Index Vakbarát Hírportál

Tesztelik az egydózisú Szputnyik Light vakcinát Moszkvában

2021. február 18., csütörtök 17:10

Megkezdődött a Covid-19 elleni Szputnyik vakcina egykomponensű, „könnyű” változatának nemzetközi klinikai tesztelése Moszkvában – közölte blogján Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere.

Szobjanyin szerint a Szputnyik Light alapvető célja kiküszöbölni a klasszikus Szputnyik V vakcina fő hiányosságát, vagyis azt, hogy két összetevőből áll, amelyet több hét különbséggel kell beadni. A polgármester bejegyzésében arról tájékoztatott, hogy a „könnyű” oltóanyag beadását követően egy héttel a védettség már kezd kialakulni, négy hét után pedig eléri a maximumát – írja az MTI.

A „light” vakcina tesztelésében 3-3 ezer ember vesz részt Oroszországban és az Egyesült Arab Emírségekben. Moszkvában tíz klinikát vontak be a kísérletbe. Szobjanyin közölte, hogy a fővárosban elkezdték a Szputnyik V nazális változatának tesztelését is, amely ugyan a védőoltást nem váltja ki, de védettséget alakíthat ki az orrgaratban.

Szobjanyin szerint Moszkvában eddig csaknem hatszázezren kapták meg a védőoltást. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságírói kérdésre kijelentette, a Kremlnek nincs tudomása róla, hogy Oroszország bármely régiójában hiány mutatkozna oltóanyagból. Állítása szerint Moszkva számára a hazai vakcináció „abszolút prioritást” jelent, és a hazai gyártási kapacitások csúcsra járatva üzemelnek. Elismerte ugyanakkor, hogy a jelenlegi gyártási kapacitások nem képesek kielégíteni a Szputnyik V-vel kapcsolatban jelentkező nemzetközi igényeket. Ezeket, mint mondta, külföldön beindítandó gyártásból fogja fedezni.

Az Oroszországban bejegyzett második vakcina, az EpiVacCorona az oltóanyagot kidolgozó Vektor központ csütörtöki közlése szerint a tesztelésben részt vevő 18-60 éves önkéntesek 100 százalékánál antitesteket alakított ki az új koronavírussal szemben. 

A hatvanévesnél idősebb alanyok 94 százaléka esetében alakult ki védettség.

A Covid-19 elleni harmadik orosz vakcina, az orosz tudományos akadémiához tartozó Csumakov intézet által kifejlesztett CoviVac belföldi tesztelése a járványhelyzetről tájékoztató hivatalos orosz honlap szerint szombaton esedékes. A klinikai tesztelés négyszáz ember bevonásával elvégzett két fázisát követően az oltóanyagot háromezer önkéntesen fogják kipróbálni.

Oroszországban a csütörtökön közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 13 447-tel 4 125 598-ra, a halálos áldozatoké pedig 480-nal 81 962-re emelkedett. 

Rovatok