Történelmi rekordhőség, három éve tartó szárazság, csapadék híján pusztuló, könnyen lángra kapó növényzet és nagy nyugati szelek vannak a katasztrofális tűzhelyzet hátterében, de ha messzebbről nézzük, két, kivételesen erős globális éghajlati jelenség hatása adódik össze. Tragédia embernek és koalának egyaránt, de mit mondanak a kutatók, ez már a klímaváltozás?
Fél Magyarországnyi terület égett le idáig a hónapok óta pusztító ausztrál erdő- és bozóttüzekben, és a meteorológiai prognózisok továbbra sem kedvezőek. Csütörtökön légzési nehézségek miatt már a gépéről leszállva meghalt egy nő a canberrai repülőtéren, az ausztrál főváros légminősége jelen pillanatban a legrosszabb a világ nagyvárosai közül, még Delhi hírhedten pocsék levegőjénél is rosszabb.
Van, ahonnan már az ausztrál haditengerészet menti a lakosságot, máshol a nyaralók füstös autópályákon menekülnek, Új-Dél-Wales és Victoria állam néhány városából viszont egyáltalán nincs kiút a szárazföldön. A bevásárlóközpontokban áruhiány fenyeget, a benzinkutakon hosszú sorok állnak, az érintett részeket hivatalosan is katasztrófa sújtotta területté nyilvánították. A globális médiát bejárta a hír, hogy más fajok tömeges egyedpusztulásához hasonlóan fő élőhelyükön a koalák harmada is elpusztult. A helyzet nagy valószínűséggel még rosszabbodni fog.
Az ausztrál tűzszezon januárban és februárban szokta elérni a csúcspontját, idén azonban már augusztusban, a helyi tél vége előtt elkezdődött, és nem tudni, hol a vége. 2019-ban rekordot döntött a déli kontinensen a szárazság, a rendszeres mérések kezdete óta nem volt ilyen kevés csapadék, Ausztrália nagy részén évi 400 milliméter alatt maradt.
December 18-án az átlagos napi maximum-hőmérséklet 41,9 fok volt, két fokkal magasabb a korábbi rekordnál. A hőhullám azóta is tart, de az egész 2019-es év rekordot döntött ebben a tekintetben is: az éves átlaghőmérséklet másfél fokkal volt magasabb, mint a sokéves átlag. Soha korábban nem mértek Ausztráliában ekkora hőmérsékleti anomáliát.
A rendkívüli szárazság tehát rendkívüli hőhullámmal járt együtt, ebben az értelemben semmi meglepő nincs a tüzek eszkalálódásában. De mi okozza ezt a nagy pusztítással járó időjárást? Kimondható, hogy ezt a klímaváltozás okozza, vagy ez, bármilyen ijesztő is a helyzet, még belefér a természetes változékonyságba?
A tüzekben leginkább érintett Délkelet-Ausztráliában az éves csapadékmennyiség általában is elég változó, egy-egy száraz év simán beleférne a mintába. Most azonban lényegében már 2017 óta tart az aszály, ez a harmadik száraz tél egymás után, ilyesmire pedig a meteorológiai mérések kezdete óta nem volt példa. A szárazság már a tüzek előtt is nagy pusztítást okozott a vegetációban, még nedves esőerdők is kiszáradtak, ez az egyik oka, hogy könnyen terjednek az erdőtüzek.
A helyzetet tovább rontják az erős nyugati szelek, melyek nem csak a tűz továbbterjedését segítik elő, ezek szállítják a forró, száraz levegőt is Ausztrália belsejéből a keleti partokra. A mögöttes ok az Antarktisz körüli Déli-óceán felől érkező alacsony légnyomású rendszerek ütközése a part menti magas nyomású légtömegekkel.
De ha a tágabb időjárási rendszereket nézzük, két, ebben az évben különösen erős jelenség látszik az ausztrál katasztrófa hátterében.
Az egyik az antarktiszi oszcilláció. Lényegében légnyomás-ingadozásról van szó, ami régóta megfigyelt, természetes jelenség, a kilengések azonban az elmúlt években sokkal nagyobbá váltak. Az oszcilláció idén különösen erős (egyes klímakutatók szerint ezer éve nem tapasztalt mértékű) pozitív fázisában az erős nyugati szelek sávja dél felé, az Antarktisz irányába tolódik el. Ennek hatására a szokásos téli csapadék nagy része az ausztrál kontinens helyett az attól délre lévő óceánokat öntözi.
A másik, idén különös erővel megfigyelhető globális éghajlati rendszersajátosság az indiai-óceáni dipólus (IOD).
Ez a Csendes-óceán sokkal ismertebb El Niño jelenségéhez hasonlít: azokban az években, amikor megfigyelhető, a keleti szelek a melegebb vizeket az Indiai-óceán Afrikához közeli, nyugati oldalára viszik, emiatt az óceán nyugati része a szokásosnál jóval melegebb, a keleti, Indonéziához és Ausztráliához közeli részek pedig hűvösebbek. Ennek hasonló a hatása, mint az erős pozitív antarktiszi oszcillációnak: még kevesebb csapadék Ausztráliában. Pontosan ez történik most, amikor az IOD rekorderősségű, 60-80 éve nem volt ilyen mértékű.
A szárazságot okozó IOD egy természetes óceáni ciklus, ezért óvatosabbnak kellene lenni, amikor a mostani erdőtüzeket a klímaváltozásnak tulajdonítják – figyelmeztet Michael Ventrice klímakutató. Bár, mint hangsúlyozza, ő sem kételkedik az ember okozta klímaváltozás tényében általában, a szárazságnak megvan a maga természetes éves, évtizedes és sok évtizedes variabilitása, a mostani évtizedek súlyos szárazsága nem egyedi az elmúlt három évezredben. „Ha mindenért a klímaváltozást okoljuk, könnyen úgy járhatunk, mint a farkast kiáltó fiú klasszikus történetében” – írja Twitter-posztjában.
A hurrikánoktól a sarkvidéki anomáliák magyarázatáig újra és újra felmerül, hogy azok az adott időjárási szélsőségek már a klímaváltozás jelei-e. A rutinválasz szerint konkrét, egy-egy év időjárását jellemző extremitások nem írhatók bizonyosan a klímaváltozás számlájára, ehhez az éghajlati rendszerek túl komplexek, a változásokat legalább 30 éves távlatban érdemes nézni.
Ezek Ausztráliában egyébként azt mutatják, hogy összességében több a csapadékos év, mint a 20. század első felében, az aszályos évek azonban még szárazabbak, mint korábban voltak. Ez pontosan megfelel annak, amiben a klímakutatók többsége megegyezik:
A globális klímaváltozás következtében gyakoribbá és intenzívebbé, potenciálisan pusztítóbbá válnak az időjárási szélsőségek.
Arra is vannak erősnek számító elméletek, hogy az említett nagy természetes ciklusok is az antropogén klímaváltozás miatt váltak az elmúlt években szélsőségesebbé. Eszerint az indiai-óceáni dipólus és az antarktiszi oszcilláció egyaránt az ember okozta hatások miatt erősödött fel, vagyis itt is megkérdőjelezhető a természetes folyamatokra való hivatkozás.
„A tudományos bizonyítékok egyértelműen mutatják a kapcsolatot az ember okozta klímaváltozás és az extrém időjárási jellemzők között, nemcsak Ausztráliában, hanem az egész világon” – írja friss cikkében Jöelle Gergis, vezető ausztrál klímakutató.
Az idei nyár történéseit látva azon töprengek, hogy vajon a Föld rendszere átlépett-e egy fordulóponton, a planetáris rendszer stabilitása visszafordíthatatlanul megváltozott-e. Lehet, hogy olyan sok hő gyűlt fel a rendszerben, hogy már előidéztük a dominóhatást, ami hirtelen változások zuhatagát indítja meg
– fogalmaz az IPCC vezető szerzője.
Ausztráliában, ahol az előrejelzések alapján a felmelegedés (Magyarországhoz hasonlóan) gyorsabb lesz a világátlagnál, az Ausztrál Állami Egyetem vezető klimatológusa szerint négyszer akkora valószínűséggel lesznek a jövőben veszélyes erdőtüzek, mint idáig voltak. Az állami meteorológiai intézet 2018-as klímajelentése szintén a szélsőséges hőhullámok és száraz időszakok gyakoribbá válására figyelmeztetett, áprilisban pedig a tűzoltók 23 korábbi vezetője figyelmeztette az ausztrál kormányt „a katasztrofálisan szélsőséges időjárás” veszélyére; az emiatt javasolt találkozót azonban a kormány elhárította.
Az ausztrál Klímatanács állásfoglalása is az, hogy az erdőtüzek egyértelműen összefüggenek az ember okozta klímaváltozással, a fosszilis iparral és a szénbányászattal. Ennek a szervezetnek az elődje még kormányzati szakértői testületként működött, a most regnáló jobboldali kormány azonban takarékossági okokra hivatkozva feloszlatta őket, a bizottság azóta civil szervezetként működik. Ez azonban már az erdőtüzek miatt még inkább fellángoló politikai csaták, az Ausztráliában különösen éles „climate war” szférájába tartozik.
(Borítókép: Tűz Ausztráliában 2019. december 19-én. Fotó: David Gray / Getty Images)