Index Vakbarát Hírportál

Börtönt kapott egy gyógyszercég vezetője, mert drága szereket íratott fel a betegeknek

2020. január 24., péntek 10:25

66 hónap börtönbüntetésre ítélték az Insys Therapeutics alapítóját, így ő lett az első olyan felsővezető, akit az Amerikában kialakult opioidválsággal összefüggésben elítélt a bíróság. A börtönbüntetése még így is jóval kevesebb lett, mint a 15 év, amit a szövetségi ügyészek kértek rá, de jóval több, mint az az egy év, amit a 76 éves Kapoor védője kért ügyfele ártatlanságát és életkorát hangsúlyozva.  Allison Burroughs kerületi bíró azt mondta, hogy az életkor mellett figyelembe vette azt, hogy a vádlott rendszeresen jótékonykodott, ugyanakkor azt is, hogy központi szerepet játszott a bűncselekményben. 

A John Kapoor vezette Insys Therapeutics tárgylása is megmutatta, hogy szinte már maffiamódszerekkel terjesztették a nagy gyógyszergyárak azokat a szereket, amik aztán több halálos áldozatot szedtek, mint a heroin, cserébe viszont legálisak, rendkívül kártékonyak és nagyon drágák voltak. 

Kapoort és négy másik vezetőt bűnösnek találtak abban, hogy segítettek megszervezni az opioid tartalmú gyógyszerek minél szélesebb körben való terjesztését. Meggyőzték az orvosokat, hogy olyan embereknek is írják fel az erős és függőséget okozó fájdalomcsillapítókat, akiknek nem is volt rá szükségük.

Ezután hazudtak a biztosítótársaságoknak, hogy elérjék, hogy azok fizessenek például azután a fentanyl spray után, aminek a havi adagját 19 ezer dollárért adták. 

Bíróság elé kellett állnia többek között annak a salesvezetőnek is, aki sztriptíztáncosokat bérelt fel orvoslátogatóknak, akik nem éppen a gyógyszeripari érveikkel győzték meg az orvosokat arról, hogy a cég minél több gyógyszerét felírják a betegeiknek. Összesen hét vezetőt ítéltek el, mindannyian kevesebbet kaptak mint Kapoor. 

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, az Amerikai Egyesült államok az opiátfüggőkfellegvára lett az évek alatt, naponta több mint százan haltak bele a szintetikus opiátok túladagolásába, és sokan már közegészségügyi katasztrófáról beszéltek. A válság 2019-ben tetőzött, az érintett cégek ellen pedig sorra indultak a perek.

Rovatok