Index Vakbarát Hírportál

Fellőtték az Emírségek Mars-szondáját

2020. július 20., hétfő 08:21 | aznap frissítve

Sikeresen elstartolt Japánból az Egyesült Arab Emírségek Mars-kutató szondája. A Remény nevű szonda egy H2-A rakéta segítségével hagyta el a földet a japán Tanegasima űrkikötőből. Miután sikeresen teljesíti majd az 500 millió kilométeres utat a Marsig, a bolygó légkörét, klímáját és időjárását fogja tanulmányozni.

Ez volt a start harmadik kijelölt időpontja, az első kettőt a múlt héten a rossz idő miatt kellett elhalasztani. Pedig az Emírségeknek sürgős a dolog, hiszen hamarosan zárul az a csak két évente nyíló időablak, amikor szondát lehet indítani a Marsra, a bolygó és a Föld viszonylagos közelsége miatt. A szonda jövő februári érkezését az ország alapításának 50. évfordulójára időzítik.

Az emirátusokbeli űrprogram igazgatója, Sarah Al Amiri elmondta, hogy nagy megkönnyebbülés az egész országnak, hogy a szonda sikeresen elstartolt, mert a küldetés hasonlóan hat az Emirátusokra, mint annak idején az Apollo-program hatott az Egyesült Államokra.

Ebben a hónapban még két Mars-szonda fog elindulni. A kínai űrügynökség és a NASA automatája is az előkészítés végső fázisában van. Ezek a szondák az emirátusokbelivel ellentétben le fognak szállni a bolygón. 

(BBC)

Rovatok