Index Vakbarát Hírportál

Az egyik kísérleti koronavírus-vakcina majmokban működik

2020. április 24., péntek 22:33

Ez az első nyilvánosságra került eset, amikor az egyik vakcinajelölt a sok közül működőképesnek bizonyult majmokban (bár a legtöbbet ki sem próbálják főemlősökön). A kínai Sinovac Biotech nevű cég bejelentette, hogy a kísérleti vakcinája sikerrel védte meg a beoltott rézuszmakákókat a fertőzéstől. A Sinovac ismert szereplő a vakcinafejlesztésben, szinte mindenféle oltást gyártanak.

A vakcina mondhatni régimódi technikával készült, vagyis inaktivált vírusokat tartalmaz. Összesen nyolc majmot oltottak be két különböző dózissal, majd két hét múlva megfertőzték őket koronavírussal. Biztosra akartak menni, ezért a vírust egyenesen a tüdejükbe juttatták egy a légcsövükön levetetett cső segítségével.

És egyikben sem alakult ki súlyos fertőzés. Az eredmények szerint azok a majmok viselték a legjobban a fertőzést, amelyek a magasabb dózist kapták a szerből. A vírus beadása után hét nappal más nem tudták kimutatni belőlük a kórokozót. Az egyelőre lektorálatlan tanulmány szerint a kisebb dózist kapott majmoknál mérsékelt fertőzés ugyan kialakult, de az immunrendszer kordában tudta tartani a vírust. A kontrollállatokban (amelyeket nem oltottak be) viszont súlyos betegség és tüdőgyulladás alakult ki.

A cég igazgatója szerint az eredmények jelentős önbizalomra adnak okot azt illetően, hogy a vakcina emberben is működni fog. Az emberi klinikai vizsgálatokat már el is kezdték a múlt héten. 

Nem mindenki van ugyanakkor meggyőződve arról, hogy a Sinovac pozitív eredményei valóban megbízhatók. Egyes kutatók szerint túl kevés állatot használtak ahhoz, hogy az eredményekből következtetéseket lehessen levonni, másrészt a vírust sem megfelelő módon tenyésztették, így annak fertőzőképessége csökkenhetett.

Mások azt vetik fel, hogy a majmok talán alapból nem annyira érzékenyek az új koronavírusra, mint az emberek. E kritikákkal szemben a cég azzal védekezik, hogy a kontrollállatok az emberi covid-19 betegséghez hasonló tüneteket produkáltak. A beoltott állatok nem mutattak semmiféle mellékhatást.

A vakcinafejlesztés nehezítheti elméletben a vírus mutációja is. Szerencsére úgy tűnik azonban, hogy a SARS-CoV-2 nem mutálódik olyan gyorsan (legalábbis betegségokozó képességét tekintve), hogy emiatt nagyon aggódniuk kellene a vakcinafejlesztőknek. A kínai cég a laborban összeengedte a beoltott majmokból vett vírusellenes antitesteket olyan vírusokkal, amelyeket szerte a világból (Kínából, Olaszországból, Svájcból, Spanyolországból és az Egyesült Királyságból) származó betegektől vettek. És az antitestek mindegyik vírust elintézték, pedig ezek meglehetősen távol estek egymástól a koronavírus leszármazási törzsfáján.

Jelenleg a fázis 1-es klinikai teszek zajlanak. Ebben 144 önkéntesnek adták be az oltást, és azt figyelik, hogy nem toxikus-e rájuk nézve. Ha ezen átmegy a szer, akkor a következő fázisban ezer körüli alanynak fogják beadni, és már a hatékonyságot is nézik. Minthogy Kínában jelenleg nem elég nagy a járvány intenzitása ahhoz, hogy értékelhető adatokat szerezhessenek a vakcina védőhatásáról, ezt a tesztet részben erősen érintett országokban, például Olaszországban végeznék.

Ezzel, ha minden jól meg, június végére lehetnek meg. Ezután több ezer embernek adnák be a szert, főként olyanoknak, akiknél nagy a fertőződés veszélye. A WHO szerint jelenleg összesen hét kísérleti vakcinát kezdtek embereken is kipróbálni, miközben 77 másik készítmény van fejlesztési fázisban. A kísérleti hatóanyagok nagy része modern biotechnológiai eszközökkel készült, és nem a Sinovac vakcinájához hasonló régimódi, inaktivált vírust tartalmazza. Weining Meng, a cég igazgatója ezt így kommentálta a Science-nek:

Mi nem hasonlítjuk magunkat senkihez. Ebben a pandémiás helyzetben az a legfontosabb, hogy elkészüljön az oltóanyag, legyen az bármilyen típusú, amely biztonságos és hatásos, amilyen gyorsan csak lehetséges.

Rovatok