos hibajelzések ellenére nem tesztelte, mi történik, ha repülés közben meghibásodik a szenzor, és hogyan reagál erre az annak adatait használó MCAS rendszer. A cégen belüli, névtelenül nyilatkozó források szerint repülési teszt helyett mindezzel csak elméletben foglalkoztak, és úgy ítélték meg, hogy a megfelelően kiképzett pilóták meg tudják oldani az ilyen helyzeteket.

A márciusi eset után a géptípusnak a világ országai sorra megtiltották a repülést, és végül maga a Boeing is úgy döntött, hogy a kivizsgálás idejére nem engedi a levegőbe a gépeket. Azóta a visszaeső kereslet miatt kénytelenek voltak visszavágni a 737-esek gyártását, és a profitjuk is zuhanórepülésbe kezdett. A Boeingek problémáival ebben a cikkben foglalkoztunk részletesebben.

(Borítókép: Boeing 737 Max típusú repülőgépek. Fotó: Mario Tama / Getty Images) 

Rovatok