Index Vakbarát Hírportál

A zikavírus ellen bevetett szer lehetett a titokzatos kubai hangfegyver

2019. szeptember 23., hétfő 23:05 | aznap frissítve

Valószínűleg a zikavírus egyik ellenszereként használt anyag állhat az amerikai és kanadai diplomatákat megtámadó titokzatos kubai rosszullétek mögött, amiket korábban rejtélyes hangfegyvernek tulajdonított többek között az amerikai kormány is. Az új megfejtéssel kanadai tudósok álltak elő, írja a CNN.

A 2016-ban kezdődő „hangtámadásokról” 2017-ben cikkeztek sokat, akkor a CNN az első hullámban 10 Kubában dolgozó amerikai diplomatát és családtagjaikat, illetve 5 kanadai diplomatát gyűjtött össze, akik furcsa tünetekre panaszkodtak: szédülésről, fejfájásról és a hallásuk elvesztéséről számoltak be az érintettek, akik a gyanú szerint a hallható tartományon kívül eső hangokat kibocsátó fegyver támadásának estek áldozatául.

A mostani magyarázat viszont kevésbé kémfilmbe illő: a Kubából hazatérő diplomatákat vizsgáló tudósok olyan szerre bukkantak a szervezetükben, ami az Egyesült Államokban (és Kanadában) már tiltott, Kubában viszont még használják a zikavírust terjesztő szúnyogok elleni harcban, igaz, a direkt összefüggést még nem bizonyították a szúnyogirtó és az úgynevezett kolinészterázgátlók között.

A hangfegyver-ügy folyományaként az amerikai kormány 2018-ban minimálisra csökkentette a Kubában tartózkodó diplomáciai képviseletét a stábot ért egészségügyi támadások miatt.

Rovatok