Minthogy arra semmi esély nem mutatkozik, hogy az orrszarvútülök teljes hatástalanságát bizonyító tudományos tények sulykolásával meggyőzzék a kínai és vietnámi vásárlókat arról, hogy ne vegyék ezeket a termékeket (és ne okozzák így az orrszarvúk kipusztulását), a konzervációbiológusok egy része a korábbinál aktívabb beavatkozáson gondolkodik. Kereskedelmi háborúba kezdenének az orrvadász orvvadászok, csempészek és kuruzslók alkotta bűnszervezettel, és hamisítványok áradatával próbálnák letörni az árakat. De lehet, hogy ezzel ők fogják gyorsítani a rinocérosz kihalását.
Tavaly Afrikában összesen 892 orrszarvút gyilkoltak meg a tülkéért. Ez ugyan jelentős visszaesés a 2015-ös 1349-es számhoz képest, de a csökkenésben legalább akkora szerepe van az állatok fogyatkozásának, mint az állatvédelmi erőfeszítések hatásosságának. Jelenleg Afrikában nagyjából 24 500 rinocérosz maradt életben, miközben a tülkükből készített termékek iránti kereslet Ázsiában jottányit sem csökkent.
A rinocérosztülköt előszeretettel használják a kínai és vietnámi hagyományos "gyógyászatban", a legkülönfélébb betegségek gyógyítására. A tülköt megőrlik vagy lereszelik, majd gyakran meg is főzik. Ezután a főzetet általában szájon át fogyasztják. A kínai gyógyászatban főként lázcsillapításra, köszvényre, illetve görcsök és reuma kezelésre használják. Egyes kínai orvosi szövegek azt állítják, hogy a szer hatásos a tífusz, a fejfájás, a hányás, a mérgezések, kígyómarás ellen is. Gyakran hangoztatják, hogy a rák ellen is hatékony. Fura módon azonban, éppen a legismertebb felhasználási területe, a merevedési zavar kezelése, nem szerepel a hagyományos kínai receptek között, illetve a vágyfokozó szerként sem alkalmazzák.
Fritz Vollrath, az Oxfordi Egyetem kutatója és kínai kollégái ezért gondoltak egy nagyot, és mesterséges orrszarvútülköt állítottak elő. Ez technikai szempontból nem is volt különösebb művészet, hiszen a tülök fő alkotóeleme a keratin, ahogy a szőrszálaknak is (csont tehát egyáltalán nincs benne). Így nem kellett sokat gondolkozniuk azon, hogy honnan szerezzék be a tülök titkos és csodálatos varázserővel bíró összetevőit – minthogy ilyenek nem léteznek.
Vollrath később úgy nyilatkozott, hogy nem állt szándékukban helyettesíteni az orrszarvúvédelem eddigi szereplőit, a vadőröket, a vámtiszteket és társaikat, de be kell látni, hogy az eddigi, ortodox megoldások nem képesek megóvni a rinocéroszt a kihalástól. Elérkezett hát az ideje az aktív beavatkozásnak.
A termékük egyszerűen hibátlanra sikeredett. Nemcsak kinézetre ugyanolyan, mint az eredeti, de a belső szerkezete is tökéletes másolat. Sőt, még a mikroszkóp alatt is megtévesztésig hasonlít, a kémiai tulajdonságai is ugyanolyanok, még az égett szagát sem lehet megkülönböztetni az eredetitől.
A kutató elmondta, hogy a tülök nem más, mint az orrszarvú orrmirigyeiből szivárgó ragasztóanyag által összeragasztott szőrszálak kötege. A hamisítvány elkészítéséhez lószőrt választottak, mert a lovak viszonylag közel állnak az orrszarvúkhoz a törzsfán. Megtisztították a szőrt, majd cseppfolyósított selyemmel ragasztották össze. Ez az anyag az eredetiben megtalálható kollagént helyettesíti. Emellett cellulózt is kevertek bele, mert az orrszarvúk folyton fáknak dörgölik a tülküket, így élesítik azt, és eközben sok növényi cellulóz dörzsölődik a tülökbe.
Az eredmény nagyon meggyőző, még a mikroszkóppal felszerelt szakértők sem egyszerűen tudják elkülöníteni az igazit a hamisítványtól:
De vajon lesz-e igény az orrszarvútülök-másolatra a kínai piacon? Nyilvánvalóan nem lenne, ha a vevők tudnák, hogy másolatot kínálnak nekik.
De nem ezt tervezik, ezért is a hamisítvány szót használják, és nem helyettesítőnek vagy a mesterséges pótléknak hívják. A tülökhamisítvánnyal nem az a céljuk, hogy azt nyíltan felkínálják a vásárlóknak mint az eredeti tülökhelyettesítőjét. Nyilvánvaló ugyanis, hogy aki eddig hitt a rinocérosztülök gyógyító erejében, azt nem lehet észérvekkel meggyőzni arról, hogy ezentúl másolatot használjon. Ehelyett
titokban a feketepiacra akarják borítani a praktikusan megkülönböztethetetlen hamisítványok tömegét.
Ettől azt várják, hogy az eddigi korlátozott kínálat által magasan tartott árak lezuhannak, és egyszerűen már nem lesz kifizetődő rinocéroszt ölni, illetve a tülkét átcsempészni az óceánon. Emellett meg akarják roppantani az orrszarvútülök iránti vásárlói bizalmat. Tönkre akarják tenni a tülök ritkaságából fakadó különlegesség érzését, illetve a termékek státuszszimbólum-szerepét, amely eddig a vásárlók gazdagságát mutatta.
A kínai és vietnámi középosztály felemelkedésével, illetve az újgazdag vállalkozói réteg megerősödésével a társadalom csöppet sem fordult el az ősinek hazudott (valójában Mao Ce-tung által elterjesztett) vajákosságtól. Sőt, inkább divattá vált a korábban megfizethetetlen egzotikumok (például a rinocérosztülök, a feketemedve-epe vagy a tobzoskapikkely) birtoklása, ajándékozása, használata. Sajnos ezek éppen a leginkább kihalás szélén álló állatok halálát és kínzását követelik meg.
Nem ez az első próbálkozás arra, hogy mesterséges orrszarvútülköket állítsanak elő. Néhány évvel ezelőtt egy kanadai biotechnológiai startup, a Pembient tervezte, hogy 3D nyomtatással állít elő másolatokat. Ugyanakkor azt ők is elismerik, hogy a mostani természetes eredetű hamisítvány sokkal megtévesztőbb, mint az ő termékük volt.
Vollrath nem maga akarja millió számra gyártani a hamis tülköt. Ő és munkatársai csupán a tökéletes másolat receptjét teszik bárkinek elérhetővé, a többit már elintézi az a feltehetően több ezernyi élelmes vállalkozó, aki most rá fog repülni a rendkívüli lehetőségre, hogy otthon (vagy legalábbis kisipari körülmények között) állíthat elő olyan terméket, amelynek kilója megér 65 ezer dollárt (20 millió forintot) is. Ezzel egyébként az orrszarvútülök drágább, mint az arany, az elefántcsont pedig a fasorban sincs hozzá képest.
Kérdés, hogy reálisak-e a remények, hogy ez majd megmenti az orrszarvúkat?
Az állatvédelmi szakemberek többsége szerint egyáltalán nem azok, sőt egy ilyen hadművelet valójában halálos veszélyt jelent a még életben lévő rinocéroszokra (mintha nem lenne elég bajuk).
A kritikusok (vagyis a mainstream orrszarvúvédelem szinte összes szereplője) szerint ahelyett, hogy egy ilyen beavatkozás letörné a valós tülök iránti keresletet, valójában fel fogja azt tüzelni. Így ugyanis az árak esésével már a szegényebbek is meg fogják tudni engedni maguknak, és ők sokkal többen vannak, mint az eddigi gazdag vásárlók. Emellett a valódi csempészáru lefülelését is gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hiszen tényleg nagyon nehéz megkülönböztetni az eredetit a hamisítványtól. Azt nem tiltja a törvény, hogy lószőrt ragasszunk össze, és szarvformájúra alakítsuk az egészet. Ezután bárki mondhatja, hogy nem orrszarvúk megöléséből származik a szállítmány.
Egyébként is naivitás lenne azt feltételezni, hogy eddig nem léteztek orrszarvútülök-hamisítványok.
Vietnámban például a piac 90 százalékát a hamisítványok, például a bivalytülkök uralják, bár kérdéses, hogy ezek milyen könnyen különböztethetők meg az eredetitől.
Vannak azonban közgazdászok, akik egyáltalán nem értenek egyet az állatvédőkkel abban, hogy a valóban megkülönböztethetetlen hamisítványok dömpingje ne dönthetné be a piacot. Frederick Chen, a Wake Forest Egyetem közgazdásza szerint ez nem reménytelen, de ahhoz okosan kell játszani. Chen egy tanulmányában külön is elemzi a mesterséges orrszarvútülkök várható hatását a piacra. Szerinte ha a gyártók nyíltan úgy reklámoznák a termékeiket, hogy az jobb, mint az igazi, az valóban árfelhajtó hatású lenne. Ehelyett inkább olyan, szándékosan gyenge minőségű termékekkel kellene megroppantani a vásárlói bizalmat, amelyek ugyan megkülönböztethetetlenek az eredeti tülköktől, viszont valamilyen, a vevőknek kívánatos tulajdonságukban gyenge minőségűek.
Vagyis igazinak tűnő, de pocsék tülkökkel kellene támadni, ami elméletileg úgy általában lecsökkentené az orrszarvútülöknek tulajdonított értéket. Persze fontos, hogy ez a kellemetlen tulajdonságuk csak a vásárlás után derüljön ki, vagyis a vásárlókat folytonos bizonytalanságban kell tartani, hogy eluralkodjon rajtuk az érzés: zsákbamacskát vesznek. A közgazdász felveti, hogy például hasfájást, hasmenést okozó anyagot lehetne keverni a termékbe, hogy az azt elfogyasztók kellemetlen élményeket társítsanak hozzá.
Ha minőségbeli bizonytalanságot vezetünk be a piacra, azzal zavart kelthetünk, és végső soron lerombolhatjuk az egész piacot
– érvel Chen.
Egyelőre mindez csak elmélet, hiszen még nem vált ismertté, hogy bárki is elkezdte volna a rinocérosztülök-hamisítványok tömegtermelését. A hatóságok óvatossága érthető. Közgazdasági eszközökkel ugyanis próbálkoztak már beavatkozni az állati termékek piacán. Amikor a legális elefántcsont-kereskedelem megteremtésével próbálkoztak kísérletképpen, az csúnyán visszaütött. Nemhogy csökkent volna az elefántok vadorzása, hanem egyenesen nőtt.
A legnagyobb orrszarvútülök-felvásárlókat sem ejtették a fejükre. A Nature Needs More nevű állatvédő szervezet munkatársai interjúkat készítettek gazdag vietnámi férfiakkal, az orrszarvútülkök legtöbbet költő vevőivel. Ebből kiderült, hogy nagyon figyelnek arra, hogy nehogy hamisítványt vegyenek. Alaposan megvizsgálják az árut, csak megbízható forrásból vásárolnak, és gyakran
a megölt állat farkát is kérik a tülök mellé, bizonyítékképpen, hogy az áruhoz egykor tartozott egy orrszarvú is.
Egy 30 vietnámi tülökvásárló megkérdezésén alapuló kutatásban azt találták, hogy a többség valójában nem hisz abban, hogy a tülökből készített szerek meggyógyítanák a rákot, ugyanakkor végső reményként nem tagadják meg ezt haldokló rokonuktól. Így az orrszarvúszarv inkább társadalmi kényszer és a törődés kifejezése, semmint valós gyógyszer. Vietnámban eközben négy év alatt harmadára esett vissza azok aránya (69-ről 23 százalékra), akik hisznek abban, hogy a tülöknek bármiféle gyógyhatása van.
Nem igaz tehát, hogy az orrszarvútülök ázsiója ne változna Ázsiában. A társadalmi átalakulással ez is átalakulóban van, csak sajnos ez a kereslet mértékén nem érződik.
(Borítókép: Orvvadászok által a tülkéért megölt rinocérosz Namíbiában - fotó: Tom Stoddart / Stoddart Archives / Getty Images)