Index Vakbarát Hírportál

Újra landolt a Hajabusza-2 a Ryugu kisbolygón

2019. július 11., csütörtök 06:38

Sikeresen végrehajtotta második leszállását is a Hajabusza-2 űrszonda a Földtől 280 millió kilométerre keringő Ryugu kisbolygón csütörtökön, hogy mintát gyűjtsön az általa áprilisban robbantott mesterséges kráterből – közölte a JAXA japán űrügynökség nyomán az MTI.

A JAXA a szonda által küldött adatokra hivatkozva közölte: a Hajabusza-2 mindössze néhány másodpercre szállt le a felszínen, a rendszerei megfelelően működnek és időközben már visszatérőben van a kisbolygó körüli 20 kilométeres keringési pályájára.

A rövid leszállás során egy különleges mechanizmussal fémlövedéket lőtt ki a talajba, hogy a becsapódás következtében felszálló porból és törmelékből beépített "porszívójával" mintát vehessen.

A Hajabusza-2 japán idő szerint szerda délelőtt 11 órakor kezdte meg a süllyedést állandó, a Ryugu felszínétől 20 kilométer távolságban lévő pozíciójából.

A Hajabusza-2 először februárban ereszkedett le, akkor a sziklás felszínről gyűjtött mintát.

Anyagot ezúttal abban a mesterséges kráterben lévő törmelékből gyűjt, melyet április 5-én robbantott kicsiny, kúpformájú eszközével. A robbantás az élet eredetét kutató és a Naprendszer fejlődését vizsgáló misszió részeként történt. A mindössze néhány másodperces művelet során

a Hajabusza-2 kiengedett egy csövet és másodpercenként 300 méteres sebességgel tantálsörétet lőtt ki a kisbolygó felszínére, hogy a felverődő por- és kőzetszemcséket begyűjtse egy mintagyűjtő csővel és elküldje a Földre.

A tervek szerint a Hajabusza-2 2020 végén tér vissza a Földre.

Rovatok