A koronavírus-járvány elleni küzdelem egyik fontos eszköze a kontaktkutatás, azaz a már azonosított fertőzöttekkel kapcsolatba került potenciális fertőzöttek felkutatása. Ez azért fontos, mert minél több potenciális fertőzöttet találnak meg, tesztelnek, illetve különítenek el minél korábban, annál nagyobb eséllyel lehet gátat vetni a vírus továbbterjedésének.
Hagyományos módszerekkel azonban a kontaktkutatás hatékonysága erősen korlátozott, hiszen elsősorban önbevalláson alapul. Ezért sok helyen próbálkoznak digitális eszközökkel, azaz olyan appokkal, amelyek a mobilos helyadatok alapján automatikusan nyomon követik, ki járhatott később fertőzöttként azonosított egyén közelében. Egyre nagyobb remények övezik ezt a módszert, de egy új kutatás szerint nem várható tőle átütő siker, mert túlságosan sok eszközön kellene futnia ilyen appnak ahhoz, hogy valóban hasznos legyen – írja a New Scientist.
A kontaktkutató appok lényege, hogy a mobiltelefon Bluetooth Low Energy (BLE) nevű technológiájával érzékelik és rögzítik, hogy az adott felhasználó mikor, hol és mennyi időre került az app egy-egy másik felhasználójának közelébe. Ha később bármelyik felhasználó tüneteket tapasztal magán, ezt jelezheti az appban, hogy mindenki, aki a közelében járt, értesítést kapjon, és önkéntes karanténban vonulhasson, vagy orvoshon fordulhasson. Egy másik lehetőség, hogy az app akkor küldhet értesítést, ha egy felhasználónál igazolják a fertőzést. Ez utóbbi kiszűrné, hogy a felhasználók direkt vagy tévedésből a frászt hozzák a többiekre azáltal, hogy tévesen jelzik a fertőzöttségüket.
Ilyen appot sok állami ügynökség és magánvállalat is fejleszt, például közösen a Google és az Apple, illetve a Virus Cortex nevű magyar cég. Nagy-Britannia, Németország és Ausztrália egészségügyi hatóságai is dolgoznak ilyen megoldáson, de Szingapúrban, Dél-Koreában és Kínában is működik már hasonló.
Az Oxfordi Egyetem kutatóinak szimulációja [pdf] azt vizsgálta, hogy egy egymilliós városban hogyan működnének a kontaktkövető appok, és az eredmény alapján megállapították, hogy a brit okostelefon-használók 80 százalékának, azaz a teljes lakosság 56 százalékának kellene ilyen appot telepítenie ahhoz, hogy az valóban a járvány visszaszorításának hatékony eszköze lehessen. Ez irreálisan magas aránynak tűnik az eddigi ismereteink alapján. Egy 6 ezer potenciális felhasználó részvételével készített felmérés ugyan közel 74 százalék lenne hajlandó ilyen appot telepíteni, de a gyakorlatban ez feltehetően jóval alacsonyabb arány lenne. Szingapúrban például a kormány által múlt hónapban közzétett kontaktappot csak a lakosság 17 százaléka telepített, pedig ott jóval szigorúbban áll a kormány a kontaktkutatáshoz.
Kínában minden bizonnyal sokkal magasabb ez az arány, de a demokratikus országokban nehezebb rávenni az embereket, hogy egy minden mozgásukat rögzítő appot használjanak, még akkor is, ha ezek elvileg anonim módon követik a felhasználókat, és a helyadataikat csak ideiglenesen tárolják. Pláne, hogy a járvány alatt bevezetett rendkívüli intézkedések már egyébként is táptalajt adtak olyan félelmeknek, hogy a személyiségi jogok visszavágása a járvány utáni időkben is velünk maradhat. (Az más kérdés, hogy pont a mobilos helyadatok már most is elég sok mindent elárulnak rólunk.)
Arról nem is beszélve, hogy nem feltétlenül csak a felhasználói hajlandóságon múlik, hogy telepítik-e az appot. Egyrészt sokan nem is biztos, hogy tudják, hogyan kellene telepíteni, ez ráadásul épp a leginkább veszélyeztetett idősek körében lehet gyakori probléma. És mivel ezek az appok BLE-technológiára épülnek, kapásból ki is esik kétmilliárd régebbi készülék, amelyekben még nincs BLE. A Counterpoint Research nevű kutatócég felmérése szerint ez a ma aktív használatban lévő okostelefonok negyedét érinti.
A megoldásnak további technológiai korlátai is vannak. Még ha elég felhasználó lenne is hajlandó valóban telepíteni ilyen appot, tudja is, hogy hogyan kell, és a telefonja is képes rá, kérdéses, hogy a bluetooth alkalmas-e a kellően pontos helymeghatározásra, azaz elég megbízhatóan azonosítja-e a fertőzöttekkel kapcsolatba került felhasználókat. A technológia hatótávolsága ugyanis jellemzően nagyobb, mint a közösségi távolságtartásnál általában ajánlott másfél-két méter.
A pontossága azon is múlik, hogy az illető kül- vagy beltéren tartózkodik-e, illetve hogy hogyan tartja a telefonját. A bluetooth-jel pedig a falakon is áthatol, így akár egy másik helyiségben tartózkodó, a valóságban egyáltalán nem veszélyeztetett felhasználó is fölöslegesen értesítést kaphat, ezért sok lehet a fals pozitív találat. Szintén problémás lehet az adatok rögzítési intervalluma. Több fejlesztés alatt álló kontaktapp ötpercenként rögzítené csak a kapcsolatokat, így a valóságban megtörtént találkozások egy része nem biztos, hogy fennakadna a rostán.
Az oxfordi kutatók szerint ugyanakkor még alacsonyabb használati arány mellett is van konkrét fertőzések és halálesetek megakadályozásában mérhető haszna az ilyen appoknak, még ha nem is lesz belőlük az a járványellenes csodafegyver, amelynek sokan szánják őket.