Index Vakbarát Hírportál

Mégsem földönkívüli űrhajó a szivar alakú repülő objektum

2019. július 2., kedd 13:43

Bár továbbra sem tudni, hogy egészen pontosan mi is az, de a legfrissebb tanulmány  szerzői mégis egyetértenek abban, hogy az Oumuamua névre keresztelt, szivar alakú, furcsán forgó csillagközi égitest nem lehet idegen lények űrhajója – írja a Reuters.

Pedig egyes csillagászok sokáig azt sem zárták ki, hogy idegen csillagrendszerből érkezett felderítő, de egy nemzetközi kutatócsoport szerint továbbra sincs olyan bizonyíték, ami idegen lényekre utalna. 

A vöröses színű Oumuamuát 2017. október 14-től 2018. január 2-ig követték, amíg el nem tűnt még a legerősebb távcsövek látóköréből is. A becslések szerint 800 méter hosszú tárgy meglehetősen szokatlanul forogva száguldott keresztül a Naprendszeren. 

"Az Oumuamua tulajdonságai természetes eredetre vallanak, így nem következtetünk idegen technológiára. Ha hirtelen, megmagyarázhatatlan manővert tett volna, annak valóban utána kellett volna járnunk" – mondta Matthew Kninght, a Marylandi Egyetem csillagásza, a Nature Astronomyban közölt tanulmány társszerzője.

Az Oumuamuát a Hawaii Egyetem Pan-STARRS1 űrtávcsöve fedezte fel. A nevét is innen kapta, hawaii nyelven messziről érkező hírnököt jelent írja az MTI.

Knight szerint az objektumot nehéz bármilyen ismert kategóriába sorolni, üstökösnek vagy aszteroidának nevezni, ezért inkább az általános objektumnál maradtak. "Az aszteroidák sziklásak, nincs rajtuk jég, az üstökösök kő és jég keverékei, piszkos hógolyók, ahogy mondani szokták" – magyarázta.

Az Oumuamua egy távoli csillagrendszerből lökődött ki valahogyan, a csillagközi űrön át érkezett a Naprendszerbe. Porcsóvája nem volt, gázt sem bocsátott ki, tehát az üstökösek tulajdonságai nem jellemezték. A tanulmány szerint

az Oumuamua kézenfekvő magyarázata, hogy egy távoli csillagrendszerben kialakult bolygóépítő kő vagy egy bolygó töredéke.

Összetétele ismeretlen maradt. Jelenleg a Szaturnusz mögött száguld kifelé a Naprendszerből.

Rovatok