Annak ellenére állította le a Boeing a Phantom Express nevű katonai szállító űrhajó elkészítésének programját, hogy nemrég 150 millió dollár katonai támogatást kapott. Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma a hírt megerősítette, a Boeing a kísérleti űrprogramból azonnal kiszáll.
Az eredeti tervek szerint a Boeingnek olyan űrhajókat kellett volna készíteni, amik többször is felhasználhatóak, újrahasznosíthatóak, és olcsón, egyszerre több műholdat is lehet velük szállítani.
A Védelmi Minisztérium kutatási projektjeinek ügynöksége, azaz a DARPA még 2017-ben kötött 146 millió dolláros finanszírozási megállapodást a Boeinggel a többször felhasználható, hidrogénüzemű űrrepülő fejlesztésére. Azonban szerdán azt közölte a Boeing hogy az együttműködés részletes átvizsgálása után úgy döntöttek, hogy nem vesznek részt a továbbiakban a programban. Jared Adams, a DARPA szóvivője azt mondta, hogy a Boeing döntésével gyakorlatilag vége a kísérleti űrrepülő programnak anélkül, hogy a jármű koncepcióját egyszer is tesztelték volna élesben. Néhány hete a Starliner tesztútja során is problémák merültek fel, de legalább a kilátás szép volt az űrhajóból. A 747 MAX és a Starliner problémái után távozni kellett pozíciójából Denis Muilenburg vezérigazgatónak is.