A digitális utópiának vége, itt az idő, hogy visszavegyük az irányítást, és az innovációt összebékítsük a humanista értékrenddel. A technológia szolgálja a társadalmat és ne fordítva, a fejlődés új irányát pedig Európának kell megmutatnia – nagyjából így foglalható össze a Bécsben tartott digitalizációs konferencia fő üzenete. A technológiakritika azonban egyáltalán nem valamiféle 21. századi gépromboló kiábrándultságban csapódott le, sőt: Bécs okosvárossá akar válni, amihez minél több kutatót és vállalkozást csábítanának a városba. De nem új Szilícium-völgyet szeretnének létrehozni, hanem az emberekkel együtt és az emberekért akarnak digitális szolgáltatásokat fejleszteni. Az első próbálkozásokat be is mutatták a konferencián, illetve a régió más nagyvárosait is meghívták. Budapestről senki nem képviseltette magát, Magyarország nevében egy helyettes államtitkár mondott csak néhány általánosságot.
A technológiai fejlődés mindig kulturális kontextusban értelmezhető, és már az antikvitás óta jellemző, hogy minden technológiai változásra hisztérikus reakciók érkeznek: egyesek eufóriába esnek, mások pánikolnak. Általában ugyanaz a jelenség mindkét szélsőséget megjárja, amire jó példa a hőskorában a tömegdemokrácia médiumának tekintett, ma viszont a tömegek elbutításával vádolt internet; vagy akár a mesterséges intelligencia, amelyet hol az innováció csúcsaként ünnepelnek, hol egzisztenciális fenyegetést látnak benne. De általában a remények és a félelmek is túlzóak.
Ezt a sok okosságot persze nem én mondom, hanem a bécsi digitalizációs konferencia egyik első előadását tartó német Julian Nida-Rümelin, aki a müncheni Lajos–Miksa Egyetemen tanít filozófiát és politikaelméletet, Gerhard Schröder kancellársága alatt pedig kultúráért és médiáért felelős miniszterként is dolgozott.
Ma a digitalizáció harmadik hullámát éljük, amelyet a Szilícium-völgy vezet, és az ideológiai háttere, hogy a technológiai fejlődés teljesen új emberi létezést tesz lehetővé, eljöhet a homo deus kora. De valójában elvesztettük az irányítást a technológiai fejlődés fölött, márpedig ezt vissza kell szereznünk, ha azt akarjuk, hogy a digitalizáció valódi életszínvonal-emelkedést hozzon magával. Ehhez önkontrollra van szükség, ahogy korábban az atomenergia vagy a genetika terén is önfegyelmet gyakorolt az emberiség.
Van-e európai útja a digitalizációnak?
– teszi fel a kérdést Nida-Rümelin, és persze meg is válaszolja: van, és úgy hívják, hogy digitális humanizmus.
A technológiai fejlődés középpontjában az ember és az humanista értékrend kell, hogy álljon, és szerinte Európában megvannak ehhez a szükséges politikai és kulturális előfeltételek. Példaként említette az adatok értékesítésére épülő amerikai üzleti modellel, illetve a totális megfigyelést gyakorló kínai állammal szemben a szigorú adatvédelmet és az emberek magánszférájának erősebb védelmét. De olyan európai útkeresést is említett, amelyet kifejezetten ellenez. Ilyen az, hogy az Európai Bizottság fontolóra vette a természetes személyek és a szervezetek mellett egy harmadik jogi entitás, az e-person bevezetését, hogy az autonóm gépek, például önvezető autók vagy intelligens munkagépek által okozott balesetekben magukat a gépeket is felelősségre lehessen vonni. Nida-Rümelin szerint ezzel szemben megkerülhetetlen, hogy minden döntés mögött világosan azonosítható emberi felelősség legyen.
Ugyanazt a vasat ütötte tovább Michael Stampfer, a Bécsi Tudományos, Kutatási és Technológiai Alap ügyvezető igazgatója is, amikor sorolni kezdte a napjaink technológiai platformjait érő leggyakoribb kritikákat: az embereket egyre inkább polarizáló közösségi médiát, az egykor a kapuőrök korának végét hirdető internet egyre nagyobb hatalmú kapuőreit, a szinte kontrollálatlanul terjedő álhíreket és propagandát vagy éppen a viselkedés alapú mikrotartgetálást. A digitalizáció fő kritikusai szerinte humán területről érkeznek, de számítógéptudósok és más technológiai szereplők is csatlakoznak hozzájuk, mint a webet kifejlesztő Tim Berners-Lee vagy az egykori Facebook-elnök Sean Parker.
Nem az a probléma Stampfer szerint, hogy a nagy techcégek visszaéltek egy semleges technológiával, hanem hogy már a tervezési fázisban a termékeikbe építettek bizonyos elveket, értékeket és érdekeket. Ezekre az algoritmusokba kódolt rejtett érdekekre kell ráirányítani a figyelmet, illetve kialakítani egy olyan jövőt, ahol a technológiai fejlődés középpontjában a humanizmus értékei állnak. Fontos ugyanakkor, hogy nem a technológiák hatásaira kell koncentrálni, mert az már túl késő, hanem a dizájnra, a tervezési fázisra.
Na de mit lehet tenni mindezzel?
Nem a technológiai innovációt kell megállítani, csak az irányát új mederbe terelni. A kritizált rendszer már amúgy is olyan mélyen beépült a társadalomba, nem is lehetne csak úgy megszabadulni tőle. Életképes alternatívák egyelőre még nincsenek, de a klímaváltozáshoz hasonlóan csak összefogással lehet változást elérni, ezért Stampfer szerint ebben mindenkinek felelőssége van. Ők Bécsben ennek az alternatívakeresésnek és -építésnek szeretnének teret és támogatást adni.
Bécs nem a százegyedik Szilícium-völgy akar lenni, a város saját utat keres, amihez meg is vannak a politikai-intellektuális hagyományai Stampfer szerint: olyan kutatásoknak és vállalkozásoknak adna otthont, amelyek emberközpontú, értékalapú digitális világot akarnak, például fontosnak tartják a magánszféra védelmét. (Érdekesség, hogy amikor épp erről beszélt, a kivetítő egy kis képet mutatott Craig Federighi Apple-alelnökről, amint épp a cég egy új adatvédelmi megoldását mutatja be. Bár az Apple is egyike a szilícium-völgyi techóriásoknak, már évek óta az adatvédelemre és a magánszféra védelmére épít brandet – egyesek szerint álszent módon, de úgy tűnik, nem hatástalanul.)
Bécsben olyannyira a digitális humanizmusban látják a jövőt, hogy Michael Stampfer bemutatta a Digitális humanizmus bécsi kiáltványát is, amely a Bécsi Műszaki Egyetem áprilisi workshopján született meg nemzetközi összefogásban, az aláírói között több európai ország mellett amerikai tudósok neve is feltűnik, és szeretnék még szélesebb körben elterjeszteni.
A kiáltvány szerint a digitális technológiák átalakítják a társadalmakat, és megkérdőjelezik, mit jelent embernek lenni, márpedig a fejlődés középpontjában az embernek kell állnia, ezért “a technológiai innováció társadalmi innovációt kíván”. Ezért az aláírók cselekvésre hívják a kutatókat, a piaci szereplőket és a politikusokat.
A kiáltvány 11 alapelvet is megfogalmaz, ezek röviden:
Nem vagyunk olyan gyengék, mint gondoljuk, csak együtt kell cselekednünk, és a nagy techcégek nem olyan erősek, mint amilyennek ma tűnnek
– mondta Stampfer, példaként idézve a politikai-jogi környezet, illetve az erőviszonyok olyan változásait, mint a nagy amerikai techcégek európai megadóztatása. Hogy a magasztos elvek és a humanista elkötelezettség mire lehet elég a globális gazdaság legnagyobb cégei ellen, illetve hogy mindebből a gyakorlatban mi tud megvalósulni, majd meglátjuk. Valamiféle korhangulatra mindenesetre biztosan ráéreztek a bécsi kutatók.
Az általánosabb elméleti fejtegetések mellett azért maradt idő arra is, hogy néhány gyakorlati példát is lássunk arról, hogyan igyekszik Bécs minél több városi szolgáltatást digitalizálni és minél több funkciót eljuttatni közvetlenül a lakói telefonjára. Valamit jól csinálhatnak, mert egyes felmérések szerint már tizedik éve az osztrák főváros a világ legélhetőbb városa külföldieknek, illetve másodszor vezeti az okosvárosok ranglistáját is.
Ulrike Huemer, Bécs város informatikai vezetője szerint a teljes közigazgatási folyamatot igyekeztek újragondolni, hogy ne legyen bürokratikus íze az ügyintézésnek. Az e-közigazgatás részeként próbálják minél inkább visszaszorítani a kitöltendő nyomtatványokat, érthető nyelvezet használatára törekednek, és az ügyintéző appokban csetbotokkal segítik át a városlakó-felhasználókat az egész procedúrán. A cél, hogy minél több mindent el lehessen intézni néhány kattintással.
Huemer a proaktivitást is fontosnak tartja. Nyilvántartják például, mikor jár le a lakosok útlevele, és automatikus értesítést küldenek, amikor meg kell újítani. Emellett ugyanúgy személyre szabott ajánlatokkal tennék kényelmesebbé az ügyintézést, mintha az ember nem az önkormányzatnál intézkedne, hanem mondjuk az Amazonon vásárolgatna (csak persze reklámok nélkül). Ha valaki például épp most költözött a városba, a rendszer olyasmiket rak elé, amik valóban relevánsak lehetnek neki, mint az új lakcím bejelentése. Ugyanígy az emberek szűkebb lakókörnyezetére szeretnék szabni a kínálatot, hogy aki egy adott kerületben lakik, azt ne fárasszák mondjuk a város másik felén működő óvodák ajánlgatásával.
Bécsben a Dolgok Internetével (IoT) is kísérleteznek, ennek részeként 1200 közlekedési lámpán 10 ezer időjárási és környezeti szenzort helyeztek el. Egy másik kísérleti projekt a WAALTeR (Wiener Active Assisted Living Test Region), amellyel az idősek mindennapjait szeretnék segíteni. A rendszer például érzékeli, ha elesnek, és ilyenkor riasztást küld, illetve monitorozza a vérnyomásukat és a vércukorszintjüket. Mindez beszéddel irányítható, hogy a kütyükhöz nem értő célcsoport is tudjon vele bánni. A projektet egyelőre 140 háztartásban tesztelik.
Huemer szerint a városi szolgáltatásoknál is elengedhetetlen a biztonság és a felhasználói bizalom. Példaként említette, hogy épp a konferencia ideje alatt is napok óta hekkertámadás alatt állt a város, ezért különösen fontos, hogy az emberek biztonságban tudhassák az adataikat. De még egy lépéssel hátrébb lépve, már az is nélkülözhetetlen, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű adat álljon rendelkezésre ezekhez a szolgáltatásokhoz.
Tudni kell, milyen adatokkal lehet dolgozni, ezek hol találhatók, hogy lehet hozzájuk férni, és így tovább. Bécs a városi adatstratégiájának megfelelően évi négyszer publikálja is az adatokat az átláthatóság jegyében, illetve hogy bárki felhasználhassa azokat. Huemer szerint 329 különböző adatbázisuk van, ezekre összesen 237 app épül, amit nagy sikernek tart.
Az appok és szolgáltatások nagy részét nem maga a város adja ki, a szabadon elérhető adatokra építve különböző fejlesztők rakták össze őket. Néhányat be is mutattak:
A konferenciára meghívták a környező országok több nagyvárosát, Pozsony, Prága, Krakkó és Szófia egy-egy képviselője is beszélt a helyi digitalizációs tapasztalatokról. Magyar meghívott is volt, de valamiért tőlünk nem budapesti vendég érkezett, hanem egy kormánytisztviselő: Nagy Zoltán, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztések végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára.
Ő nem konkrét megoldásokról vagy kísérletekről beszélt, hanem a digitalizáció általános kihívásairól: egyre több és egyre jobb minőségű adatra van szükség a kormányzati döntésekhez; el kell mozdulni az államra összpontosító bürokráciától az állampolgárt középpontba helyező szolgáltatások felé; hogy lehet olyan gyorsan fejleszteni egy ilyen gyorsan változó környezetben, hogy hogy ne avuljon el egy szolgáltatás, mire elkészül; hogyan érdemes integrálni a most párhuzamosan adatot kezelő több mint száz különböző rendszert; hogyan lehet egyensúlyozni a személyes adatok hasznosítása és a védelmük között.
Nagy Zoltán szerint az is lassítja az átállást, hogy az uniós szabályozás miatt a közbeszerzések folyamata olyan lassú és bürokratikus, hogy az versenyhátrányt jelent az Egyesült Államokkal vagy Kínával szemben.
Jó kérdés, hogy ha jött volna valaki Budapestről, miről beszélhetett volna. Esetleg említhette volna a közlekedési hálózathoz fejlesztett BKK FUTÁR vagy MOL Bubi appokat, talán a térinformatikai adatokra építhető szolgáltatásokról is ejtett volna néhány szót.
A város honlapján található még az e-ügyintézés kapcsán egy “Általános tájékoztató elektronikus ügyintézési szolgáltatást igénybe vevő ügyfelek részére” című dokumentum [pdf], de ez nem tűnik kifejezetten frissnek, az elektronikusan indítható eljárásokhoz megadott ekozig.mo.hu oldal például nem is működik. (Helyette a szuf.magyarorszag.hu oldalon érhető el a Személyre Szabott Ügyintézési Felület (SZUF), ami gyakorlatilag egy Ügyfélkapu Deluxe.)
Budapesten is működnek persze pozitív kezdeményezések. Városi szinten említésre méltó még például a független fejlesztésű Járókelő, amellyel 2012 óta lehet közterületi problémákat bejelenteni. Ez ugyanakkor annyiban más, hogy a szolgáltatás mögött álló csapat maga ellenőrzi a bejelentéseket, majd továbbítja azokat az illetékeseknek, tehát beiktat egy közvetítőt a lakók és a közigazgatás közé.
Ha nem ragadunk le Budapestnél, találni azért e-közigazgatási alkalmazást, ez a Belügyminisztérium által kiadott OkmányApp, amellyel mindenféle okmányirodai ügyet lehet intézni, bár ez Androidon és iOS-en se kapott túl hízelgő értékeléseket, és utoljára 2017-ben frissítették. Nagy Zoltánnak igaza lehet: ennél akár kicsit tempósabb fejlesztést is el lehet képzelni, ha lépést akarunk tartani a világgal.
Munkatársunk Bécs Város Külképviseleti Irodájának meghívására és költségén vett részt a rendezvényen. A cikk enélkül nem készülhetett volna el, ugyanakkor teljes egészében szerkesztőségi tartalom, készítésére a szervező semmilyen befolyással nem volt.
(Borítókép: Bécsről készült légifotó. Fotó: Hoch Zwei / Getty Images Hungary)