Maga a Mikulás nyitotta meg az Édességgyártók Szövetsége éves konferenciáját, mert ha valakit, őt aztán érdekli szakmai szempontból az édességek jövője. A konferencia végére valószínűleg egy kicsit depresszióba esett, amikor szembesült azzal, hogy az ő modellje nem igazán fenntartható, és a csokiból kiöntött mása sem lesz már sokáig a puttonyának egyik legfőbb eleme. Gyakorlatilag az alapoktól kell átgondolni az édességipart, hogy fenntartható maradjon, és súlyos lemondásokkal jár az átalakítás.
Az egészen biztos, hogy a fogyasztói szokások drasztikusan megváltoztak, ezt Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke is megerősítette. A vásárlók minőséget szeretnének, de az is egyre fontosabb számukra, hogy fenntartható környezetből származó termékeket vegyenek olyan gyártóktól, akikben megbíznak. A hagyományos csokoládék mellett leginkább azokat keresik, amiket be lehet illeszteni a kiegyensúlyozott étrendbe úgy, hogy közben az élvezeti érték is megmarad.
Vagyis legyen egészségesebb,de ugyanolyan finom, miközben az előállítása ha nem is kíméli a környezetet, de nem rombolja tovább.
Az egyértelműen kiderült, hogy ha a fogyasztói nyomás elég erős, akkor előbb-utóbb tényleg eljut az igény a gyártókhoz, és ha nem is egyik napról a másikra, de elindul valamiféle változás. A kérdés csak az, hogy mennyire futottunk ezzel ki az időből például a csokoládé alapanyagául szolgáló kakaóbab tekintetében.
Ürge-Vorsatz Diána, az IPCC (ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) kibocsátásmérséklésekkel foglalkozó munkacsoportjának alelnöke szerint ez a kérdés az, ami azonnal kézzelfogható közelségbe hozza nem csak az édességgyártóknak, de nagyjából mindenkinek az egész klímaváltozás kérdését. Márpedig az elkövetkező években olyan kihívásokkal kell szembenéznie az emberiségnek, amik alapvetően befolyásolják például azt is, hogy lesz-e csokoládé, és ha lesz, mennyi lesz és milyen áron.
Nem csak azzal van a baj, hogy egy fokkal melegszik a Föld vagy kettővel, hanem hogy már az az egy fok változás milyen szélsőséges időjárást képes produkálni. Ennek az egyik legnagyobb elszenvedője pedig a mezőgazdaság. Csökken a csapadék, de ha végre esik, az egyszerre leeső csapadékmennyiség kiugóan megnövekszik. Csökken a biológiai diverzitás, az ökológiai űrt pedig leginkább invazív fajok töltik be, így a mezőgazdasági kártevők is egyre inkább elterjednek. Egy fok átlagos felmelegedés 10-15 százalékkal csökkenti a négy fő gabona terméshozamát, és már a saját bőrünkön tapasztaljuk, milyen az, ha nem terem elég burgonya vagy kukorica.
Az évtized közepére ez a helyzet drasztikusan rosszabb lehet. 2050-re teljesen eltűnhet a kakaó, mert egyszerűen nem lesz megfelelő az éghajlat a túlélésére. Az éghajlatváltozás pedig nem úgy működik, hogy akkor majd Magyarország lesz az új mediterrán vidék, hiszen attól, hogy nálunk melegebb lesz, az Egyenlítőtől való távolságunk nem változik, nem lesz a közelünkben tengerpart és páradús levegő. Vagyis nem leszünk kakaó- és ebből adódóan csokinagyhatalom sem, csak egy jóval melegebb kontinentális éghajlatú ország, új kihívásokkal.
Az IPCC szerint van még esély arra, hogy másfél fokon megállítsuk a felmelegedést, igaz nem lesz sétagalopp, és nem megy anélkül, hogy a szén-dioxid-kibocsátást nem csökkentjük durván. Jó hír azonban, hogy úgy tűnik, hogy ha az államok közül nem is mindegyik köteleződik el,
az ipar a fogyasztói nyomásnak engedve, megteszi. Például az Egyesült Államok GDP-jének 70 százalékát adó ipari szereplők vállalták, hogy tartják a Párizsi klímaEgyezményt - annak ellenére, hogy trump elnök kiléptette belőle az országot.
A kibocsátás megoldásával sem oldódik meg a klímakatasztrófa, mert ott vannak még a természeti problémák, amikről Sipos Katalin WWF Magyarország igazgatója beszélt. Az édességiparral együtt az egész élelmiszeriparnak gyakorlatilag az alapoktól újra kell gondolnia a működését: hogyan használja a területeket, milyen alapanyagokkal dolgozik, és mit tesz azért, hogy a termékei ne szennyezzék a környezetet.
Az élelmiszer-biztonság, a vízbiztonság és a környezetszennyezés mind olyan problémák, amik mindenkit érintenek, és amiket csak közösen lehet megoldani.
Vannak viszont olyan problémák, amikre csak az agrárium kereshet választ - illetve a feltételes mód itt azért nem helytálló, mert nem igazán van más lehetősége, mint hogy megoldást találjon. Olyan problémákra, kell itt gondolni, mint a területek elfoglalása, amire a legjobb példa a pálmaolajjal kapcsolatos problémahalom. A termelés érdekében az illegális területfoglalások miatt fajok, életközösségek szorulnak ki. Szintén gopnd a túlzott igénybevétel, a termőtalaj nem fenntartható művelése, ennek eredménye a kisebb hozam, és a mikroélőhelyek elpusztításával a fajvesztés. Ennek pedig egyenes folyománya az invazív fajok elszaporodása, és az ezzel együtt járó permetezés, további környezetszennyezés és talajpusztítás, ami még tovább csökkenti a terméshozamot és még jobban gyengíti a mezőgazdaságot. Ördögi kör.
Az 1900-as évek óta a fajkihalási statisztikák rohamosan emelkednek, és az ipar valamint a közgazdászok a tervezett költségek számításába rendszerint elfelejtik belekalkulálni azt a kárt és azt a költséget, amit a természet károsításával okoznak.
Itt nem arról van szó, hogy néhány biológus szereti ha sok faj van a világban
- foglalta össze Sipos Katalin. Hanem például arról, hogy jelenleg az egyetlen garantáltan működő és hatékony megoldás a szén-dioxid megkötésére az erdő.
Ha ültetnek 50 fát a telep mellé, vagy változtatnak a csomagolóanyagok összetételén, az jó, de nem fogja megoldani a problémát. A fenntarthatósági terv nem csak az édességiparban, de a máshol is leginkább a gyártási technológiára és az alapanyagra korlátozódik. Pedig egy gyártó felelős a saját irodájáért, a szállításért, sőt az ő kezében van igazán az eszköz ahhoz, hogy érdemben befolyásolni tudja rendszerszinten a problémakört. Például azzal, hogy a szemléletével nyomást gyakorolhat a beszállítóira, vagy a poltikai döntéshozókra is.
Az elsődleges célnak a kibocsátás csökkenésének kell lenni, nem az ellenételezésnek faültetéssel. Ha már nem csökkenthető tovább a szén-dioxid mennyisége, ha nem rövidülhet tovább az ellátási lánc, ha nem lehet tovább csökkenteni az irodák ökológiai lábnyomát, akkor jöhet a faültetés. Most kell azt megnézni, hogy 20 év múlva milyen alapanyagok lesznek elérhetőek Magyarországon úgy, hogy a klímaváltozást is belekalkuláljuk, és most kell elkezdeni az átállást a jövő mezőgazdaságára. Például arra, hogy gyümölcsök ugyan lesznek, de nem minden fajta, vagy nem olyan mennyiségben mint most. Jelenleg az lenne a cél, hogy elérjük, hogy annyit fogyasszunk, amennyit a Föld elbír, vagy inkább valamivel kevesebbet. Ha ebbe belekalkuláljuk azt, hogy a megtermelt élelmiszer-mennyiség harmada a kukában végzi, könnyű belátni, hogy mindez jóval kevesebb lemondással jár, mint ahogy attól mindenki retteg.
Nem lehet nyugodtan hátradőlni akkor sem, ha azt látjuk a csomagoláson, hogy a felhasznált pálmaolaj vagy szója fenntartható gazdaságból származik, ugyanis ez nem azt jelenti, hogy ez nem árt környezetnek, csak éppen nem annyit. Az is kiderült Sipos Katalin előadásából, hogy egyszerűen nem lehet annyi pálmaolajat fenntarthatóan előállítani, amennyire szükség lenne, nem csak az élelmiszeriparnak, de az üzemanyag-előállítóknak és még tucatnyi iparágnak, ahol használják. Semmilyen kizsákmányoló gazdálkodás nem jó - a jó az lenne, ha fenntartható lenne, a legjobb meg az, ha a vásárlóknak lenne könnyen elérhető alternatívájuk a pálmaolaj vagy szója nélküli termékekre. Csak hát jelenleg nem nagyon van.
Dr. Gyimes Ernő, a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának Élelmiszermérnöki Intézetének docense szerint az emberek sokkal kevésbé hallgatnak a tudományos szakemberekre, mint az influenszerekre, akiknek nagyobb a hangjuk, a tudásuk viszont jóval kevesebb. Például fontos látni, hogy a cukor önmagában nem ősellenség, a kulcsszó az egyensúly. Vagyis amennyi energiát beviszünk a szervezetbe, azt fogyasszuk is el. Abszolút hibás elképzelés azt hinni, hogy egy élelmiszer elhagyásával minden egészségügyi gond megoldódik - annak ellenére, hogy nyilvánvalóan jobb, ha valaki kevesebb cukrot vagy telített zsírokat fogyaszt. Gyimes szerint az édességipar felelőssége abban rejlik, hogy olyan innovációkban gondolkozzanak, amik egyszerűen biológiailag jobbak, mert mondjuk több rostot tartalmaznak, ökológiailag fenntarthatóbbak, vagy egészségesebbek.
Nagy Miklós a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség főtitkára elismerte, hogy sok esetben tényleg jogosak a műanyag csomagolóanyagokat ért támadások, ugyanakkor sok esetben ez elkerülhetetlen. Vagy azért, mert csak így lehet növelni a termékek eltarthatóságát, vagy mert az olyan nagy tisztaságú iparágakban mint a gyógyszeripar, egyszerűen lehetlen lecserélni ezt a csomagolóanyagot. Nagy szerint a jövőben a nanotechnológia kaphat nagyobb szerepet, ennek segítségével lehet majd elérni, hogy jóval többször újrahasznosítható legyen a hulladék.