Index Vakbarát Hírportál

Végre itt a hajtogatható Galaxy Fold telefon

2019. szeptember 5., csütörtök 14:58

A 2019-es IFA előtt nem sokkal a Samsung bemutatta a Galaxy Note 10 telefonját, a Watch Active 2 óráját, a legújabb Galaxy Tab S6 táblagépét, a Galaxy Book S notebookot, és a Bespoke hűtőit is, így a nagy kérdés az volt, hogy mi maradt még Berlinre, a legnagyobb európai techkiállításra. A pletykák arról szóltak, hogy jönnek új konyhai eszközök, valami újítás a 8K tévék világába, de a legjobban mindenki azt várta, hogy majd itt jelentik be, hogy kész van a kijavított és újragondolt Galaxy Fold, azaz az összehajthatós telefon. de a bejelentés utáni napon már meg is lehet majd vásárolni. A pletyka igaznak bizonyult, ugyanis a Galaxy Fold hibáit kijavították, kisebb lett a gondokat okozó rés, a védőfóliát sem lehet már eltávolítani róla olyan egyszerűen, és

holnaptól Koreában, szeptember 18-tól pedig több európai országban is kapható lesz.

A siker részletekben rejlik

Az eseményt Benjamin Braun, Európáért felelős marketingigazgató azzal kezdte, hogy emlékeztette az egybegyűlteket, hogy mobilban, tévé eladásban is vezetők, ők adják el a legtöbb hűtőt, és másodikok a mosógépek piacán. Ennek oka szerinte abban keresendő, hogy minden nap sokat dolgoznak a felhasználóbarát részleteken. Mondjuk azon, hogy annak ellenére se kelljen az embereknek egy gigantikus fekete téglalapot nézni, hogy egyre nagyobb tévéket vesznek, és erre van azon kívül más megoldásuk is, minthogy bekapcsolják a készüléket.

Például bele tud olvasni a készülék a környezetébe, és fel tudja venni a tapéta mintáját vagy a fal színét, ettől mondjuk egy kicsit olyan hangulata van a belső térnek, mintha rajtamaradt volna a karácsonyi csomagolópapír, de mutathat műalkotásokat is, hogy úgy tűnjön, mintha igazi műértőként vásárolgatnánk festményeket kéthetente. Lehetőség van arra is, hogy például családi fotót mutasson kikapcsolt állapotban, hasonlóan az egykoron népszerű digitális képkeretekhez, azzal a különbséggel, hogy ennek jó a képe. De ilyen apró részlet okozza Braun szerint a mosógépek sikerét is, itt arra a kis ajtóra kell gondolni, amivel a mosógép elindítása után is be lehet dobni egy eltévedt zoknit a mosásba, és amit állítólag pont emiatt a funkció miatt imádnak a családok.

Kiderült az is, hogy 22 milliárd dollárt fektetnek a technológiába, rengeteget költenek a mesterséges intelligencia kutatásra, hogy a következő 50 évben is az innováció segítse az emberek életét.

Például, hogy szelfi helyett shelfie-t csinál a hűtő

– ismertette Braun, hogy most már annak is külön neve van, hogy a hűtőbe épített kamera lefotózza, mivel tömte meg az ember a polcokat.

Majd áttért arra, hogy olyan dolgokat hoz az 5G az emberek életébe, amiről ma még nem is tudjuk, mert ez nem csak arról szól, hogy gyorsabb lesz az internet, és nem csak a telefonok világát forradalmasítja, hanem például az autók világát is. De új munkahelyek, és új lehetőségek is jönnek, ebből pedig nem szabad senkinek sem kimaradni. Ebben pedig szerinte jól áll a cég, hiszen ők rendelkeznek a legtöbb 5G-képes fogyasztói eszközzel.

Jön a Galaxy Fold 5G változata is, bár erről már az első bemutatása során kiderült, hogy nem egy nagy tömegeknek készülő eszköz lesz - de az mindenképpen igaz, hogy új kategóriát jelent a kütyük világában. Elérhető a Galaxy Note 10 és a Galaxy S10 5G verziója is, és a technológia demokratizálódásának nevében bemutatták a Sasmung Galaxy A90 5G verzióját is. Ez a maga 749 eurós, azaz nagyjából 250, áfával és árfolyamváltozással együtt is 300 ezer forint alatti árával még mindig nem kifejezetten olcsó, de mégis csak egy szélesebb réteg számára teszi elérhetővé az 5G technológia elérését. Ezt készüléket, kifejezetten a fiatalabb korosztálynak szánnak, illetve azoknak, akik filmeket töltenek le és videókat készítenek, valamint szeretnek a telefonjukon játszani. Egyébként pedig egy inkább felsőkategóriás telefon, nagyon jó képalkotási tulajdonságokkal.

Az eddiginél több értelme lesz 8K tévét venni

Eddig is menő volt a 8K, csak éppen néhány demó természetfilmen túl nem nagyon lehetett ténylegesen kihasználni, hogy mit is tud az ilyen készülék. Hiába volt felskálázás, hiába működött jól benne a mesterséges intelligencia, a tartalommal voltak gondok. Idén már 8K-ban is lehet nézni a rögbi világbajnokságot, és megértjük, ha ettől az infótól most nem sok ember kezdett el hiperventillálni az izgalomtól, de 2022-ben már az olimpián is lehet majd nézni a verejtékcseppeket a sportolókon szupernagy felbontásban.

Ennél azonban jobb hír, hogy ősszel a Chili és az Explorers elindítja a 8K stream szolgáltatásokat, és egyre erősebb lesz a tartalom, egyre több szolgáltató teszi lehetővé, hogy a filmeket 8K, HDR 10+ minőségben lehessen nézni, azaz valóban ki lehessen használni a 8K televíziót. Az Apple TV is bekerül a Samsung okostévék applikációjába, ahogyan az Amazon Alexa, és a Google is.

Otthon, édes otthon

Az emberek többsége szeret otthon lenni, ezért persze oda is el kell érni a fejlesztéseknek. Egy kutatásban a fiatalok otthonról alkotott elképzeléseit térképezték fel, kiderült, hogy többségüket zavarja, hogy a tévé csak egy nagy fekete téglalap, és hogy 28 százalék próbált márt ki tévés receptet. A kettő persze nem függ össze, de ezekre az igényekre is reagált a gyártó: a kifejezetten a fiataloknál népszerű Sherif és Frame készülékek újabb színekkel és újabb művészeti alkotásokkal érkeznek. A konyha továbbra is a lakás szíve, főleg ha a központban egy okoshűtő áll, ami a mesterséges intelligenciának köszönhetően most még hatékonyabban tudja menedzselni az életet. Ha rendesen vezetjük, hogy mi van a hűtőben, és az meddig jó, esetleg az összes bevásárlást ezen keresztül intézi valaki, akkor olyan recepteket tud ajánlani minden nap, amiknél arra is figyel, hogy a közeli szavatossági idős termékeket használjuk fel legelőször. Sőt, a receptet a sütőnek is megmondja, így azzal se kell bajlódni, hogy milyen sütési típussal, meddig és hány fokon süsse az ember a tökéletes eredmény érdekében.

Annak is lejárt az ideje, hogy a konyhabútor határozza meg a konyhát, ugyanis a Samsung gondolt egy ikeásat, és olyan hűtőket kezdett el gyártani, amik szabadon variálhatóak, színesek, és illenek egymáshoz. Azaz ha egy kisebb hűtővel kezd, de bővül a család, nem kell teljesen új és nagyobb hűtőt venni, csak egy hozzá passzoló kiegészítőt. De jönnek az új prémium beépíthető konyhai termékek is, első körben a dual cook gőzsütő, ami egyébként 8 sütő egyben. Tökéletes, ha valakinek eddig mondjuk csak öt volt otthon, és ez idegesítette. Jó, ezt nem úgy kell elképzelni, hogy akkora a mérete, hanem, hogy amellett hogy lehet benne egyébként két külön ételt sütni egyszerre, több funkcióval is bír, amikhez nem kell külön sütőt venni.

Luxusszekrény irtja a testszagot

Jönnek olyan megoldások is, mint a ruharázogató szekrény, ami felfrissíti a ruhákat reggelre, azaz a vírusok, baktériumok, szagok és foltok és ráncok eltűnnek mosás nélkül a nagyvárosi embereknél, vagy azoknál akiknél nincs erkély, hogy kitegyék szellőzni a naftalinos öltönyt. Bemutattak egy új vezetéknélküli kéziporszívót is, ez a Powerstick Jet, nagyon jó allergiásoknak, és az ígéretek szerint ott is talál koszt, ahol más nem. És jön a Samsung első légtisztítója, moduláris, hogy a kastély méretű szobákba is tökéletes legyen.

Magyarországon az 5G telefonok közül a Galaxy Fold egyelőre nem lesz elérhető, a többi újonnan bemutatott kütyü többsége pedig várhatóan jövő év elejétől kerül majd a boltokba.

Munkatársunk a berlini IFA-n a Samung meghívására vett részt, de a cikk tartalmába a cégnek semmilyen beleszólása nem volt.

(Borítókép:  Samsung Galaxy Fold okostelefon a 2019-es IFA kiállításon. Fotó: Sean Gallup / Getty Images Hungary)

Rovatok