Index Vakbarát Hírportál

Több mint egymillió brit szokott le a dohányzásról a járvány kitörése óta

2020. július 15., szerda 15:16

Több mint egymillió brit szokott le a dohányzásról a járvány kitörése óta – derül ki az ASH közleményéből. A kutatást a University College Londonnal közösen folytatták, és azt találták, hogy az egymillió leszokón kívül még 440 ezren próbálták meg letenni a cigarettát ebben az időszakban, bár nekik ezúttal nem sikerült.

A kutatás egy, a napokban induló dohányzásellenes kampányt előzött meg, amit azért indítottak, hogy felhívják a figyelmet a koronavírus és a dohányzás kapcsolatára: a dohányosoknál nagyobb eséllyel alakulnak ki azok a krónikus betegségek (például cukorbetegség, szívproblémák), amik a kiemelten veszélyeztetett kategóriába helyezhetik az embert, és a dohányosoknál súlyosabbak a Covid-19 tünetei, mint a nemdohányzóknál.

A kutatók komoly különbséget fedeztek fel a leszokók korában: 400 ezer 16-29 éves szokott le, de csak 240 ezer 50 feletti. A leszokók aránya a fiatalabb korcsoportban több mint kétszer akkora (17 százalék), mint az idősebb korcsoportnál (7 százalék). Úgy tűnik, hogy a fiatalok valamivel egészségtudatosabbak, pedig pont az időseket fenyegeti jobban a Covid-19.

Rovatok