Index Vakbarát Hírportál

Egy évig még biztosan nem jön új Huawei-készülék Google-szolgáltatásokkal

2020. május 14., csütörtök 12:14

2021 májusáig az legalább egy további évig hosszabbította meg Donald Trump a Huawei elleni szankciókat, ami megtiltja az amerikai cégeknek, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelentő társaságokkal dolgozzanak, vagy vásároljanak telekommunikációs eszközöket.

Noha a tilalom nem nevezi meg konkrétan de ez a szankció kifejezetten a Huawei és leányvállalatait érinti legdrasztikusabban. Tavaly óta a Huawei nem szállíthat amerikai cégnek, azaz például nem vehet részt az 5G telepítésben vagy a hálózatok kiépítésében, ami pedig a végfelhasználók szempontjából a legszembetűnőbb az az hogy a Huawei és a Honor új készülékei nem kaphatják meg a Google-szolgáltatásokat.

A teljes tiltás egyébként eddig nem valósult meg, olyan engedményeket kapott a kínai cég, hogy bár az új készülékekre nem kerülhettek például a Google-szolgáltatások, azok, amik még megkapták a licenszeket, a frissítéseket is megkapják. Hogy ez a könnyítés továbbra is fennáll-e, azt sem a Huawei, sem a kereskedelmi minisztérium nem kommentálta.

Az valószínűleg egyik félnek sem meglepő, hogy továbbra is fenntartja az Egyesült Államok a korlátozást, a kínai cég a saját alkalamzás-áruházának folyamatos fejlesztésével úgy tűnik, hosszú távon rendezkedett be a Google-szolgáltatások nélküli életre, és a partnereiket is kénytelenek úgy megválasztani, hogy eleget tegyenek a szankcióknak.

A Huawei magyar irodája a hírrel kapcsolatban elmondta, hogy a döntésnek nincs jelentős hatása a cég üzletvitelére, a törvényeket betartva továbbra is arra törekednek, hogy  függetlenítsék magukat az Egyesült Államoktól mind gyártásban, mind partnerségben, és Európából valamint Ázsiából kerüljenek ki a beszállítóik. Ugyanakkor továbbra is nyitottak arra, hogy újra együttműködjenek, vagyis az álláspontjuk lényegében nem változott az eddigiekhez képest. Az álláspontjuk szerint a döntés sokat árt az amerikai felhasználóknak és a cégeknek is, amelyek eddig együttműködtek a kínai vállalattal.

Rovatok