A legnagyobb amerikai techcégek vezetői kongresszusi meghallgatáson voltak kénytelenek győzködni a döntéshozókat, hogy nem folytatnak tisztességtelen, versenyellenes tevékenységet, és a működésük nem lehetetleníti el a riválisokat. Az amerikai politikusokat egyre komolyabban érdekli, hogy nőhetett ekkorára a Facebook, a Google és a társaik. De mi is pontosan a gondjuk ezekkel a cégekkel, és mekkora realitása van annak, hogy apró darabokra szaggatják azokat?
A Facebook, az Alphabet (Google), az Amazon és az Apple vezérigazgatói közös meghallgatáson vettek részt az előtt az amerikai kongresszusi albizottság előtt, amely a cégek potenciálisan versenyellenes gyakorlatait hivatott felderíteni. Bár sok újdonság nem hangzott el, a szimbolikus jelentőségű esemény nagy médiafigyelmet kapott, és jelzi, hogy a techóriások hatalmának visszavágása továbbra is az Egyesült Államok politikai vitáinak kereszttüzében áll.
Az albizottság demokrata elnöke, David Cicilline Rhode Island-i képviselő a meghallgatást azzal a megjegyzéssel zárta, hogy egyes nagy techcégeket fel kell darabolni. Később az Axiosnak még konkrétabban fogalmazott: arról beszélt, hogy a Facebook különösen versenytárs nélkül működhet, és nem kellett volna hagyni, hogy annak idején felvásárolják az Instagramot és a Whatsappot:
Zuckerberg úr elismerte a meghallgatáson, hogy a Whatsapp és az Instagram megszerzése annak a tervnek a része volt, hogy egyrészt megvegyék egy versenytársukat, másrészt hogy fenntartsák a nyereségüket, a hatalmukat és a dominanciájukat. Ez klasszikus monopolisztikus magatartás.
De hasonlóan nyilatkozott a többi cégről is, szerinte a meghallgatás igazolta, hogy a Google és az Amazon is tartós monopolhelyzetben van.
A bírálóik szerint túl nagyra nőtt és veszélyesen nagy hatalmú techóriásokkal szembeni kritikák az elmúlt néhány évben nagyon megszaporodtak, és egyre nagyobb lett a nyomás nemcsak rajtuk, hanem a törvényhozókon és a kormányon is, hogy kezdjenek velük valamit.
Hogy pontosan mit, arról megoszlanak a vélemények, de annyi biztos, hogy egyre gyakoribbak a kisebb-nagyobb bírságok (és itt a "kisebb" alatt is sok millió dollárt kell érteni általában), sorban indulnak a különféle vizsgálatok, és a demokrata előválasztási kampányban több komolyan vehető jelöltnek volt olyan ígérete, hogy hatalomra kerülve valamilyen formában megregulázná a szilícium-völgyi monopóliumokat. Volt, aki a egyenesen a feldarabolásukkal kampányolt, mint az eleinte az egyik nagy demokrata oldali esélyesnek tartott Elizabeth Warren massachusettsi szenátor, aki végül már azelőtt kiszállt a versenyből, hogy Joe Biden hivatalosan is Donald Trump elnök demokrata kihívójává vált.
Közben a másik oldalról is hasonló intenzitással bírálják a nagy techcégeket, csak kicsit más okból: a republikánusok (és mellékesen a magyar kormány) visszatérő vádja, hogy a Facebook és a Google a jobboldali vélemények elnyomásával kedvez az ellenzéknek, és a cenzúra elleni fellépésbe csomagolják a szigorúbb szabályozás szükségességét. Ennek a fajta kritikának az egyik jeles képviselője maga Donald Trump elnök is, aki május végén elnöki rendeletben ment neki a közösségi médiának.
A hatóságok még tavaly nyáron kezdtek el olyan komolyan összpontosítani a nagy techcégekre, mint Szauron szeme az Egy Gyűrűre. Ahogy arról akkoriban részletesen is írtunk, két nagy jelentőségű vizsgálat is indult: július végén az igazságügyi minisztérium (DOJ) jelentette be, hogy átfogó trösztellenes vizsgálatba kezd, nem sokkal később pedig kiderült, hogy a Szövetségi Kereskedelmi Hatóság (FTC) is hasonló vizsgálatot folytat a Facebook ellen. (Ez volt az a testület, amely nem sokkal korábban rekordméretű bírságot szabott ki a cégre a Cambridge Analytica-botrányban napvilágra került adatkezelési gyakorlata miatt.)
Az amerikai trösztellenes hatóságok jellemzően azokat a felvásárlásokat és összeolvadásokat szokták megakasztani vagy akár megakadályozni, amelyek során két nagy vetélytárs egyesíti az erőit, de ezt a gyakorlatot az utóbbi években sok kritika éri. Ezek szerint a vizsgálatok túlságosan az érintettek aktuális méretére összpontosítanak, és nem veszik figyelembe azt, hogy a felvásárolt cégben milyen potenciál rejlik, mekkorára nőhetne, ha nem kebeleznék be.
A Facebook az elmúlt másfél évtizedben rengeteg céget vásárolt fel, köztük az Instagramot és a Whatsappot, amelyek trösztellenes szempontból a leginkább érdekesek. Amikor például az FTC 2012-ben engedélyezte az Instagram megszerzését, a Wall Street Journalnak nyilatkozó források szerint már akkor is felmerültek a testületen belül az ügylet lehetséges versenykorlátozó vonatkozásai, de végül nem akarták bíróság elé vinni az ügyet, mert attól tartottak, hogy nem tudták volna megnyerni. Ha az FTC arra jutna, hogy valamelyik múltbeli felvásárlás szabályellenes volt, akár az adott cég kiválását is kezdeményezhetné az egyenlőbb versenyhelyzet visszaállítása érdekében.
Tim Wu, neves jogász, a netsemlegesség kifejezés megalkotója szerint a mai problémás helyzet gyökere, hogy az amerikai trösztellenes szabályozás a kilencvenes években ragadt. Akkoriban az internet még egy merőben új gazdasági kor kezdetének tűnt, amelyben nincsenek klasszikus monopóliumok, bármelyik cég pillanatok alatt eltűnhet a süllyesztőben, amint berobban a semmiből egy még innovatívabb új szereplő, hogy átvegye a hatalmat. Aztán kiderült, hogy a Google nemcsak egy újabb AOL, a Facebook nem egy új MySpace, a techcégek új hullámának esze ágában sincs eltűnni, ehelyett a régi elődökhöz kísértetiesen hasonló módszerekkel nőnek óriásira, amihez az egy évtizeddel lemaradt törvényhozók gyanútlanul asszisztálnak.
Pedig Wu szerint utólag már nyilvánvaló, hogy versenyellenes lépések sorát követték el ezek a cégek, elsősorban azzal, hogy egymás után vásárolták fel az egyeduralmukra veszélyes startupokat, amit a versenyjogi hatóságok ölbe tett kézzel néztek. A 2018 év végi összesítés szerint a Facebook 67 zavartalan felvásárlást vitt véghez, az Amazon 91-et, a Google pedig 214-et. A Facebookra előbb az Instagram, majd a Whatsapp jelentett egyre nagyobb veszélyt, amíg mindkettőt meg nem vették; a Google a saját videómegosztó szolgáltatása elindítása után egy évvel inkább felvásárolta a Youtube-ot, majd később a saját térképes-navigációs szolgáltatására veszélyes Waze-t, akárcsak a hirdetéskiszálgáló vetélytárs Doubleclicket és AdMobot. Az Amazon kicsit csendesebben, de szintén sorban szippantotta fel a kisebb-nagyobb vetélytársakat, például a Zappos nevű online cipő- és ruhaáruházat.
A nagy techcégek egy gyakori ellenérve a monopóliumváddal szemben, hogy ugyan hogy lehetnének ők monopolhelyzetben, amikor éppen egymás nagy vetélytársai. Ezt erősíti, hogy ezeket a cégeket szokás angolul “big tech” gyűjtőnéven emlegetni, ahogy a nagy gyógyszercégekre is gyakran big pharmaként hivatkozunk. Pedig ez a meghatározás félrevezető, hiszen ezek a cégek a hasonlóságok ellenére markánsan különböző piacokat uralnak, még ha a kiterjedt működésük miatt itt-ott össze is érnek (erre jó példa a felhőszolgáltatás, ahol az Amazon, a Google és a Microsoft feszül egymásnak):
Ennek megfelelően a potenciálisan versenyellenes gyakorlataik is némileg eltérőek. A Google-lel kapcsolatos versenyjogi aggályok legegyszerűbben azzal foglalhatók össze, ha megnézzük, az ilyen téren a jóval szigorúbb Európai Unió milyen okokból bírságolta meg a céget az elmúlt néhány évben:
A Facebookkal szembeni trösztellenes vádak lényege, hogy a cég a versenytársak korai felvásárlásával és ellehetetlenítésével betonozta be a piacvezető szerepét: az Instagramot és a Whatsappot bekebelezték, a Snapchat funkcióit addig másolták, amíg az egykor veszélyesnek tartott (és szintén felszippantani kísérelt) rivális lényegében eljelentéktelenedett.
Az Amazon mára az amerikai online vásárlások felét bonyolítja, megkerülhetetlen pozícióját pedig a kritikusai szerint arra használja fel, hogy a saját márkáit helyezze előtérbe a saját piacterén, míg a platformját használó más eladók kénytelenek hirdetésekért fizetni, hogy labdába rúghassanak. Emellett azért is gyakori kritika éri a céget, mert az alacsony árai miatt – a vádak szerint legalábbis – offline üzletek tömegei kénytelenek lehúzni a rolót.
Az Apple neve ritkábban merül fel a trösztellenes kritikákban, de a céget a tőle független fejlesztők és felhasználók is azzal vádolják, hogy korlátozza a versenyt azzal, hogy az iPhone-okra csak a saját alkalmazásboltján keresztül enged appokat telepíteni, a fizetős appok után pedig 30 százalék jutalékot szed (amit a fejlesztők gyakran átterhelhetnek a felhasználókra). Ezzel a cég a vádak szerint nemcsak közvetlenül anyagilag jár jól, de a saját szolgáltatásait is versenyelőnybe hozza a saját platformján. A Spotify például külön is az Európai Bírósághoz fordult, mert szerintük az Apple a saját zeneszolgáltatását, az Apple Musicot részesíti előnyben az övékével szemben. Egyes vélemények szerint nem is a sokkal intenzívebben támadott Facebook-Google-Amazon trió, hanem éppen az Apple lehet a techszektorra lecsapó nagy trösztellenes offenzíva első célpontja, mert a platformja fölötti kizárólagos kontroll könnyebben megfoghatóvá teszi.
Az érintett cégek persze nem látnak kivetnivalót a saját gyakorlatukban: szerintük azért lehetnek piacvezetők, mert innovatív vállalatként felhasználók százmillióinak igényeit képesek kielégíteni, és természetesen meg kell harcolniuk az elsőségük megőrzéséért, de ezt mindig a törvényes kereteken belül teszik.
Egy tavaly augusztus eleji képviselőházi meghallgatáson például az Amazon képviselője arról beszélt, hogy bár valóban felhasználják a piacterükön áruló más kereskedők eladási adatait a saját termékeik fejlesztésében, ezt csak olyan összesített formában teszik, amely megfelel az általános piaci gyakorlatnak. A Facebook azt bizonygatta, hogy nem is olyan domináns, mint hinnénk, hiszen minden területen komoly vetélytársakkal kell versenyeznie, az üzenetküldés területén például a 4,2 milliárd felhasználóval rendelkező klasszikus sms-sel, a közösségi platformok terén pedig a 2018-ban berobbant kínai TikTokkal (amely mostanában teljesen más okokból, de szintén célkeresztben van). A Google azzal próbálta elhessegetni a vádakat, amelyek szerint a keresési találatai között a saját szolgáltatásait részesíti előnyben, hogy megígérte, más oldalakra is több forgalmat fognak szállítani.
Az egyik általános ellenérv a trösztellenes piszkálódás ellen, hogy a túlszabályozás gátolja az újító szellemet, ezzel szemben a nagy erőforrásokkal bíró techóriásoknál csak úgy dübörög az innováció, és a felvásárolt kisebb cégek is olyan anyagi-technológiai lehetőségekhez jutottak a felkarolásukkal, amilyenekhez önállóan nem fértek volna hozzá. A túlzott szigor ellenzői szerint a hatóságok elsősorban nem is a nagy cégekkel, hanem azokkal a startupokkal szúrhatnak ki, amelyek elesnek ezektől a forrásoktól, ha a nagyvállalatok nem merik többé felvásárolni őket.
A Google és a Facebook szerint azonban nemcsak a kis cégeknek, de az országnak is szüksége van rájuk: visszatérő érv a méretük és domináns szerepük fenntartása mellett, hogy Amerika érdeke, hogy nagy és erős vállalatai legyenek. Így van csak esélyük a világ többi része, és különösen Kína ellen, ahol a kormány nem trösztellenes eljárásokkal szöszöl, hanem minden lehetséges eszközzel hizlalja a globális dominanciára törő techcégeket.
Egy több érintett céget is tömörítő iparági szervezet egy képviselője pedig még tavaly arra utalgatott, hogy nem véletlenül a választás előtti évben kezdtek erősödni a támadások: a politikusok egyszerűen könnyű szavazatszerzési lehetőséget látnak a sokak által egyre bizalmatlanabbul szemlélt techcégek ekézésében.
Na de tényleg fel lehetne darabolni a kritizált cégeket? Egy ilyen drasztikus lépés se lenne példa nélküli, de azért nem is mondható kifejezetten gyakorinak, hogy amerikai állami szervek egy óriásvállalat feldarabolásáról döntsenek. Az elmúlt száz évben kétszer fordult elő ilyesmi: 1911-ben a legfelsőbb bíróság mondta ki, hogy a Standard Oil olajvállalat illegális monopólium, 1982-ben pedig az igazságügyi minisztérium ítélte túl nagynak az AT&T telekommunikációs céget. Az akkori és a mostani helyzet között persze legalább annyi a különbség, mint a hasonlóság.
Arról, hogy a mai techcégek esetében ez pontosan hogy nézne ki, többféle elképzelés is kering. Az óriásvállalatok feldarabolásával és a valódi verseny visszaállításával kampányoló Elizabeth Warren például a tavaly márciusban közzétett terve szerint két lépésben képzelte el a megoldást:
Warren terve egyébként már akkoriban is több irányból kapott komoly kritikákat. Bár a szándékot sok szakértő üdvözölte, egyesek túl radikálisnak tartották. (Jellemző, hogy maga Warren is hivatkozott a Microsoft megregulázására a kilencvenes években, ami utat engedett a mai óriások fejlődésének, de végül a Microsoftot se darabolták fel.) Mások politikailag kivitelezhetetlennek, megint mások gazdaságilag kockázatosnak ítélték, vagy éppen kontraproduktívnak tartották, mert egy nagy ágyúval lőtt volna sok kis verébre, és valójában sokkal többet árthatott volna, mint amennyi hasznot ígért.
Egy mérsékeltebb irány a bírságok kiterjesztése. Egy másik – még Warrennél is gyorsabban kiszállt – demokrata elnökjelölt-aspiráns, Amy Klobuchar minnesotai szenátor tavaly augusztusban olyan törvénytervezetet nyújtott be, amely közvetlen bírságolási hatáskörrel ruházná fel az FTC-t és a DOJ-t is. Jelenleg egyik hatóság sem szabhat ki büntetést, ha egy trösztellenes vizsgálat során szabálytalanságot észlel, a tervezet értelmében viszont akár a teljes előző évi amerikai bevétel 15 százalékára vagy a szabálytalanság fennállásának ideje alatti bevétele 30 százalékára is büntethetne egy céget (amelyik a magasabb). Klobuchar szerint ez kellő elrettentő erővel bírna, hogy a cégek tartózkodjanak a versenyellenes gyakorlatoktól.
A bírságok hatékonysága ugyanakkor erősen megkérdőjelezhető. A Facebook például a Cambridge Analytica-ügy miatt több pénzbüntetést is kapott: az FTC 5 milliárd dolláros rekordbírság mellett az amerikai tőzsdefelügyelet 100 millióra, a brit adatvédelmi hatóság pedig 645 ezer dollárra büntette a céget – mindez azonban összesen a Facebook 2019-es piaci értékének mindössze 0,9 százaléka. Csak készpénzben 13,9 milliárdjuk volt tavaly június végén, és további 34,7 milliárdot tartottak forgalomképes értékpapírokban. A Google-anyacég Alphabet is hasonló, relatíve csekély büntetésekkel úszta meg eddig. A három fentebb említett uniós bírság összesen 9,4 milliárd dollárt tesz ki, ez az Alphabet piaci értékének 1,1 százaléka, miközben tavaly júniusban 16,6+104,5 milliárd dollárnyi könnyen mozgatható eszköz állt rendelkezésükre.
Az újabb meghallgatás azonban jelzi, hogy a techmonopóliumnak tartott óriáscégek megregulázása továbbra is napirenden van, és a lendület egyelőre a legvérmesebben trösztellenes demokrata jelöltaspiránsok háttérbe vonulásával sem tört meg.
Kulcskérdés lesz, hogy a létező trösztellenes törvények képesek lehetnek-e a helyzet kezelésére, alkalmasnak bizonyulhatnak-e a díjmentes szolgáltatásokat kínáló modern techvállalatok szabályozására.
A kongresszusnak a megszokott kereteken kívül, átfogó módon kell gondolkoznia azon, hogyan kéne a 21. században kinézniük a trösztellenes törvényeknek
– mondta az Axiosnak Joe Neguse demokrata párti képviselő, a kongresszusi meghallgatás után.
A meghallgatást tartó bizottság a terv szerint augusztusig összeállítja a végső jelentését, amelyben konkrét javaslatokat fognak megfogalmazni a helyzet megoldására.
(Borítókép: Mark Zuckerberg, a Facebook amerikai vezérigazgatója a képviselőház igazságügyi bizottsága trösztellenes albizottsága előtti, videokonferencián keresztül zajló meghallgatásán a törvényhozás washingtoni épületében, a Capitoliumban 2020. július 29-én. Fotó: Graeme Jennings-Pool/Getty Images)