2020. július 24., péntek 19:15
Érdeklődéssel olvastam cikkét a tatabányai autókról. Ha van kedve és ideje, hívjon fel telefonon. Van egy különleges meglepetésem az ön számára. Üdvözlettel: Dr. Kaáli Nagy Géza.
– olvasónk márciusban, a Mi vidékünk sorozatban megjelent, a tatabányai autómúzeumról szóló cikk apropóján küldte üzenetét, és azt hiszem ez volt a legrövidebb és egyben legizgalmasabb olvasói levél, amit valaha kaptam. A cikkben, ami fölkeltette az érdeklődését, a tatabányai Első Magyar Veteránautó és Motorkerékpár Múzeumot, egy 200 autóból és 50 motorkerékpárból álló magángyűjteményt, illetve annak nagyjából két tucat autóból és harmadannyi motorkerékpárból álló kiállított részét mutattam be, olyan oldtimer különlegességekkel, mint Erwin Rommel német vezértábornagy egyik vezérkari Opelje, vagy egy 1935-ben gyártott, favázas Fiat 1500-as.
Gyors vágás: egy Balaton-felvidéki falu főutcáján hajtok végig másodjára, mert elsőre nem találom a címet, ahol a meglepetés vár rám. Végül Kaáli professzor telefonon is instruál, hogy a templomhoz képest merre nézzek, melyik sarkon kell bekanyarodni, így némi vargabetűvel, de csak sikerül beparkolni egy félig-meddig domboldalba süppedő jókora családi ház udvarába. A kert felőli homlokzaton felirat:
Vendéglátóm, az idén 77. életévét betöltött Kaáli Nagy Géza, a magyar-amerikai szülész-nőgyógyász neve gyermektelen magyar párok ezrei számára cseng ismerősen: ő az 1992-ben alapított, tavaly államosított Kaáli-féle termékenységi klinikák atyja, akinek több mint 25 ezer gyermek köszönheti az életet. A gyulai születésű Kaáli Nagy Géza István az orosházi gimnázium elvégzése utána Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerzett orvosi diplomát, de végül nem maradt az országban: 1969-ben öccsével együtt az Egyesült Államokba emigrált, mint tették azt elég sokan az ötvenhatos forradalom utáni fojtogató puha diktatúra elől menekülve. Tárlatvezetőm így már az Atlanti-óceán túlpartján, 1976-ban lett szülész-nőgyógyász a Cornell Egyetem gyakorló kórházában. Az USA-ban azán Steven G. Kaali a New York-i Albert Einstein College of Medicine klinikai professzoraként, az optikális trokár (opti-trocar) nevű műszer feltalálójaként, és számos orvosi szabadalom birtokosaként tett szert meglehetős hírnévre.
Az endoszkópia, a laparoszkópia, a meddőség és mesterséges megtermékenyítés sokszorosan díjazott, kitüntetett szakértője a kétezres években tért haza, és nyugdíjas éveinek jelentős részét arra fordította, hogy létrehozza a múzeumot, amiben most leesett állal kóválygok. Kaáli professzor alapvetően az orvosi szabadalmaiból származó nem csekély vagyonából egy több mint száz darabból álló autó- és motorkerékpár-gyűjteményt hozott össze, ami lehet, hogy a rejtőzködő magyar autóügyűjtemények közül nem a legjelentősebb, de hogy mindenképp impozáns autó és motortörténeti válogatás, és egyben remek ízléssel összeállított és fölépített kiállítás, az egyszer biztos.
A múzeum története egy 1987-ben vásárolt Harley Davidson FXRS Low Rider motorral kezdődött, amit hazaköltözéskor Kaáli nem adott el, inkább áthajózta Magyarországra. Ugyanígy járt az 1989-ben vett Jaguar XJS sportkocsija és az az 1977-es Cadillac Coupe de Ville, ami sokáig napi használatú gépkocsija volt az Amerikában praktizáló orvosnak. Három jármű pedig már szinte kész kollekció, aminek láttán adta magát az ötlet:
Nem sokkal később jött egy merész gondolatom, hogy azokat a családi járműveket, amelyekhez személyes emlékek is kötnek, megpróbálom megszerezni.
Az elmúlt évek alatt hazai veteránautós szakemberek segítségével állt össze az azóta is folyamatosan gyarapodó gyűjtemény, az ő színvonalas restauráló munkájuk, szaktudásuk nagyban hozzájárult a nagyjából száz évet átölelő autótörténeti múzeum létrejöttéhez (közölük az Index olvasói számára jól ismert Négyesi Pál autótörténész neve, aki számos autótörténeti cikkünk szerzője, társszerzője, szakértője).
A sokak támogatásával folyó gyűjtőmunka motorokkal kezdődött:
Tízéves voltam, amikor édesapám vett egy ezüsttankos Csepel 125 motorbiciklit, amivel, mint a háború utáni első családi járművel, 1954 nyarán körbemotoroztuk a Balatont.
A leendő múzeum első hazai darabja tehát egy ilyen motor lett. A kis Csepelt 1958-ban váltotta egy Pannónia T, majd 1963-ban egy Pannónia T1, ilyen motorok beszerzésével folytatódott a kollekció gyarapítása, a kezdeti sikerek után pedig sorra jöttek az ikonikus hazai és külföldi gyártású motorok, majd a huszadik széázad automobilizmusát szépen reprezentáló keleti és nyugati gépkocsik is.
A magánmúzeummá alakított gyűjtemény két szinten foglal helyet a házban: fölül a motorkerékpárok terme, alul, garázsszinten két nagy helyiségben az autók. A múzeumot csak meghívásos alapon lehet látogatni, az emlékkönyvbe írt sorok tanúsága szerint aki ide eljut, az csodálattal telve, nem ritkán elérzékenyülve távozik a kollektív történelmi élmények újraélése után: beülni egy rég elfeledett autótípusba - "amilyen a nagypapának is volt", "amivel horgászni jártunk apával" – gyakran megindító élményt jelent.
Ami pedig a leginkább lenyűgöző, az autók és motorok makulátlan állapota. A kiállított járművek nyilvánvalóan hatalmas munka befektetésével lettek felújítva és vannak folyamatosan karban tartva: szinte kivétel nélkül üzemképesek, sőt érvényes forgalmi engedélyük, rendszámuk is van. Az alábbi fotók magukért beszélnek.
Ez az 1951-es oldalkocsis Csepel 250 talán a magyar motorkerékpárok egyik legszebbike. 1951-től 1953-ig gyártották, és nagyon nem volt olcsó: 9760 forintba került, az oldalkocsi plusz 5800 Ft, miközben egy munkás havi átlagbére 400 Ft körül mozgott akkoriban. 247 köbcentiméteres motorja egyhengeres, kétütemű, 10,5 lóerős, akár 100km/órás sebességgel is lehetett vele robogni. Főként a rendőrség és a néphadsereg használta, borsos ára miatt az átlagemberek nemigen juthattak hozzá. (Fotó:
Nagy Attila Károly / Index)
A szépség a részletekben is rejlik. Fölül: egy német segédmotoros kerékpár, egy 1943-as egyhengeres, kétütemű, 98 köbcentis, rendkívül alacsony fogyasztású (1,8 l/100 km) Adler és annak kétfokozatú váltója. Balra alul: egy 1943-as, 98 köbcentis, egyhengeres, kétütemű BMG 100 magyar kismotorkerékpár, amit a Bécsi úti Bartha Motor és Gépgyárban gyártottak. Tervező: Bartha Szabolcs, nyugalmazott mérnökkari százados. Jobbra alul: egy 1939-es SHB 98, amit Schweitzer Henrik miskolci kereskedő budapesti üzemében gyártottak. Az SHB kismotorkerékpárokból nagyjából ezer készült 1938 és 1944 között, a Schweitzer Henrik Budapest (SHB) gyárat a II. világháború után államosították. (Fotó:
Nagy Attila Károly / Index)
A Kaáli-gyűjtemény kezdőpontja, az 1987-ben New York-ban vásárolt Harley-Davidson FXRS Low Rider. A 1337 köbcentis, 58 lóerős, négyütemű V2 motorral szerelt kétkerekű ideális volt hosszú túrautakra, és Kaáli Nagy Géza nem akart tőle megválni. Hazaköltözésekor magával hozta Amerikából a motort is, és ez adta a kezdőlökést: "jött egy merész gondolatom, hogy azokat a családi járműveket, amelyekhez személyes emlékek is kötnek, megpróbálom megszerezni". (Fotó:
Nagy Attila Károly / Index)
A Csepeli Motorkerékpárgyár Pannónia motorkerékpárjaiból a teljes gyári sorozat (12 típus) megtalálható a múzeumban, és ráadásként még a krosszversenyekre készült MC62-ből is akad. Mint ez a két kilométeróra is mutatja, keveset futott, gyönyörűen felújított és karban tartott járművekről van szó. (Fotó:
Nagy Attila Károly / Index)
Pannóniák sora fölött a II. világháború előtti hazai segédmotorgyártás két gyöngyszeme lóg a plafonról.Balra: "nikkeltankos" Weiss Manfréd Csepel 100 (1938). Jobbra: Weiss Manfréd "Turán" (1937). (Fotó:
Nagy Attila Károly / Index)
Mátra 100. Az 1939-ben gyártott motor a II. világháború előtti korszak kiemelkedő és sikeres hazai konstrukciója volt, Urbach László motorkerékpár-kereskedő és -versenyző tervezte. 1944-ig több ezer épült belőle, a háború vége után 1946-ban indult újra a gyártása. Aztán 1950-ben jött az államosítás, ez pedig a márka végét jelentette. (Fotó:
Nagy Attila Károly / Index)
A múzeumnak két, autókat bemutató föld alatti terme van, ezekben a II. világháború előtti és utáni évtizedekből szemezgethet kedvére a látogató. A képen egy békebeli német sor, balról jobbra: Opel Olympia (1939), Adler Triumph Junior 1E (1939), Opel P4 (1935). (Fotó:
Nagy Attila Károly / Index)
Vauxhall Velox (1949). "Az első családi autónkat, egy 1948-ban gyártott Vauxhall Veloxot Német Imrétől, a londoni olimpia kalapácsvetó bajnokától vette édesapám 1959-ben. Ez az autó családi ereklyévé vált, ezzel jártunk először külföldön, 1960-ban eljutottunk egészen a Fekete-tengerig, rajta tanultam meg vezetni 17 éves koromban." A múzeumba került példányt több autóból származó alkatrészek felhasználásával restaurálták. "A mi Voxinkat egyébként 1963-ban adtuk el és hiányos roncsai a mai napig Orosházán megtalálhatók." (Fotó:
Nagy Attila Károly / Index)
Elölről és hátulról is csodás ez az art decós Opel Olympia 1939-ból. A másfél literes, 37 lóerős négyhengeres soros motorral négysebességes váltóval és hidraulikus fékkel felszerelt autó az 1935-ös Berlini Nemzetközi Automobilkiállítás nagy szenzációja volt. (Fotó:
Nagy Attila Károly / Index)
Egy pazar belga építésű versenyautó 1952-ből: a Fiat Special F3, amit a nemzetközi 500 Owners Association társaság is nyilvántart. Soros, négyhengeres, 500 köbcentis motorja motorkerékpárból lett autóversenyzés céljaira átalakítva. Története a második világháború utáni korszakba nyúlik vissza, amikor az autósport-rajongók szerettek volna minél gyorsabban visszatérni kedvenc hobbijukhoz. Először Nagy-Britanniában jelentek meg és kezdtek versenyezni a félliteres motorkerékpár-motorral szerelt kis versenyautók, a mozgalomból pedig 1950-ben a nemzetközi Formula-3 kategória nőtt ki, amelyet már a Nemzetközi Automobil Szövetség, a FIA is jóváhagyott. Olyan legendás versenyzők, mint Sir Stirling Moss vagy Ken Tyrrell is ebben a kategóriában kezdték pályafutásukat. Magyarországon az 1950-es évek elején az autósport a „tűrt" kategóriába tartozott, a Formula-3 szabályai alapján született meg a hazai versenyautók 1100 köbcenti alatti kategóriája, ahol különböző járműjavítók, taxitársaságok, illetve a MÁVAUT és az Ikarus (Fotó:
Nagy Attila Károly / Index)
Na, ilyen személygépkocsit se nagyon lehet ma Magyarországon látni: a Borgward Isabella kupét a Carl F. W. Borgward GmbH gyártotta 1954 és 1962 között Brémában. Az 1961-ben becsődölt, mára javarészt elfeledett német márka a maga idejében egész népszerű volt, az Isabella különféle változataiból több mint kétszázezer gördült ki a gyárkapun. (Fotó:
Nagy Attila Károly / Index)
A szocialista autóipar több klasszikus típusa is jelen van a múzeumban (van például Skoda, Moszkvics, Wartburg, Zastava is az 50-es, 60-as, 70-es évekből). Ez az 1977-es GAZ M24 Volga - TSZ-elnökök nagy kedvence – mint a szovjet gépkocsigyártás egyik legsikeresebb terméke képviseli a vasfüggöny keleti oldalát. Az elnyűhetetlen, de legendásan nagy fogyasztású Volga tervezése a 60-as évek elején kezdődött, 1970-ben dobták piacra, mdernizált változatát 2010-ig gyártották, sőt még Nyugat-Európába is exportálták. (Fotó:
Nagy Attila Károly / Index)
Három visszafogottan elegáns márkajelzés, avagy "hood ornament" a sebesség, a szárnyalás jegyében: az Adler Triumph Junior 1E kiterjesztett szárnyú ragadozó madara a német autómárka nevéből (Adler=Sas) adódik, de az Opel Olympia aerodinamikus rakétaformája és Fiat 500 "Topolino" szárnyalakja is a szabadon repüléshez nyújt asszociációkat. (Fotó:
Nagy Attila Károly / Index)
Ez az 1927-es Ford T-Model az egyik legöregebb autó a gyűjteményben (egy 1914-es belga Fabrique Nationale Model 1950 a rangidős). A magyar származású tervező, Galamb József segítségével megalkotott 2,9 literes, négyhengeres gépkocsi a modern, sorozatgyártásos autógyártás alapvetése volt, ami forradalmasította az automobilizmus világát. A T-Model igazi amerikai népautóvá vált: 1908 és 1927 között több mint 15 millió készült belőle. (Fotó:
Nagy Attila Károly / Index)
A Messerschmitt KR200 (1955). A Messerschmitt háromkerekű "buborékautója" a Német Szövetségi Köztársaság furcsán aranyos törpeautója volt, amit a II. világháborúból vesztesen, kettévágva kikerülő ország nyugati felében gyártott a fejlett harci repülőiről híres Messerschmitt gyár, miután a világégést lezáró békediktátum értelmében repülőgépeket tilos volt nekik. A Volkswagen Bogárnál is olcsóbb kis közúti Messert Fritz Fend repülőgépmérnök tervezte az ötvenes évek elején, és a gazdasági nehézségekkel küzdő NSZK-ban nagyjából negyvenezer példány fogyott belőle a hatvanas évek közepéig. (Fotó:
Nagy Attila Károly / Index)
Van ugyan a fölső képen egy 1961-es Porsche 356B félisten, meg egy 1971-es Citroën DS21 istennő is, de ez a pasztellpisztácia színű brit klasszikus elhomályosítja szépségüket. De talán nincs is a világon olyan autórajongó, aki ne ismerné el, hogy Anglia ikonikus sportautója, az 1961 és 1975 között gyártott Jaguar E-Type egyike a valaha készült legszebb tárgyaknak. És persze kevesen vitatkozhatnak azzal is, hogy a három autó így együtt ideális 3-Car Garage-t alkot. (Fotó:
Nagy Attila Károly / Index)
A Kaáli-garázsban farkasszemet néz két középmotoros olasz fenevad is. Ha választani kellene, hogy a Maserati Merak vagy a Ferrari Dino 308 GT4 slusszkulcsát markoljuk fel a pultról egy szép napos őszi reggelen, bajban lennénk. Giorgetto Giugiaro (Italdesign) és Marcello Gandini (Bertone) olasz tervezőgéniuszok alkotásai közt dönteni valószínűleg a legédesebb szenvedés, amit egy autógyűjtőnek át kell élnie. (Fotó:
Nagy Attila Károly / Index)
Nyitott sportautókból nincs hiány, itt rögtön egy 1965-ös Triumph Spitfire látható teljes pompájában (ami mintha a brit légiharc-sikerekről kapta volna a nevét), előtte pedig egy Mercedes-Benz 300 SL roadster feszít. (A figyelmesebbek persze rögtön észrevehették, hogy hátul, az oszlop mögött egy igazi amerikai gengszterverda, egy 1930-as Plymouth 30U bújik meg.) (Fotó:
Nagy Attila Károly / Index)
Árulkodó részletek – Harley Earl, General Motors vezető dizájnere az 1948-es Cadillac tervezésekor a repülőgépiparhoz fordult inspirációért: kis szárnyakat rajzolt az autó farára, a féklámpák köré. A cápauszonyoknak is nevezett dizájnelemek hamar népszerűvé váltak és szinte az összes nagy amerikai autómárkán megtalálhatók voltak. Ezen az 1959-es évjáratú, V8-as, 6390 köbcentis Cadillac 62-es országúti cirkálón is jól megfigyelhetők a katonai repülés ihlette részletek. (Fotó:
Nagy Attila Károly / Index)
Zárásnak egy friss, nyári kép: Kaáli Nagy Géza átmozgatja kedvenc autóit. Az ezüstszínű versenyautó egy Austin 7 Ulster Special az 1930-as évekből. Az autót 800 óra munkával restaurálták a múzeum szakemberei, brit segítséggel (Fotó:
Káli Auto-Motor Múzeum)