Index Vakbarát Hírportál

Több száz hipergyors csillag hagyja el épp a galaxist

2021. január 6., szerda 06:43

A fénysebesség harmadával utazó csillagot is találtak.

A kínai csillagászati obszervatóriumok szervezete által vezetett nemzetközi csapat decemberben publikált tudományos közleménye 591 nagy sebességű csillagot azonosított. Az eredményeket a kínai LAMOST teleszkóp és az európai űrügynökség Gaia obszervatóriuma által gyűjtött adatainak elemzésével kapták. A kutatásban a kínai tudományos akadémia szakemberei mellett részt vettek a Max Planck csillagászati intézet (MPIA), a Fejlett Kutatások Intézete (IAS), az Európai Déli Obszervatórium (ESO), a tokiói statisztikai matematikai intézet, és több egyetem munkatársai.

A nagy sebességű csillagok viszonylag új dolognak számítanak: 2005-ös felfedezésük óta 550-et azonosítottak. A csillagászat négy alosztályba sorolja őket: hipersebességű csillagok, szökevény csillagok, hiperszökevény csillagok és gyors haló csillagok.

Az 591 felfedezett nagy sebességű csillaggal gyakorlatilag megduplázta az eddig felfedezettek számát, ami így meghaladja az ezret

– magyarázta dr. Li Jinbi, a tanulmány fő szerzője.

Ezeréves sólymok

A legérdekesebbek a hipersebességű csillagok, amelyek úgynevezett relativisztikus sebességgel mozognak, ami olyan nagy sebességet jelent, ami a fénysebesség törtjeként kifejezhető. Az ilyen csillagok a fénysebesség tizedével vagy akár harmadával is mozoghatnak, másodpercenként százezer kilométeres tempóval, elérik a Tejútrendszer elhagyásához szükséges szökési sebességet.

A hipersebességű csillagok nagyon ritkák, az asztrofizikusok becslései szerint mindössze ezer ilyen van a galaxisunkban. Összehasonlításképp: az európai űrügynökség 2013 óta működő Gaia obszervatóriuma 1,3 milliárd égitest helyéről és mozgásáról gyűjtött adatokat az elmúlt években.

A kutatás különös jelentősége az új generációs eszközök által generált masszív adathalmazok összevetése, amitől hasznos lehet a sötét anyag felfedezésében.

Rovatok