A címben feltett kérdés inkább költői, mivel a Top Gun híres repülőgép-hordozóját már le is selejtezték. Ettől még a felvetés jogos, mire jók a dollármilliárdokba kerülő gigászi úszó kifutópályák? A nagy hatótávolságú rakéták és a drónok korában mi értelme 5000 embert kiküldeni az óceán közepére, hogy onnan repüljenek be az ellenséges vonalak mögé?
A repülőgép-hordozó a csatahajókat leváltva lett a tengerek királynője. A II. világháborúban egyértelművé vált, hogy tök jó, ha egy ország bárhol be tudja vetni a légierejét, így az USA ráállt a vízen lebegő, méregdrága kifutópályák építésére. Nekik köszönhetően a világháború óta az Egyesült Államok a világtengerek megkérdőjelezhetetlen ura, de tengeri csatára nem nagyon került sor azóta se.
A hordozóknak manapság két fő funkciója van: egyrészt egy hajó a tengeri kísérete védelmében a bolygón gyakorlatilag bárhol egy amerikai haditámaszpontként működik. A tengereken már rég nem kell bizonyítaniuk, ma már nincsenek nagy vízi csaták, így az USA már több évtizede a szárazföldi akcióit támogatja a hordozókról, a koreai háborútól a Sivatagi Viharon át az ISIS elleni bevetésekig.
A másik haszna meglepő módon a diplomáciában van, mint az atomfegyvereknek: látod, mim van? Tudom hol laksz. Kár lenne, ha valami szerencsétlenség történne, nemdebár? A hordozóknak ma már el se kell hagyniuk a kikötőt ahhoz, hogy a bolygó másik részén befolyásolják a döntéshozatalt. Nem kell, hogy bevessék őket, elég, ha mindenki tudja, hogy vannak, és bármikor megindulhatnak.
Ettől mindenki jogosan tart. Ugyan az USA haditengerészete büszkélkedhet a legtöbb hordozóval (11, és sorra építik az újabbakat iszonyatos pénzekért), más országok is beszereztek egyet-kettőt (például Anglia, Franciaország, Oroszország, vagy Kína).
Na de mi lehet a hátránya ezeknek a hajóknak? Természetesen az hogy az USA-ban idomulnak a közízléshez: egyre nagyobb, egyre erősebb hordozókat építenek, ami brutális összegekbe kerül az adófizetőknek. Egy Gerald R. Ford-osztályú hordozó ma nagyjából 13 milliárd dollárba kerül (ez bő 4000 milliárd forint), rá egy darab F-35C Joint Strike vadászgépért 121 millió dollárt (37 milliárd forint) kell kicsengetni. A Gerald R. Fordon jelenleg nagyjából 4500 ember szolgál, és több mint 75 repülőt hordoz. Egy Nimitz-osztályú hordozó fenntartása és üzemeltetése évente 726 millió dollárba kerül. Amikor a Top Gun rendezője azt szerette volna, hogy az Enterprise más irányba álljon, hogy jobbak legyenek a fények a forgatáshoz, azt mondták neki, hogy oké, 25 ezer dollár lesz.
A legtöbb ország kicsit olcsóbban szerzi be a hordozókat (ami szintén hozzájárul az USA tengeri dominanciájához). A britek HMS Queen Elizabeth-je mindössze 6,2 milliárd dollárba került, a hamarosan érkező testvére, az HMS Prince of Wales valószínűleg még ennél is olcsóbb lesz. Kína első repülőgép-hordozója, a Liaoning az orosz Kuznyecov testvérhajójának indult, míg az oroszok 20 millió dollárért el nem adták a félkész hajót egy hongkongi üzletembernek, aki még 100 millióért eljuttatta a haditengerészethez.
A Queen Elizabeth ára egymagában az angol éves védelmi kiadások 15 százalékát teszi ki, a Ford az amerikainak majdnem a 2 százalékát.
Már egy vadászgép elvesztése is kellemetlen lenne az USA számára, de egy teljes hordozó nem csak anyagi kár lenne, hanem a WTC-tornyok leomlásához fogható trauma. A hordozó az amerikai kultúra szerves része, mint az USA haderejének szimbóluma. Többek között ezért is építik őket eszméletlenül szívósra. A második világháború óta nem süllyesztett el egyetlen amerikai hordozót se az ellen, így csak egy módon lehet megtudni, mennyire bírják a gyűrődést: ahelyett, hogy eladnák a leszerelt hajókat ócskavasnak, szétlövik őket.
A Kitty Hawk-osztályú USS America CV-66 több csatát is megjárt, és 31 és fél évnyi szolgálat után még egy utolsó szolgálatot tett a hazájának: 2005-ben lecsupaszították, kivontatták az Atlanti-óceánra, és
Közel 4 héten keresztül folyamatosan lőtték, mind a víz alatt, mind felett.
Miután ez nem volt elég a megsemmisítéséhez, búvárok telepakolták robbanóanyaggal, és felrobbantották, hogy az óceánfenéken korallzátony épülhessen rajta. Ez ma már nehezen lenne kivitelezhető, lévén a mai hordozók nukleáris meghajtásúak.
Ez önmagában nem lenne elég, hogy az USA biztonságban tudja a hordozóit; mindegyik egy kisebb vízi hadsereggel körülvéve rója a vizeket. Az egység hajói a víz alatt és a víz felett is óvják a hordozókat. Víz alatt a tengeralattjárók jelentenek veszélyt: 2006-ban egy kínai Song-osztályú tengeralattjáró 8 kilométerre meg tudta közelíteni a USS Kitty Hawkot. Ez háborúban nehezebb lett volna, de ijesztő hír volt a haditengerészet számára.
A hordozóknak a levegőből a bombázóktól és irányított rakétáktól kell tartaniuk. A kínai H-6k-s bombázónak 3000 kilométer a hatótávolsága, a rakétának, amit hordoz (YJ-12) még 400 kilométer. A DF-21D rakétákat Kína kimondottan a hordozók ellen fejlesztette ki, és nagyobb testvére, a DF-26 még messzebbre visz (4000 kilométer). Ahogy a rakéták hatótávja nő, úgy csökken a hordozóké: a vadászgépek egyre inkább úgy készülnek, hogy észrevétlenek maradjanak, emiatt rövidebb távot tudnak megtenni. Ezek a vadászgépek védik a hordozókat a bombázóktól, míg a rakétáktól a kísérő hajók.
Azért a nagy hordozók kora még nem járt le az új rakéták megjelenésével: ekkora távolságban nem könnyű pontosan célozni, és egy Ford-osztályú hajó több kilométert is meg tud tenni, mire egy rakéta eléri a célpontját.
Mindettől függetlenül két út áll az amerikai haditengerészet előtt: vagy tovább ölnek dollármilliárdokat a lenyűgöző, de egyre kevésbé biztonságos behemótokba, vagy kisebb, mozgékonyabb hajókba fektetnek, amik olcsóbbak, és a pilótás vadászgépeket leváltják drónokra. Ennek is megvan a kockázata, de olcsóbb lenne, és egy hajó vagy egy gép elvesztése kisebb áldozat lenne. Szóba jöhetnek még a vízalatti hordozók, amik csak addig jönnének fel a felszíne, míg felbocsájtják a drónokat. Jelenlegi formájukban nem valószínű, de komoly változtatások árán a repülőgép-hordozók akár még száz évig uralhatják a vizeket.
(Borítókép: Az USS Enterprise (CVN 65) 1998. December 15-én / Fotó: Michael W. Pendergrass / Getty Images)