Index Vakbarát Hírportál

Most már tényleg bárkinek elérhető itthon az Apple Pay

2019. július 9., kedd 04:56

Az Apple Pay bevezetése után öt évvel Magyarországon is elérhetővé vált a fizetési platform. Május végétől az OTP ügyfelei, július elejétől pedig már az Erste és a Gránit Bank ügyfelei is használhatják a szolgáltatást, várhatóan idén még több banknál is megjelenik ez a fizetési mód. Azért nem lehet ezt egyszerre bevezetni, mert az Apple rendszere zártabb, külön kell a szolgáltatóknak leszerződni a pénzügyi szolgáltatóknak, hogy használni tudják a rendszert. Aki pedig egyik banknak sem ügyfele, azoknak jó hír, hogy a Simple alkalmazáson keresztül is elérhetővé vált az Apple Pay használata, ez az első körben kimaradt.

Egyszerűen elérhető

Amire kíváncsiak voltunk az az, hogy van-e valamelyik banknál külön buktató, hogy kissé megnehezítse a szolgáltatás igénybevételét. Nagyjából hasonlóan működik minden banknál, de apró eltérések azért vannak.

Például, míg az OTP Banknál a tájékoztatás szerint  csak Mastercard vagy Maestro bankkártyákkal érhető el a szolgáltatás, és a Gránit banknál is Mastercard kártyák elérhetőek, addig az Erste Banknál a Visa kártyával rendelkezők is tudnak regisztrálni a szolgáltatásba. 

A folyamat azonos, az Apple készüléken a Walletben kell megadni a kártya adatait. A Gránit Banknál jelzik, hogy ellenőrző kódot küldenek, amit a bank applikációjába kell beírni, és utána lesz érvényes a regisztráció, a többiek azt írják, hogy a regisztráció után már lehet is használni a kártyát.

Simple alkalmazásban eggyel bonyolultabb

Aki nem OTP-ügyfél, az is regisztrálhat és használhatja a Simple alkalmazást Mastercard, Maestro, Visa vagy American Express kártyával is. Ehhez egy virtuális Simple-kártyára van szükség, ezt lehet majd regisztrálni MyWalleten belül. Az egyetlen kényelmetlenség az lehet, hogy ez egy prepaid kártya, vagyis előzetesen fel kell tölteni a Simple kártya egyenlegét, amin egyelőre maximum 65 ezer forint lehet havonta, ennyi a vásárlási limit is. A Simple kártya egyébként ingyenes, 2020-ig a feltöltési díjat is elengedik.

Hol lehet használni?

Gyakorlatilag mindenhol, ahol egyébként az NFC-képes kártyát is lehet használni, ott az Apple Payt is lehet. Ezen kívül online vásárlásoknál is egyszerűen ki lehet választani ezt a megoldást, ráadásul az Apple Watch is tudja kezelni. Hogy egészen pontosan milyen készülékekkel kompatibilis a szolgáltatás, az innen érhető el.

Akinek nem Apple telefonja van, annak sem kell aggódnia, már több banknál is elérhető jó ideje az NFC-s fizetés, és a Simple alkalmazás itt is segít azokon, akiknek a bankja nem tette még ezt lehetővé, viszont a telefonjuk NFC-képes. Igaz a 65 ezer forintos havi limit is megvan, ha nem OTP-ügyfélként használja az ember. Az elv ugyanaz mindenhol, elég a telefont odaérinteni, ahova egyébként a kártyát szokta. Fontos tudni, hogy itt is csak akkor működik a fizetés, ha a telefon képernyőjét feloldja, és termináltól és beállításoktól függően 5000 forint feletti vásárlásoknál ugyanúgy kér PIN-kódot, mint a paypassos kártyák. 

Egyébként többek között a Samsung az LG, valamint a Huawei is korlátozottan ugyan, de elérhetővé tette a saját fizetési rendszerét, ahogyan az aktivitásmérőket gyártó Fitbit is, ezek egyelőre itthon nem érhetőek el, ahogyan az Alipayen sem lehet még Magyarországról regisztrálni a mobillal fizetésre. 

Rovatok