Elvégezték az első donoros légcsőátültetést az Egyesült Államokban, az orvosok szerint a szervátültetés reményt adhat azoknak a koronavírusos betegeknek, akiknek a lélegeztetőgép súlyosan károsította a légcsövét.
A New York-i Mount Sinai Kórház sebészei egy súlyosan asztmás 56 éves nőbe ültettek be új légcsövet, amely be- és kilégzéskor a levegő áramlását biztosítja a tüdőhöz és a tüdőből – adta hírül a Guardian brit napilap honlapja.
Száz éve beszélünk új légcső beültetéséről
– mondta Albert Merati, a Washington Egyetem sebésze, aki nem vett részt az beavatkozásban. A szakemberek szerint azonban nagy kihívást jelent egy donor légcsövét összekapcsolni a páciens érhálózatával, és csak legutolsó megoldás lehet.
Sonia Dein, aki az új légcsövet kapta, elmondta: az elmúlt hat évben minden percét azzal töltötte, hogy megküzdjön elakadó lélegzetével amiatt, hogy az asztmájára kapott kezelés károsította légcsövét. A transzplantáció után ismét szabadon lélegzik.
Az orvosok eltávolítottak a már sérült légcső egy szakaszát, vagy megműtötték, műlégcsövet ültettek be, és olyan légcsőátültetést végeztek, amelyhez a páciens őssejtjeiből tenyésztett szövetekkel borított donorszervet használtak fel. Ám ezek a beavatkozások nem minden esetben képesek teljesen helyreállítani a szerv működését.