2141-et írunk, a globális felmelegedés miatt rengeteg viszontagságon van túl a Föld, és a legnagyobb metropoliszok víz alá kerültek. Az a feladatunk, hogy létrehozzunk egy vízen úszó várost, amely önfenntartó, környezetbarát és kellemes hely, jó élni rajta

- ezzel a kerettörténettel indult a Makerspace tábora, ahol egy tucatnyi gyereket bíztak meg a Jövő Városának felépítésével, köztük a lányomat, aki jó pár évvel ezelőtt még kettest kapott Paintből. A közoktatás azóta sem száguldozik turbófokozaton a digitális szupersztrádán, de azért látszik a fejlődés. Jó törekvés a Digitális kultúra tantárgy 2020-ra várható bevezetése is, amelyről Major Gábor, a Makerspace ügyvezetője beszélt nemrég.

Smart City telepesei

A képzeletbeli várost olyan modern eszközökkel kellett megépíteni, amelyekkel felnőttkorukban is biztosan találkozni fognak a gyerekek: háromdimenziós tervezőprogramban dolgoztak, 3D nyomtató húzta fel az épületeket. Emellett lézervágóval is lehetett dolgozni, ami a lányom szerint egyszerűbb és megbízhatóbb eszköz, bár a pénztárcám szerint ezt jobb lesz inkább elfelejteni, hiszen egy jól működő 3D nyomtató kábé annyiba kerül, mint egy közepes gémer pc. De erre még visszatérünk.

A Makerspace ötnapos táborában nagyon vegyes közönség gyűlt össze, 92 százalékuk fiú, és igen nagy részük focizni meg olvasni szeret. Egyikük távirányítós autókat szed szét és tuningol házilag, programozható alaplapokkal, de ezzel az előnnyel, illetve a résztvevők pár évnyi korkülönbségével nincs gond, mert a feladat jellege miatt mindenki a saját tempója és tudása szerint alkothat.

Először azonban tervezni kell. Beszélgetések során kialakul, hogy mi mindenre van szükség egy ilyen városban, például sportolási lehetőségekre, közlekedésre, élelmiszer és energia termelésére, és persze tiszta vízre, hiszen a település a tengeren fog úszni. Mindenki választ magának egy területet, és el lehet kezdeni az álmodozás: Hogyan néz ki a jövő színháza? Milyen egy újrahasznosító üzem? A futurisztikus lakóházak az égig érnek majd? 

Kicsit belekóstolnak a 3D tervezés mikéntjébe az otthoni és oktatási célra ingyenes Autodesk Fusion 360 programmal, aztán folytatódik a beszélgetés, mert nem lehet órákon át csak a gép előtt görnyedni. Megint izgalmas kérdések kerülnek terítékre: Kell majd templom egy 2141-ben megalapuló városba? Lesz még vallás? Miért is ne lehetne?

A várost hatszögekre osztják, mintha a Catan telepesei társasjátékot ötvöznénk a Sim City videojátékkal, és mindenki belevág a saját területének megépítésébe 1:500 méretarányban, vagyis ami a valóságban 5 méter, az itt 1 centiméteres. Nappal zajlik a tervezés, éjjel dolgoznak a 3D nyomtatók, mert ez időigényes folyamat. Közben egy kicsit megtanulnak forrasztani, és a programozható microBit nevű lapkával vezérlést készíteni a ledekhez.

A végeredmény úgy is ledöbbentett, hogy pár napot ott töltöttem a táborban, és nagyjából tudtam, mire számíthatok. Öt nap alatt épp csak belekóstolhattak a srácok a digitális kultúrába, de ennek nem kell itt véget érnie, elvégre vannak egész éves szakkörök, illetve otthon is játszhatnak a gyerekek a 3D tervezőrogramokkal, ahogyan a mai szülők generációja nyúzta a kalóz Photoshopot. Még csak megvenni sem kell a 3D nyomtatót vagy a lézervágót, mert több olyan stúdió van (Fablab, FreeDee), ahol vállalják a hozott tervek megvalósítását. 

Ha ugyanezt megkaphatják majd az iskolákban heti rendszerességgel, akár több tanéven át, a Digitális kultúra tantárgyból óriási dolgok születhetnek. Ezekkel az eszközökkel történelmi eseményeket, irodalmi történeteket is megeleveníthetnek, sűrűn összeszőve a digitális eszközeinket a nemzeti-kulturális örökségünkkel, de feldolgozhatnak akár kortárs scifiket vagy videojátékokat is.

Vagy elképzelhetnek az emberiségnek egy sokkal jobb jövőt 2141-re, és belevághatnak a megvalósításába.