Index Vakbarát Hírportál

Az emésztőrendszeren keresztül is terjedhet a koronavírus

2020. február 2., vasárnap 11:26 | aznap frissítve

Nemcsak cseppfertőzéssel, hanem az emésztőrendszeren keresztül is terjedhet az új koronavírus kínai kutatók szerint – írja az MTI. A vuhani egyetem Népi Kórháza és a vuhani virológiai intézet szakértői több beteg székletmintájának és végbélnyílásának vizsgálatát követően jutottak erre a következtetésre.

Az állami hírügynökség szerint sok koronavírussal fertőzött páciens csak hasmenésre panaszkodott, és nem mutatott a vírusfertőzéssel járó klasszikus tüneteket (például lázat). A hasmenés annak lehet a jele, hogy a vírus széklettel, illetve szájon át került a beteg szervezetébe. A kézmosás hiánya és a rossz higiéniai körülmények megnövelik a fertőzés veszélyét.

Kína egyes részein gyakoriak a nyilvános guggolós vécék.

Eközben a kínai hadsereg közölte: 1400 egészségügyi szakértőt küld a koronavírussal megfertőződött betegeknek újonnan épített vuhani kórházba, hogy segítse ellátásukat.

A kínai központi bank vasárnap bejelentette: 1200 milliárd jüant (csaknem 52600 milliárd forintot) különít el, hogy segítse a koronavírus által megtépázott gazdaságot.

Ausztrália és Új-Zéland kormánya úgy döntött, hogy hétfőtől beutazási tilalmat rendel el a Kínából repülővel érkező utasokra. A két hétig érvényes tilalom azokra is vonatkozik, akik csak átszállnának Kínában. Kivételt képeznek az adott országok állampolgárai, illetve a tartós időre tartózkodási engedéllyel rendelkezők és hozzátartozóik. Ausztráliában eddig tizenketten fertőződtek meg koronavírussal, Új-Zélandról még nem jelentettek megbetegedést. Hasonló tilalom lépett érvénybe a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Államokban is.

Vasárnap Dél-Korea is bejelentette, hogy kitiltja területéről azokat a külföldieket, akik az elmúlt két hétben jártak a kínai Hupej tartományban. A döntés kedden lép életbe. Az indonéziai külügyminiszter pedig arról tájékoztatott, hogy szerdától leállítják a légi forgalmat a délkelet-ázsiai ország és Kína között. Azok az utazók, akik az elmúlt két hétben Kínában jártak, nem léphetnek be Indonéziába.

Eközben folytatódik a Vuhanban élő külföldiek evakuálása: Szaúd-Arábia tíz diákot menekített ki az új koronavírus gócpontjának számító városból.

Indonézia 238 állampolgárát evakuálta Hupej tartományból. A kimenekített embereket két hétig karanténban tartják. Kazahsztán 83 állampolgárát evakuálta Vuhanból, többségük diák. A kazah kormány elmondta, hogy az értük küldött repülőgép kirgiz, fehérorosz és örmény állampolgárokat is fedélzetére vett. A kimenekítetteket szintén karantén alá helyezik.

A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó új koronavírus (nCoV-2019) influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat. A vírus okozta járvány valószínűleg egy vuhani piacon indult tavaly decemberben. Kínában a legutóbbi összesítések szerint több mint 14 ezer ember fertőződött meg, és 300-nál is többen meghaltak. A vírus további 20 országban jelent meg, halálos áldozatot Kínán kívül egyelőre csak a Fülöp-szigeteken szedett, ott egy kínai állampolgár halt bele a súlyos tüdőgyulladást okozó fertőzésbe.

Rovatok