Index Vakbarát Hírportál

Három éven belül megjelenhetnek az első légitaxik

2019. szeptember 9., hétfő 12:45

Egy lépéssel újra közelebb került hozzá a világ, hogy egyszer majd légitaxikkal lehessen közlekedni a városban, legalábbis most nagyobb összeggel szállt be a Volocopter nevű cégbe a kínai Geely,  akik a Volvo és a Lexus mellett a londoni elektromos taxikat is gyártják. Ezen kívül a német Daimler is támogatja őket, így összesen 50 millió euróval emelték a tőkéjüket, a cél pedig az, hogy a légitaxi közlekedést a lehető leghamarabb elindítsák Kínában.

Ezzel a pénzzel már három éven belül be tudják mutatni a kereskedelmi forgalomban is kapható légitaxit. 

A tervek szerint a legutóbbi fejlesztéseknek köszönhetően akár már az év végén elindulhatnak a tesztek Szingapúrban. 

A Volocopter elektromos önvezető járművei már repültek Dubajban, de legutóbb Berlinben beszélt arról Christian Bauer a Volocopter megálmodója, hogy ha a hatósági engedélyek megvannak, akkor egyeztetni kell még a városokkal, el kell intézni a gyártást, a töltést, a landolási lehetőségeket és még mérnöki munka is van, mielőtt valóban megjelenhetnek a légitaxik a közlekedésben. Akkor Bauer azt mondta, hogy az árak tekintetében úgy számolnak, hogy a helikopteres utazás ára alatt tudnak maradni, nagyjából egy elitebb taxi költségeivel kell számolni. 

Rovatok